elszakít

újabb hajnalra ébredtél
ez se lesz jobb mint tegnap
mert csak benned ébred tél
kint még ősz van
    a szél néha-néha felkap

az utcáról valami
semmirekellő dolgot
ágyban párnák közt hallani
hogy kint kiabálnak
    hát úgy tűnik senki se boldog

    -ul így hát jogos de ellene
    tenni nem tehetsz semmit de érte se
    így hát inkább csak élsz és csak írsz
    és ha egy hete nem alszol annyit még kibírsz

és húrodszakadtából
csak játszol és játszol
végre van valami
ami elszakít a mától

elszakadnál te magadtól is
ehhez segítség sem kell
de azért akad aki elég jól is-
mer és a kedvedért
    ő is hajnalban kel
csak hogy ne menj messzire
se lábbal se tettel sehogy
vagy ha igen hát vele
és ha többen mentek
    még a rossz út is gyorsabban fogy

    tán és az az ökör ki magába
    bár ez se megoldás minden hibára
    így hát néha csak élsz és csak írsz
    és ha egyedül is vagy csak néha sírsz

hát húrodszakadtából
csak játszol és játszol
végre van valami
ami elszakít a mától

újabb hajnalra ébredtél
ma se lett jobb a tegnap
de reméled szép emlék lettél
nem csak az van
    hogy a szél néha-néha felkap
az utcáról valami
semmirekellő dolgot

mert tisztán vélted hallani
amit az a szépszemű lány
    a koncert végén a kezedet fogva mondott

hát húrt cserélsz
csak játszol és remélsz
végre van valami
ami éltet és amiért te élsz

és húrodszakadtából
csak játszol és játszol
végre van valami
ami elszakít a mától

(2008-ból, mint kiderült.)

(hallgatni erre.)

ottvagyunk!

ami elszakít a mától

"elszakadnál te magadtól is

ehhez még segítség sem kell

de azért akad aki elég jól is-

mer és a kedvedért ő is hajnalban kel

csak hogy ne menj messzire

se lábbal se tettel se hogy

vagy ha igen hát vele

és ha többen mentek még a rossz út is gyorsabban fogy"

de legalábbis nagyon remélem.

Toul Syes - III

(klikk oda!)

termékbemutató

két nap múlva teljesen is!

reklám

valami készül...

hajnal

van egy hangulata a nyáron hajnalban kelésnek. amikor kinézel az ablakodon, és már éppen elkezd zöldülni az ég, tűnnek el a csillagok, és ha kinyitod és kiszagolsz, érzed a szélszagot, a fújó szél illatát, autót még csak nagyritkán hallasz, madarat már annál inkább... nem az a fejfájós, hidegre ébredés, hanem a tudat, hogy azért indulsz ilyenkor, mert van miért, táska bepakolva, arcmosás, kávé-tea és már indulsz is, ajtón ki, lépcsőn le, szélbe ki, várnak a fák, kelnek az árnyékok, és talán még az első buszt (a bányajáratot) is eléred, na az ilyen reggeleket szeretem.

hiányérzet

"voltaképp' innen is látszik a táj,

hiába szállított arrébb

ez a vagonnal szétsúrolt sínpár..."

valami hiányzik.

persze van most köztünk tizenöttucat kilométer; és ha nem lenne, nem hiányozna. de néha van az az érzés, amikor visz a vonat, rohan az odakint, és én kapaszkodom a régi emlékekbe, de azok elfutnak a fákkal együtt, beszélgetések, zenehallgatások, zenék, hallgatások, évszakok... nagyon tud hiányozni minden.

egy ideje már gyorsabban forog a Föld, mint én, (és vele forog az őz,) és nehéz így mindent felfognom, amúgy sem láttam soha tökéletesen a világot, bár oda már eljutottam, hogy a pohár nem "félig tele" vagy "félig üres", hanem "félig van", aztán néha talán még tele is lett; de nem figyelek oda sosem mindenre, nem tudok odafigyelni mindenre, nagyobb az odakint mint az idebent, pedig utóbbira sem tudok elég időt szánni, pedig lehet hogy nem ártana; és bizonyos dolgokat beljebb kéne hoznom, mint ahol most vannak. szegények biztos áznak kint a szélben.

jó, hogy vannak fényképek, mert megőrzik helyettem... sajnos nincs mindig kép, van hogy csak rajz van, azt belül kiszínezem, ki tudja milyen lesz mire legközelebb előszedem, talán nem is úgy volt, de a lényeg hogy színes; arra amúgy mindigis úgy, de úgy fel tudtam nézni, aki tud a világba varázslatot mesélni, aki olyan sárkányt mond a templom tetejére, amit tényleg félni kell, aki csillagokat tudna rajzolni egy tetőablakra, aki az igazat mondja, nem csak a valódit. lehet hogy Csodaország, de éppen ettől szép.

jó, hogy vannak dalok, amik jelentenek, felidéznek, de legalábbis utalnak, néhány csendes akkord egy faágon, egy esetlen dallam, amely akkor is megmarad, ha évek és kilométerek rángatják szét a húrokat(,) pengetőket, bár lehet hogy csak én ragaszkodom görcsösen a régiekhez, a régi dalokhoz, amiket régen kellett volna tényleg megcsinálnunk, mostanra talán egészen a fiókokhoz nőttek, és onnan nem is fognak kikerülni nagyon sokáig. de azt nem bírnám - soha nem is bírtam -, ha fiókok, füzetek, kották valamiért (vagy csak spontán) kiürülnének; minden kidobott papírdarabbal kevesebb marad a világból, a levegőből és a talajból, amiből amúgy is egyre szűkösebb lesz az évek múlásával, és én hiába kapaszkodom tíz körömmel, két kéz ehhez nem elég.

és jó hogy vannak néhányan, akik bár gyakran felróják hogy miért mindig nekik kell, de azért csak emlékeztetnek, hogy mi volt nemrég és mi volt de, rég. van, hogy jobban tudják, mi hogy volt, vagy mit hogy kellett volna, és olyan is van, hogy valamiről nem tudnak mindent, amit én, de ha tudom hogy nem tudhatják hogy nincs igazuk, hát miért szóljak. a lényeg hogy ők látták, hallották, beszélték azokat, amikről itt évek óta írok, amikről nem írok, amikről beszélek és talán néhány olyat is, amiről hallgatok; ők az életem: és ezért nem adnám őket semmiért.

(és néhány sor még az, ami hiányzik:

az hogy mindig ott legyenek, hogy megkerüljön néhány akkord, hogy mindig színesek legyenek a képek, hogy kicsit lassabban forogjon minden: ezek hiányoznak, és egy kicsit én magam is, a the wood, a toul syes, dehát hogy a viharba' ne, legalább az érzés megmaradt, amiért élek, ahogy a szárnyaim a szélbe kapaszkodnak...)