A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyetem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyetem. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. augusztus 24., szombat

gólyaság

ha már ennyire pörög a téma, megpróbálom felidézni, milyen volt a BME VIK gólyatábor 2007 nyarán.

majdnem ugyanilyen. ha jól olvasom, azelőtt és azóta is majdnem ugyanilyen, szóval nem újdonság. bár akkoriban nem háborogtak rajta az emberek.

  • egy órán keresztül, a tűző napon kellett gyalogolniuk a táborba
igen, messze volt a tábor a vasútállomástól, ahová többszáz gólyát el kellett juttatni, nappal, nyáron. ilyenkor viszonylag elkerülhetetlen, hogy süssön a nap.

  • a gurulós bőröndöket tilos volt húzniuk, csak a kezükben cipelhették
a sínek mentén, ösvényen vagy füvön mentünk, eleve nem nagyon gurultak azok a bőröndök.

  • magázódniuk kellett
igen, ráadásul hangosan kellett köszönni. szerintem fun volt. amúgy most melóban 18 és 65 éves kor között mindenki tegeződik.

  • első este csak későn kaptak enni
egyszer tán nekünk is késett az ebéd vagy a vacsora, de nem hagyott mély nyomot. viszont mindent meg kellett enni, hogy ne legyenek szomorúak a konyhásnénik -- vagy hogy ne legyen pazarlás, aki nem bírta megenni, annak oda kellett adnia másnak, aki még kért volna.

  • kötelező testi motozáson kellett átesniük, amit a biztonsági szolgálat végzett
ahogy kb minden nagyobb arénakoncerten vagy fesztiválon, szóval ez fiataloknak nemigen újdonság. és még jó, hogy biztonsági szolgálat végezte, lelkes amatőrök ne taperoljanak senkit.

  • első este az összes táskát kipakoltatták a gólyákkal
a táskák átnézése szintén része szokott lenni a tömegrendezvények biztosításának. az viszont jogos, hogy az ember maga pakolja ki a táskáját, más ne turkáljon bele.

  • a kaját (szendvicset, kávét) ki kellett dobni
a gólyatáboros tájékoztatóban akkor is benne volt, hogy romlandó élelmiszert, alkoholt stb bevinni tilos, így nem volt nagy meglepetés, hogy aki mégis hozott, attól elvették. az már meglepőbb volt, hogy aztán meg is ették és itták (szegény szervezők nagyon részegek lehettek első este, ha jól emlékszem némelyikük másnapi ábrázatára).

  • a gyógyszert elkobozták (fájdalomcsillapítót is), és kérni kellett, ha szükség volt rá
erre nem emlékszem, hogy tőlünk elszedték-e, én tuti vittem, és amikor kellett, hozzá is jutottam. az idei tájékoztatóban is írják, hogy senki ne hagyja otthon a gyógyszereit. azt viszont el tudom hinni, hogy begyűjtik őket, hogy ne drogozzák szét magukat a fiatalok, és ne cserélgessék el / egyék meg / tüntessék el egymás gyógyszereit brahiból, mert az nagyon nem vicces.

  • külön mosdószünetek voltak, napi max 3 db. 1 perc után üvöltve jöttek, hogy menjenek ki az emberek, jönne a következő csapat
a táborban csoportosan jártunk mindenhova, vécére is -- ha egyvalakinek pisilnie kellett, akkor az egész csapat elkísérte, csapatépítő jelleggel. nem volt napi 3 alkalomban maximálva, de a programokra (és a csapatra) való tekintettel nem is mentünk óránként. a szervezők valóban kiabálva kommunikáltak, de nem veszekedve.

  • a fürdés sem volt sokkal jobb, fiúknak 2, lányoknak 5 percük volt, stopperrel mérték; ebbe beletartozott a tusolás, a fogmosás, a mosdózás és az öltözködés
régi volt a tábor, kevés volt a melegvíz, emiatt felhívták a figyelmet, hogy mindenki siessen a zuhanyzással, hogy mindenkinek jusson, és tényleg szóltak két percnél, hogy igyekezzünk. a fogmosásra stb ezen felül volt idő, bár szintén nem sok, hogy haladjon a sor.

  • végig egy piros baseballütővel ütötték a falat és a zuhanyfülkéket, üvöltöztek, hogy siessünk, mindenki ránk vár, nagymosdózni tilos volt, esélyed sem volt rá, mindig verték a fülke ajtaját
tényleg ott várt a többi csapat az udvaron a mosdóhelyiség előtt a sorára. piros bézbózütő mondjuk a mi időnkben nem volt.

  • az elsősök nem vihettek be óvszert
ha jól sejtem, a csapatépítés ilyen szintű elmélyítése nem volt része a tábor programjának. óvszer-kérdésre mindenesetre nem emlékszem, de mivel akkor se nagyon voltak lányok a VIK-en, ezért nem is lett téma.


piálós, vetkőzős, smárolós játékok helyett ismerkedős és szakmai programok voltak, egy csomó mindent megmutattak az egyetemről, neptunról, kreditekről, bsc-msc képzési rendszerről (mi voltunk a második bsc-s évfolyam, nagy újdonság volt ez még).

vegzálás és zaklatás nálunk nem volt, jó fejek voltak a szobaszeniorok, és hiába voltak fent késő estig, hogy elcsendesítsék a gólyaságot, pontban reggel hatkor vigyorogva ugráltak az udvaron titokban felállított hatalmas hangfalakon üvöltő, ébresztő jellegű Black Guitar Kalashnikovra. szomorú, ha azóta rosszabb arcok mennek szervezőnek.

na és van a meglepetés része, amit tilos reklámoznunk, úgyhogy nem is írom le, hogy az első napok komolysága után a végén jön egy koncertes, bulizós, igény szerinti ivós-hányós-belefekvős lehetőségeket biztosító nap, ahol a zenés reggeli tornák keretében mindenkinek megtanított koreográfiát több százan táncoltuk el Kowalskyék koncertjén.

most ezen nagyon pörög az internet, meg traumaként írják le sokan, nekem simán csak fura volt ez a komoly kezdet + laza befejezés kombó, de rossznak nem volt rossz egyáltalán. akik viszont leléptek a vége előtt (akkor is voltak ilyenek, el lehetett menni), azok lemaradtak a legjobb részéről, így nem csoda, hogy rossz szájízzel emlékeznek vissza rá.

viszont amikor azt kérdezgetik a kommentelők internetszerte, hogy "hogyhogy nem hozta nyilvánosságra eddig senki, hogy milyen szörnyűek a vikes gólyatáborok?!", arra nagyon nehezemre esik nem odaírni, hogy "talán mert nem voltak szörnyűek". (de azért majd még megkérdezem Stockholm urat.)


2015. június 24., szerda

eső

ma megtudtam egy korvinuszostól, hogy a BME-n azért nincsen tavaszi meg őszi szünet, mert oda úgyis csak esőemberek járnak, és azoknak nem kell.

2014. április 25., péntek

posztgraduális

így, hogy közvetlenül a régi egyetemem mellé járok dolgozni minden nap, egy csomószor gondoltam már rá, hogy milyen jó is volt annak idején tárgyat felvenni, izgulni hogy jól sikerüljön az órarendem, hogy végül majd elinduljon az a kurzus, amit végre már csak azért veszek fel, mert érdekel, és nem azért mert muszáj, szóval ilyenkor néha elgondolkozom, hogy nem lenne-e jó még 1-2 évig egyetemistának lenni. aztán amikor péntek este kilenckor végre hazaérek az órámról, és nekiállhatok készülni a másnap reggeli dolgozatra (ahelyett hogy játszanék a számítógépen, mint minden normális ember), olyankor valahogy kicsit meggondolom magam.

(de legalább Scootert hallgatok közben, ahogy régen is, szóval igazából ez nekem jó.)

2014. április 7., hétfő

két hét

a múlt hét amúgy az előadások hete volt: kedden a Zeneakadémián mondta el hat különböző, villamosmérnökből lett akusztikus (köztük a jelenlegi laborjaink tervezője, illetve a kedvenc volt egyetemi tanárom), hogy hogy ment (és miért nem ment simán) az akadémia nagy- és kistermeinek akusztikai felújítása és restaurálása; szerdán egy PhD-s kurzus első felvonásának keretében mesélték el a figyelmi és feldolgozási folyamatok akusztikai alapjait; csütörtökön a Sotén hallgattam meg egy (fél) orvosi TDK szekciót, ahol mellesleg egy biológus is előadta különböző mutánsok előállításának módját és menetét, és aki mellesleg annyira ügyes volt, hogy második lett az orvosok között (és aki mellesleg a menyasszonyom); pénteken pedig az MTA-n mesélte el az egyik munkatársunk, hogy a volt BME-s beszédakusztikai laboros tanárunk témavezetésével milyen akusztikai jellegzetességeket mértek unipoláris depressziós betegeknél az elmúlt időkben.

ez a hét pedig a koncertek hete lesz: épp most értem haza egy God Is An Astronaut koncertről, holnap posztrockpróba, csütörtökön Isten Háta Mögött lesz, pénteken pedig Subscribe. elég ütős hét ez, azt hiszem.

2013. június 27., csütörtök

szünet

mióta lediplomáztam, ettem fish&chipset sült halból és valódi paprikás csipszből, jártam fent hagyományt őrizni a Budai Várban, leittuk a srácokkal az egyetemi éveinket, telepítgettem vadiúj számítógépet, keverésztem dalrészleteket, végigvittem egy repülős és egy zombis játékot, mészároltam kicsit társasjátékilag, megnéztem két este alatt négy operát (ami több, mint amennyit eddig egész életemben...), voltam két extrakislétszámú zenekari próbán, találkoztam pár régi ismerőssel, és megnéztem egy teljes részt a Trónok Harcából. a tervek szerint a hétvégén még a kiscsaláddal megtekintjük a Dunakanyart, aztán azzal azt hiszem, nagyjából vége is az idei nyári szünetemnek.

kicsit szomorú ez, bár alapvetően azért nem panaszkodhatom.

2013. június 15., szombat

kitöltős

mém M-től, megaztán Boritól is.
angolul van, én meg nem fordítgatom le, ej.

- Growing up, who was the easier mark: Mom or Dad?
igazából nem volt nehéz egyikükkel sem. én rendes voltam itthon, ők is velem, meg egymással is, nem kellett küzdenünk sosem :)

- What is the stupidest pet that you ever saw?
a szőrmével bélelt kapucnis mellénykébe öltöztetett húsz centis marmagasságú vérebektől én is agymenést tudok kapni, de igazából a tengerimalacot mint olyat sem tudom mire vélni. olyan, mint egy hatalmas hörcsög, csak lustább, és sokkal kevésbé helyes.

- Tell us about a band whose every CD is a “must have”.
a Staind nálam egyértelműen egy ilyen zenekar, még ha néhol kicsi be is poposodnak 1-2 lemezen. a Subscribe is odatette magát az albumain igenjól, és az Offspringet is mondanám. meg most van néhány új versenyző, lassan majd róluk is eldöntöm.

- Where you surprised when Jim Parsons came out?
szerintem hamarabb hallottam arról, hogy meleg, mint hogy először láttam volna őt az Agymenőkben. ami elég hülyeség, mert miért érdekes ez annyira, hiszen az ő dolga. vagy ez most menő? lehet hogy menő. egy ideje kezdek arra jutni, hogy egyre felkapottabb magukra vállalni hollywoodi színészeknek, hogy melegek - mint ahogy a pesti (híres/hirtelen) embereknek is, hogy zsidók. pedig ehhez egyrészt mi köze bárkinek is, másrészt meg miért érdekeljen?!

- Have you ever driven a Ferrari?
maximum toltam kiskoromban, de különösebben nem érdekelnek az autók. azért majd lassan lehet, hogy megtanulok vezetni, de kb csak szükség esetére. (hogy Apa végre nyugodtan sörözhessen :))

- What do you call those little plastic things on the ends of shoelaces?
nem szoktam hívni őket sehogy, de mondjuk cipőfűzővég?

- Have you ever walked more than a mile?
hogy sétáltam-e valaha többet, mint egy mérföld? csaknem ennyi volt nyolc évig minden nap a Herman, azóta a BME-re kellett legalább ennyit gyalogolnom minden nap, az MTA-ig is van ennyi a metrómegállótól, de könyörgöm... az egyetemen a két fő épületünk között van egy mérföld távolság, ezt a távot kb kétóránként le kellett sétálnom évekig. méghogy hev jú evör.

- Do you believe in magic?
a mesékben hiszek, azokban meg van varázslat, úgyhogy naná!

- Have you ever skinny dipped?
"fürdőkádban mindig, nyilvánosan soha."

- Explain what you think about hippies.
öhm... batikolt póló, napszemüveg, pszichedélia, képzeltriport? ritkán látok hippiket.

- Have you ever been dumped?
végülis.

- What are you wearing right now?
pizsamaaaa!

- Did you watch the series finale of House?
elakadtam valahol a 4-5. évad környékén, amikor épp elvonóra megy. de rövidesen bepótolom, ha már így ráérek meg minden.

- Name 4 things you always have with you.
víz, rágó, pengető, mp3.

- How many SERIOUS exes do you have?
egy; három év szerintem elég serious. (meg persze néhány plátóibb történet, ami részemről abszolút komoly volt, de korántsem biztos, hogy ezekről mindkét érintett fél tudott.)

- What causes you to admire people?
"azokat az embereket csodálom, akik tiszta házasságban élnek, kimutatják egymás felé a szeretetüket, szerelmüket, és a legnagyobb odafigyeléssel és gondoskodással nevelik a gyerekeiket úgy, hogy közben van idejük a munkára, a főzésre, a házimunkára, a barátaikra, megamindenre."
és ezért imádom annyira a szüleimet :)

- Would you have sex after marriage? Why or why not?
ez egy nagyon érdekesen megfogalmazott kérdés, de akkor inkább "why not?" :)

- Do animals go to Heaven?
ha van ilyen hely, akkor szerintem szinte csak ők.

- Last time you had a great time with your dad?
épp tegnap kaptam tőle a diplomámra egy hatalmas zacskó PEZ cukorkát :D

- Do you like your name?
becézve.

- When was the last time that you quit your job?
15-16 évesen egy nyáron újságot hordtam, aztán annak vége lett, na akkor.

- When you wake up, what is the first thing you think?
hát milyen édesen alszik már itt ez a lány már vagy 11 órája ^^

- Have you ever pulled an all-niter?
amikor Borival kb először beszélgettünk msn-en, az estétől kitartott reggel 7-ig :) ő utána még ment bioszdogát írni, én meg inkább aludtam otthon egy két órát, mintsemhogy ugyanezt a medencében adjam elő. aztán az évi rendszeres LAN-partikon (meg Szilvesztereken) korábban simán volt ilyen, de most már, azt hiszem, öregszem. ó, és persze az egyetemen kb egy kezemen meg tudnám számolni, hány olyan vizsgám volt, ami előtt vállalható mennyiséget sikerült aludnom.

- Last time you cleaned the bathroom?
a múlt héten valamikor. tanulás közben minden érdekes.

- Have you ever failed a grade? Why?
a fizikának többször is neki kellett futnom, mire rájöttem, hogy hogyan kéne összerakni fejben a dolgokat. mondjuk nem biztos, hogy sikerült, de végül csak meglettek.

- Have you met anyone online?
volt egy elevelezőtársam, akivel chat.hu-n találkoztam véletlenül. évekig emaileztünk, és úgy írtam neki kb, mint egy távoli, idősebb unokatesómnak. aztán valahogy ez elkopott... pedig ha tudná, sokat segített nekem abban az időben.

2013. június 13., csütörtök

2013. június 8., szombat

lebeg

Miskolc, jóidő, jó zene, ágyon fekve olvasgatás, rántotthúsillat... ha nem lebegne a fejem fölött Damoklész Záróvizsgája, most egészen kisimult lehetnék.

2013. május 27., hétfő

2013. május 26., vasárnap

4

végül négy perc maradt.
NÉGY.

mégse

hm, tévedtem.
mégsincs kész.

egészen készen

hihetetlen.
kész, befejeztem, leadtam -- pedig még volt hátra majdnem öt(!) óra a határidőig.
sose vót' még ilyen.

2013. május 25., szombat

2013. március 16., szombat

satírozzál ki egy hetet

az érzés, amikor négy és egynegyed óráig számol a programod, és végül kiderül, hogy rossz kódot indítottál el.
mondjuk három és fél órányi mélyen depresszív izlandi falzettposztrock után végülis már nincs is nagyon hova lejjebb.

déja vu

MatLabbal dolgozni jó.
az ember egész nap keresheti a hibát a mátrixban.

2013. március 10., vasárnap

fajta

az a baj, hogy én nem vagyok az a fajta villamosmérnök.

2013. február 22., péntek

csoki

mivel a hét elején egyik nap sikerült elkerülnünk egymást az ebédemmel, az egyetemen egy diplomaterv-konzultáció, egy bizonyítványátvétel és egy hangtechnikai előadás között épp annyi időm volt, hogy belépjek a Q épület büféjébe. egy egészen új épületről van szó, amely előtt a híres Y (másnéven az a Rozsdás Kocka) áll, és ahová a gazdásztanszékeinket telepítették, hogy szegény villanykarosok lássanak már igazi, offline lányokat is. na ebben az egészen modern épületben található a BME messze legdrágább büféje, és ami a számomra a legmeglepőbb, hogy ennek ellenére félelmetesen sok gazdász jár oda minden nap enni-inni, pedig ha valakinek, hát nekik pont tudniuk kéne, hogy ha csak a szomszéd épület büféjéig elbattyognának, az ebből eredő tranzakciós költségek még mindig messze alatta maradnának annak a többletköltségnek, melyet így vállalnak, és hasonló hasznosságú, egészen használható helyettesítő termékek kaphatóak ott is. meg hogy egy 38 grammos, eleve bruttó 136 Ft árú csokoládét 225-ért árulni mekkora pofátlanság. még ha Lila Pause-ról van szó, ami minden idők legfinomabb csokoládéja, akkor is.

cserébe ez az egyetlen olyan általam ismert egyetemi büfé, ahol nemcsak hogy szusit lehet kapni, de még választék is van belőle. mondjuk az ára ennek is félelmetes.

2013. február 18., hétfő

barna


nemrégiben azt hallottam, hogy egyesek szerint nincs olyan szín, hogy barna. ezen felbuzdulva kicsit utánajártam a dolognak.

van.

a nyomdatechnikában narancssárga + fekete = barna.
a világítástechnikában ugyanez kb két rész vörös, egy rész zöld, aztán az arányok megtartása mellett az intenzitást kell tekerni szépen lefelé, egy idő után ez is barna lesz.
vagyis mind festékből, mind fényből kikeverhető ez a szín.

az angol wiki szerint (ami köztudottan minden források leghitelesebbike) "brown is not a color of light", ellenben "a low-intensity orange-yellow is brown". szóval bár alapvetően a barnának maximális a telítettsége, az intenzitása nem az - ha az lenne, narancssárga lenne. így ha valaki szegény barnát nem tekinti valódi színnek, csak mert nincs benne a szivárványban / a Dark Side of the Moon borítóján, annak ugyanilyen elítélőnek kell lennie a bordóval, az olajzölddel, a türkizekkel és az égbolt naplemente utáni összes színeivel. ha valaki végigpróbálgatja a 66, 33, 00 permutációit hexában (pl #330066), na pl azokról beszélek. (valójában a bíborszínek sincsenek benne a szivárványban, pedig azok lehetnek maximális intenzitásúak. erről jut eszembe, ha valaki mutat nekem egy valódi lila (bíbor) színű lézert, azt aranyba foglalom.)

a magyar wiki meg nem ismeri azt, hogy barna.

2012. december 14., péntek

zéhá

basszus, nincs több zéhám.
soha.

2012. december 13., csütörtök

rózsás helyzet


"A tandíj azt jelenti, hogy a hallgató maga fizeti tanulmányait. E szerint a részösztöndíj semmiképp sem nevezhető tandíjnak."
R. Hoffmann

"Mi is a név? Mit rózsának hivunk mi,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos."
W. Shakespeare

(mondjuk a rózsát példának hozni itt talán pont nem a legsikeresebb ötlet.)