A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sör. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sör. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 17., kedd

minden csoda

arra jutottam, hogy mivel csak egyszer 23 éves az ember, ennek a bekövetkeztét nem árt nyomatékosítani; idén például három napig voltam 23 éves.

az egész egy teljesen átlagos csütörtökkel indult, miután a szerda estét Türüppel, Marika néni jeges teájával, két fél extraburgerrel, a Jurijjal, az ABCD-vel és néhányszáz eltéssel töltöttük a LEN-en. na ezen a csütörtökön reggel, miután elfogyasztottam fél liter tortát és elköszöntem másfél napra a legédesebb lánytól, nyolcra berobogtam az iskolába, ahol tízre már végeztünk is a félév utolsó menetrendszerű demotivációs gyakorlatával (eltekintve a ma kihagyott fakultatív (bár vizsgán számonkért) pótelőadások egyikétől), és ahol megállapíthattam, hogy a második zéhán pontosan feleannyi pontom lett, mint az elsőn. ezután elblattyogtam a Keletibe, félúton útba ejtve a Naplakot, ahol a lányoktól kaptam némi karácsonyisüti-ízű kakaóscsigát, az állomáson pedig Fegyitől egy korty ál-cherrycoke-ot. miután a vonatot fejben végigszámítógépesjátékoztuk, szermányoltam egy görögsalis óriásgiroszt, majd egészen hazakeveredtem, hogy aztán két órával később már Petyáéknál legyek Acouspring-próbán, ahol a zenekar tagjainak köszönhetően mi fejenként másfél felessel, a világ pedig a 2011-es MEN-en történő részvételemmel lett gazdagabb.

a Zegyetemre kiérve megtekintettük a Depresszió hangulatzenekar előadását, majd a Tankcsapda táncházi muzsikájára mulattunk immár négy fősre duzzadt csapatunkkal, meg még vagy ezer további személlyel. a két pazar esemény között kivonultunk, majd bevonultunk a közeli Lidlbe, vételeztünk fejenként három és fél felest (90Ft/db áron), ezután újra kivonultunk a domboldalra, majd visszavonultunk az egyetemre, valamivel kevésbé egyenesen, de jóval lelkesebben, mint annakelőtte. belenéztünk még a Haelóba is (akik bár elvileg jók, mégse szóltak sehogy), a 30Y-ba is (akiknek ha nem ismertem volna a szövegeit, végigunatkoztam volna a koncertjüket), végül megtekintettük Kissádám hátát a bitangteknóteremben, és miután Paddy meg a Patkányok nagyon nem akartak időben kezdeni, hazaindultunk.

a péntek kissé későn kezdődött, majd jórészt el is telt a lentebb hallható felvétel elkészítésével, amely kidolgozottságához képest másfél nagyságrenddel kevesebb idő alatt is elkészíthető lett volna. este, mivel Apum kiment 'Panyolba, Anyummal ketten ettük be magunkat a Palacsintaházba, akiknek mint kiderült, nagyszerű giroszos palacsintájuk és egész jó gyümölcsös vodkáik vannak. hazaérve aztán évekre elegendő olvasnivaló (négy darab könyv) fogadott, valamint a népes-fogyatkozó család: Redeemer, Overdrive, Cantaloup és Cereal egy újabb tesóval bővült, Charizard személyében.

a wombat Türüppel indult, akivel kis késés és nagybevásárlás után kitürüppöltünk a Csanyikba találkozni a Kiscsapattal, édességeket cserélni és megsütni némi szalcsit meg virslit, kinek-kinek kedve, annak pedig rendje és módja szerint. aztán ha még nem lett volna elég a zsírégetésből, némi jótékony délutáni alvás után átvágtattunk a Felkelő Nap Házába, ahol ismét volt sütnivalónk, asztalhoz leültünk, és megittunk sok-sok üveg bort. közben folytatásos koncertsorozat alakult a hintaágyon, ettünk kaktuszos sütit, aludtunk egy franciaágyon a kertben, és még növényinstalláció is készült egy teszleksüveg és egy tornagyűrű felhasználásával, valamint egy képet is kaptam, még megboldogult modellkoromból. az este ránk ott eső része végül a háromhúszas blúz hűlt helye táján ért véget, mikor egy kisebb delegációval hazaindultunk, aztán elhanyagolható veszteségeket szerezve ketten érkeztünk meg (ide)haza, de szerencsére a megfelelő személlyel tartottunk ki a végéig.

na, ez van.

2010. május 6., csütörtök

körbezár

egyedül vagyok itthon, lassan körbeér a Parov Stelar diszkográfia és lassan elfogy a teám. ilyenkor inkább Rädlert kéne inni egy koncert után valahol, valakikkel...

nade már csak egy hét hajrázás a Metallicáig, aztán lesz nemulass.

2010. május 5., szerda

elvágyódás

odakint a Földön esik.
idebent is esik, legalábbis az altatódal hátterében, amit épp hallgatok. szomorú írzenés hangulat van, bár végighallgattam a blogomon az elmúlt egy év zenéit, most épp ilyen, és úgy néznék Gyűrűkurát, vagy kirándulnék egy faluban, vagy sétálnék középkori forgatagban, vagy mennék el valahova este, ahol nincs hideg, színes lampionok vannak, sört mérnek és húsokat sütnek, és zene is lehet valahol, meg emberek, beszélgessenek emberek, fiúk és lányok, legyen Elte Btk és Könyvtárklub Csámisivel (Paganzával) és legyen ott Petya meg a barátai, meg a srácoklányok közül aki épp Pesten van, meg Kistürüpp, és aki meg nincs Pesten az jöjjön fel biciklialkatrészért vagy koncertre vagy tudomisénmiért, és ha már tavasz van, már majdnem nyár, és egyetemi fesztiválok és napok és bulik, akkor ne kelljen már zéháról zéhára készülnöm, hanem lehessen már suli után _bármi mást_ csinálni, meginni valamit, kiülni bárhova zenélni, nyelvösszebotolva nyelvészekkel beszélgetni, külföldiekkel külföldiül kommunikálni próbálni, aztán épp elcsípni egy éjszakai buszt és hazajönni és nyugodtan aludni, és másnap későn kelni és reggelit csinálni és aztán akár egyetemre menni. sokkal jobb lenne így...
ehelyett tegnap is éjjelig tanultam, ma is, és szerintem holnap is ez lesz. aztán hétvégén egy nap kultúra, aztán még egy hét végigtan. és aztán már egészen nyugodtan kezdődhet a vizsgaidőszak...

2010. április 20., kedd

hét

bár még egy egész hetem van a jövő keddi zárthelyiig, de attól félek, nem fogok rá tudni tanulni. ma konferencián voltam, most a hétfői laborra tanulok, holnap a holnapira. csütörtökön buliba vagyok hivatalos, pénteken hazavonat és sör és koncert; szombaton önlab, vasárnap család, hétfőn Vokál. és már itt is van a kedd reggel nyolc óra. erre kíváncsi leszek.

2010. április 13., kedd

volt

viszont volt Petyásbuli, ami már régebben is volt, és most is volt, és azis detökjó: beszélgetéssel meg gitárral meg társassal meg mézesteaízű vodkával és a többi. kár hogy ilyen legközelebb csak fél év múlva várható, de várjuk :P

2010. január 24., vasárnap

2009. október 25., vasárnap

háromnapos

Metallica koncert, ebédkészítés, ebéd utáni alvás, átséta, a zsóriinál is majdnem nagyobb tömeg, Fel, Super Hero Movie, Nagy Durranás, kólásbor, muffin, Starcraft, Dragon Ball, hazaséta, sokáig beszélgetés, óraátállítás, sokáig alvás, vasárnap reggeli mesenézés, reggelikészítés ebédre, szilvás tea, Staind, Chili és Evanescence...

szeretem a háromnapos hétvégéket :) csak kár, hogy végük van egyszer.

2009. augusztus 27., csütörtök

radler

és kövezzetek meg, de a Gösser Radler finom.

2009. augusztus 5., szerda

pedig

vidám, sötét, málnássörös esti összejövetelek, lakásfelújítós medencésbulik és kényelmes alvások jellemzik mostanság a napjaimat. holnaptól pedig jön a koncertrejárós időszak, ami pedig jóóó!

2009. augusztus 1., szombat

beszélgetős

meg van az előnye, ha olyan (blues-rock) koncertre megy az ember, ahol igazából csak a társaság érdekli, nem a zene. rég beszélgettem már ilyen sokmindenkivel ilyen sokmindenről, és ez most jó volt. beszélgetni jó, és bár ha többségében a hallgatóság oldaláról közelítem is meg a dolgokat, nem mindig, pl most sem. ritka alkalom az ilyen, tessék megbecsülni. és köszönöm fiúklányok, jó este volt!

2009. július 30., csütörtök

redukció

az jó dolog, hogy én egy korty szesz nélkül is együtt tudok rúgni a társasággal szépen lassan befelé, bár talán egyszerűen csak a kései órák hatása ez. az viszont kevésbé jó dolog, hogy egyre kevésbé tudok összefüggően beszélni, avagy önálló és életképes gondolatokat alkotni, avagy akár csak egyszeresen összetett mondatokat megérteni. és ez - úgy látszik - független az elfogyasztott alkoholmennyiségtől, az agyam szépen lassan lassul lefelé. eleinte csak néhány szakszöveg összetett mondatai fogtak ki rajtam (egy műegyetemen ez nem kimondottan előny, ugye), mostanában már egy okosabb szappanopera egyszerűmondatnyi cselekményével is nehezen boldogulok (ki kivel mikor hogy és miért), és ha így haladunk, hovatovább a mindennapi élet szószerkezeteinek tudomásulvételével is gondokba ütközöm majd.

az egyetlen szerencsém, hogy a szeretlek még mindig csupán egyetlen szó.

2009. július 29., szerda

errearra

amúgy a napokban volt Zsóry és strandfürdőzés (csökkentettmódban végre, ahogy azt kell :)) és némi mágusozás és némi gitározás, de semmi nem túlzásba víve, dacára bárminemű unbedingtnek, aztán pár nap itthon, némi nyílttűzi lecsózás, aztán tovább a Tiszatóhoz, ahol kemping és sátorozás, ami amúgy majdnem jó, ha eltekintünk jó kétszáz szúnyogtól meg attól, hogy a föld még 4 rétegen keresztül is baromi kényelmetlen tárgy, továbbá félig körbebicikliztük a Tiszatavat, közben leégtünk a napon, meg kártyáztunk, valamint ettünk meg ittunk meg aludtunk, szóval elég vegetatív volt a dolog így jobban belegondolva, és aztán most hogy hazaértem, és itt az üres lakás, és én hiába megyek folyton errearra, itthon mégis minden olyan, ahogy legutóbb volt.

hála az égnek.

2009. június 28., vasárnap

zanza

annak örömére, hogy itthon végre újra van melegvíz, ma órákon át ömlött a nyakunkba az eső. ez mondjuk azért volt, mert Kistürüppel (meg még néhányakkal) együtt kivittek bennünket a Bükkbe egy furgon koromfekete rakterében, hogy a gyanútlan maratoni futókat (köztük Pellei tanárurat) pépesre ázott nápolyival és lilára kotyvasztott izotóniás sportitallal traktáljuk menet közben. de legalább kaptunk narancssárga pólót, ami összefogta a fehér pólómat, ami így most egész piros színű.

továbbá a napokban végre kinyaradott, lefolytak az érettségik, le és el lett gurítva néhány rózsaszín bowlinggolyó és néhány sör, tegnap este végre megittuk Dávidka szülinapját játszótéren, úton, útfélen, nosztalgiasörkertmögöttifűben, ahol szólt valami elvont (de jó) koncert, a háttérben meg ment a batik. mellékesen megjegyezném, hogy a mézesbodzához igen jól megy a borsodibivaly, volt ezentúl szinvateraszi Kronoszkoncert (akiknek most Járásilaci énekelt, és akiknél mi jobban játszottuk a Friends-et, de attól még nincsenek egészen elveszve), illetve talán a Jurijt hallottam ma félfüllel, bár én a Brontot szerettem volna. volt bankett és volt bankettutánihazakisérés, juteszembe, kezdem egészen megszeretni a 35Éket, mivel igen gyorsan közlekednek, és amúgyis igazán meghitt dolog a buszsofőrrel kettesben száguldozni az éjféli utcákon, sárgákon át, fülben zenével. aztán ma volt zenélgetés itthon ketten, nemsokára lehet hogy lesz zenélgetés mások által, amit meghallgatok jól, és csütörtök táján lesz zenélgetés végre általunk, ír jellegű, ami újra nagyon jó lesz, úgyhogy ezútonis, mindenkit és szeretettel.

2009. június 22., hétfő

tényközlés

régnemlátott unokatesókkal Európaparkban Balatoni Világost inni jó :)

2009. június 20., szombat

maest

érdekes este volt ez a mai. állítólag mibajom volt, pedig semmi. a sör lassan fogyott (nálam legalábbis...), a zene jó volt csak jobbára én ezt nem szeretem, a srácok még mindig a srácok, ez legalább nem változik. ahogy az sem, hogy beszélgetni még mindig nem tudok, és néha még ha próbálom sincs semmi értelme... könyörgök, 13 mondatot tudok úgy elmondani hogy senki nem veszi észre, és csak azért nem többet, mert nem vagyok hajlandó tovább próbálkozni, hát milyen ez már, ugye hogy semmilyen. ellenben lettek jó fotók, megint láttam Botit, szerencsére még megvan. lassan nekem is meg kéne lennem, de most megint kicsit mindentől tartok.
bár lennék okosabb, vagy legalább a gitár úgy szólna.

mindenesetre türüpptürüpp, úgyhogy végülis minden jól van.

2009. június 17., szerda

opfeszt másodszor

csináltattunk Miskolckártyát, hallgattunk koncertet, ittunk Kortyot(r), ettünk húúúst, tologattunk babát, beszélgetve hazajöttünk, végre újra fuvoláztam...
és ez még csak a ma este :)

2009. június 1., hétfő

állapot

odakint a Földön esik.
a világ kissé talán megint meg lett váltva.
szeressük a mézes bodzát és a palacsintát.
hivatalosan nyár lett, ezért hideg van és szomorú idő.
vasárnap éjjel, szakadó esőben teljesen üres a város.
újra kaptam néhány dolgot, amit nagyon köszönök.

2009. május 30., szombat

és

volt koránkelés és ötösvizsgaírás és Nappalpizzázás és hazavonatozás és Türüppeltalálkozás és mégmásokkaltalálkozás és itthongyorsvacsorázás és srácokkaltalálkozás és közterületialkoholfogyasztás és nemcsipospitaevés és Spátenbensörözés és Pieonairkoncerthallgatás és McDrájvbasétálás (és pókemberes hálószoba és otthon is lag és kertislag) és kereszteződésigmenés, és már megint megkaptam hogy nem én vagyok-e a Mockba dobosa...

2009. május 7., csütörtök

terv

előzetes számítások alapján május 15-én befejezem az aktuális szorgalmi időszakot, és pl ennek örömére terveim szerint vagy aznap este, vagy következő este heppi waccs tartatik a Cornerben. mindenki jöjjön, megtekinthetitek ahogy berúgunk :) vagy legalábbis valamit, ami ilyen alkalmakkor előfordul.
(kivételes esetben még Offspringról és rántottáról is szó lehet.)

2009. április 24., péntek

pontosan

gyorsan írom, mielőtt elfelejtem.
  • aludtam 9 órát, ittam kávét, mégis baromi álmos voltam ma, szóval a kettő közül egyik sem az, ami ezen segít. kíváncsi volnék, hogy akkor mégis mi.
  • péntek van, péntek van :) megyek haza!
  • rengeteg dolog ül a naptáramban a következő szűk egy hónapban, és ezek nagyrésze jó dolog. tegnap pl megint lett démoll, ma meg stúdiós előadás.
  • miután kedden ráébresztettek arra, hogy mérnök, na az belőlem sose lesz, ma azt is elmagyarázta nekünk egy szakmabeli, hogy zenei hangmérnökök, na azok is nehezen leszünk, és ha mégis, akkor hiába ez is egész embert kívánó hivatás, mégis legalább annyi esélyünk lesz ettől még éhen halni, mint a zenészeknek.
  • megtaláltam a hűtőben a vasárnapi vacsorámat. még jó volt, csak kicsit sótlan.
  • már csak egyetlen rendes zéhám van hátra a félévben, az is május közepén, ezen túl már csak a vizsgáimra kell(ene) koncentrálnom. a legutóbbi zéhán a kb háromszáz fős társaság több mint kétharmada megbukott, három ötös lett és négy négyes, és összesen tíz százalék ért el kettesnél jobb eredményt, és ebben (egy ponttal bár, de) én is benne voltam.
  • ha egy tanár minden témakör után felteszi azt a kérdést, hogy "ki az aki ezt értette?", és erre a kb háromszáz jelenlévőből gyakorta ötnél kevesebben jelentkeznek, akkor ezt miért nem veszi arra irányuló célzásnak, hogy esetleg szívesen meghallgatnánk mégegyszer a dolgot?
  • Jason Mraz - Dynamo of Volition.
  • volt ma (tegnap) zsákutcabál a BTK-n (ami köztudottan nem a BüntetőTörvényKönyv), ahova Petya hívott el, és voltak ott még ismerősök, aranyfácán, meg Rollingstones-zenekar enyhén langyi énekessel és pöpec Fenderekkel (mivelhogy egy-egy sunburst Telecaster és Stratocaster egy színpadon nagyon jól mutat, és már csak az kellett volna, hogy a basszus is valami ilyesmi legyen).
  • ma az egyetemen láncfűrésszel igazították kockára a sövényt.
  • eldöntöttem, hazamegyek oszt' torzítok. kicsit.