2017. január 4., szerda

2016

a sikersorozat folytatódik!

Mi olyat tettél 2016-ban, amit eddig még soha?
elfogadtam egy igazi mérnöki állást. még kicsit pánikolok, aztán nemsokára kezdek.

Betartottad az újévi fogadalmaidat? Fogadsz valamit 2017-re?
tavaly azt fogadtam, hogy az évben meghízok. jelentem, a kitűzött célt félig teljesítettem, ugyanis végre sikerült 5 kilót stabilan fölszednem! a terv eredetileg 10 kiló volt, de azt hiszem, az egy év alatt túl nagy falat lett volna. egyrészt mert előtte egy évtizeden át nem mozdult el a testsúlyom semerre, másrészt meg mert nem volt pénzem többet enni.
idénre elég sok dolgot tervezek, de ezekről fogadalmat nemigen van értelme tennem. mindenesetre ha sikerülne átszoknom a korábban fekvésre, az hasznos lenne. de ma még mémet írok.

Született valakinek gyereke a környezetedben?
igen, bár dátumokban nem vagyok túl jó, szóval lehet hogy már tavaly volt. de tavaly is ezt mondtam, szóval most már biztos.

Halt meg valaki, aki közel állt hozzád?
igen.

Milyen országban jártál 2016-ben?
Csehországban, Szlovákiában és Angliában, és hát a legjobb hely a világon London, és én ott akarok élni egyszer, ha csak fél évet is, mindegy mit csinálok (mondjuk leginkább ráérni szeretnék), de muszáj, egyszerűen odavagyok azért a városért, pedig még tényleg csak alig egy kis darabját ismerem, de már abba jobban beleszerettem, mint Budapestbe az elmúlt közel tíz évben, vagy mint Miskolcba evör (ami azért nagy szó).

Mit szeretnél 2017-ben, ami hiányzott 2016-ban?
egy kutyát. meg úgy alapvetően leginkább olyan dolgokat szeretnék 2017-ben, amik pont hogy voltak 2016-ban, és 2017-ben fognak hiányozni.

Melyik 2016-os dátum marad örökre az emlékezetedben?
nem vagyok túl jó dátumokban. most elsőre a december 31 ugrik be, dehát elég nagy fórral indul, hiszen az volt legutoljára. (...) most végigpörgettem a naptáramat, és sok érdekes és menő dolog történt idén, jó koncertek, jó koncertek a színpadon, hangfelvételek, mozik, találkozók, társasozások, két esküvő is volt! dátumra mégis csak a londoni indulás volt ismerős, meg a Skyrim Remaster megjelenése. mint mondtam, nem vagyok túl jó dátumokban. szóval hogyhogy melyik marad meg örökre, hát már mostanra sem maradt meg semmi. így bajban leszek.

Mi volt a legnagyobb sikered 2016-ban?
szereztem egy hangmesteri oklevelet, az mondjuk elég jó, meg volt egy pár egész jó koncertünk is, de a világot nem idén váltottam meg.

Mi volt a legnagyobb kudarcod?
nem váltottam meg a világot idén.

Volt komoly betegséged vagy sérülésed?
asszem nem, bár talán idén kérdezte meg először tőlem orvos, hogy kiírjon-e táppénzre. mondjuk ha jól emlékszem, kapásból elutasítottam, hogy ugyan miért tenne ilyet, pihenek otthon 1-2 napot "otthonról dolgozom" felkiáltással, aztán megyek vissza dolgozni, a táppénz lepapírozása nem éri meg a rááldozott munkanapokat. (arról nem is beszélve, hogy egy munkatársamat legutóbb elfelejtették, és csak a következő fizetésnapon tudta meg, hogy a gazdasági osztály nem tette vissza normál fizetésre, hanem kb egy hónapja csak a táppénzes összeget számolták neki. a végén neki kellett igazolnia, hogy hányadika óta nem beteg, és hogy ő bizony bejárt dolgozni -- miközben persze minden nap becsippant a kártyájával a portán.)

Mi volt a legjobb dolog, amit vásároltál?
az biztos, hogy társasjáték, de hirtelen nem is tudom, hogy melyik. ú, meg a videókártya is jó vétel volt! RX 470.

Kinek a viselkedése érdemel elismerést?
az enyém :D na jó, ez most már lassan egyre kevésbé vicces, évek óta ez van ezt mondom.

Kinek a viselkedése háborított fel?
a politikusoké. na jó, ez most már lassan egyre kevésbé vicces, évek óta ezt mondom ez van.

Mire ment el a legtöbb pénzed?
lakhatásra és táplálkozásra. mindkettő meglehetősen drága mulatság.

Mi az, amitől nagyon-nagyon izgatott lettél?
London!

Melyik dal fog 2016-ra emlékeztetni?

Tavaly ilyenkorhoz képest boldogabb vagy szomorúbb vagy?
most éppen aggódozom. térjünk vissza erre legközelebb.

Híztál vagy fogytál?
híztam!!!4!

Gazdagabb vagy szegényebb vagy?
ugyanott vagyok, de közben lettek cuccaim.

Mit szerettél volna többet csinálni?
ugyanazt, amit minden éjjel, bunkó: meghódítani az egész világot! olvasni, meg végigvinni még egy pár játékot a listámról.

Miből lett volna jobb kevesebbet csinálni?
tumblr. mondjuk még mindig többet tájékozódom a hírekről közösségi médiából, mint bárhonnan máshonnan, de ezen legalább több a cicás gif, mint facebookon.

Hogy töltötted a karácsonyt?
előtte ajándékvadászattal, közben rokonokkal, utána játékkal és barátokkal, szóval remekül. kicsit sikerült pótolni a rég nem látott barátokkal való találkozást, bár még maradtak hiányok.

Estél szerelembe 2016-ban?
mint mindig :)

Volt egyéjszakás kalandod?
legutóbb asszem a Szellemírtókkal játszottam egy éjszakán át, előtte meg a Dead Space trilógia érte el háromszor is, hogy kihagyjam érte az éjszaka nagyobb részét. mondjuk utóbbi három azért lényegesen parább, mint az előbbi bármi.

Mi volt a kedvenc tévéműsorod 2016-ban?
Sherlock!

Van olyan, akit most utálsz, de tavaly ilyenkor nem utáltad?
most sorolhatnék neveket, de az emlékezetemnek hála csak egyetlen politikus nevét tudom archoz társítani, őt meg már elég régóta utálom ellenzem.

Mi volt a legjobb könyv, amit 2016-ban olvastál?
öhm... az a rettentően szomorú helyzet állt elő, hogy idén csak egyetlen könyvet emlékszem, hogy végigolvastam volna :/ az mondjuk elég jó volt. Karnevál. ja nem, volt még a Csak az izom című könyv is, bár az nem kimondottan szépirodalom.

Ki volt a legnagyobb zenei felfedezetted az idén?
a francia (lö) posztrockot játszó Alcest. véletlenül voltam egy koncertjükön is, és hát eléggé megérte.

Mi az, amit kértél és meg is kaptad?
7 Wonders Duel: Pantheon, (elő)szilveszteri társasozás, ja meg egy menő állás. bár igazából már megint úgy jártam, mint az MTA-ra jövet, hogy kicsit nem figyeltem, egyből fel is vettek.

Mi az, amit kértél, de nem kaptad meg?
még egy nyugis fél év.

Mi volt a kedvenc 2016-os filmed?
a Zsivány Egyes és a Legendás állatok és megfigyelésük. mondjuk ebben az évben filmet is alig néztem, megint bele kell húznom.

Hány éves lettél az idén, és mit csináltál a szülinapodon?
28, basszus, öregszem. mindjárt utólérem Petyát. a szülinapomon csütörtök volt, meló után gondolom ettünk valamit, de meglepő módon nem emlékszem, hogy mit meg hol. kajára pedig mindig szoktam emlékezni. úgy tűnik, öregszem.

Mi az az egy dolog, amitől sokkal jobb lett volna az éved?
ha nem aggódtam volna végig az utóbbi hónapokat tök fölöslegesen. meg ha mondjuk végre befutott volna a bandánk.

Hogy írnád le az öltözködési stílusodat ebben az évben?
melegben: kockás ingek, egy nyári farmer, egy pár fekete edzőcipő, egy bőrdzseki, egy fekete lapos sapka, egy vékony csősál, roller.
hidegben: indokolatlan nyakú pulcsik + pólók, egy téli farmer, ugyanaz a pár fekete edzőcipő, egy fekete télikabát, egy kötött csősapka, egy vastag csősál, egy rendes sál, roller.

Mi segített józannak maradni?
hogy idén se volt pénzem inni hogy tudom hogy jó helyen vagyok és jó emberekkel, innentől már csak jól kell csinálnom, amit csinálok.

Melyik ismert ember jött be idén a legjobban (mint pasi/csaj)?
nemtom. Amanda Cerny gondolom nem számít, mert modell, és az nem ér; ahogy Lara Croft sem, mert ő meg digitális. az utóbbi két Star Wars filmben mondjuk aranyosak voltak a főszereplő lányok (Daisy Ridley és Felicity Jones), meg akkor már Harrison Fordot sem hagynám le a listáról. ha nagy leszek, pont olyan jóképű szeretnék lenni, mint ő, csak hosszú hajjal. meg mint a szakállas Keanu Reeves. (meg akkor már mint Gandalf.)

Ki hiányzott a legjobban?
néhány barátommal kétségbeejtően keveset találkoztam ebben az évben.

Ki volt a legszuperebb ember, akit idén ismertél meg?
van 1-2 kollégám, akiket idén ismertem meg, és elég szuperek, szóval leginkább ők.

Mi az a tanulság, amit le tudsz vonni 2016 történéseiből?
idézem: "ha nem ismered a színészeket, nem leszel szomorú, ha sorban mind meghalnak." illetve hogy a Kétfarkú Kutya az egyetlen értelmes választás.

Idézz egy dalból, ami jellemzi az évedet!
"én a nyúl vagyok." // Csaknekedkislány: Három férfi. mondjuk a dal egyáltalán nem jellemzi az évemet. csak a nyúl.

2 megjegyzés:

Unknown írta...

"mindjárt utolérem Petyát" :DDDD júj!

lightpost írta...

évek óta szoros a verseny! :D