érdemes

az élet valójában többnyire annyi, hogy csinálsz kaját, aztán megeszed.

voltam már boldog akkor is, ami közben számolgatnom kellett, hogy kijön-e a budapesti albérlet a közalkalmazotti bértáblából (spoiler: nem), de gyönyörű helyen laktunk, tetőterasszal, beláttuk a fél eget, eljegyezve / friss házasan, érdekes melóval, aminek értelme is volt, család bár messze, de mindig hazavárt, és még munka mellett tanulásra, edzésre, zenélésre, hobbira is maradt idő; aztán lett hazaköltözés, sokkal otthonosabb város, szintén csodás kilátás az ablakból, közelebb a család, remek befogadott kutya, régi barátok újra, cserébe a többi régi barát Pesten maradt, na ők már hiányoznak, meg olyan meló, amiből már jobban megvagyunk, cserébe alapvetően semennyire nem motivál, bár próbálok találni benne dolgokat, amivel vagy mások munkáját tehetem eggyel kevésbé idegőrlővé, vagy legalább én tanulhatok belőle valamit, plusz mellette szabadra is alig marad idő -- szóval mivel a napjaim nagyobbik felét ez tölti ki, azóta a boldogságérzés is jóval kevesebb időben jelentkezik; és akkor ehhez jött hozzá a gyilkos kór, ehhez jött hozzá a felismerés, hogy hiába kapálózik az emberek egy szabad szemmel látható része egy élhető bolygóért, ha közben nem akar éhen halni, akkor csak be fog járni a gyárba dolgozni, hogy még több autó lehessen az utakon, hogy még több cuccot termeljünk, hogy még több szennyezést önthessen a folyókba meg az égbe az üzem, és akkor abból a pénzből, amit hazavisz, szoronghasson, hogy megvegye-e azt a drágább, de talán fenntarthatóbb gazdálkodásból származó tojást vagy tejet, és még annak se tudjon örülni, mert közben mások megszokásból a vécén húzzák le a sütőolajat meg a törlőkendőt, szóval végig ott feszeng a gondolat, hogy vajon ha túléli az emberiség ezt a szar járványt, akkor mennyi idő lesz utána a Mad Max szerű világig, amihez viszont akinek nincs SUV-ja meg fegyvere meg elég gátlástalansága otthon, az annyit is ér, szóval ja, #mindmeghalunk, de közben meg idejön a kutyád, öledbe ül a macs, átleányzik a feleség a szobán, a kilátás még mindig gyönyörű, enned is van mit, zenéd is szól, és mivel még fiatal vagy, talán lesz még egy kis időd halál előtt nyugdíjas korodig olyan dolgokkal is foglalkozni, amiket igazán szeretsz.

na nekem ez a talán, ami miatt talán érdemes.

tüntike

a hétvégén véletlenül tüntettem egyet. éppen vacsorázni indultunk, a villamos éppen nem járt, mert tízezrek éppen arra tüntettek, úgyhogy kb két megállót végigtüntikéztünk, tyúklépésben, éhesen. de senki nem zúdított ránk semmit a házak ablakából, úgyhogy végülis sikeres volt!

kill it with fire

a költözés előtt két nappal még azért csak sikerült kishíján felgyújtanom a lakást.

egész tehetséges vagyok.

a felgyújtásnak kivételesen semmi köze nincs ahhoz, hogy tegnap éjszaka, hajnali fél három körül feltűnt egy kifejlett légyölő pókszázlábú a hálószobafalon. (nem, NE keressetek rá. soha. ha valaha úgy hozná a balsors, hogy összefuttok eggyel, garantáltan megismeritek, nem kell most a fájás.) Rica halk szóval figyelmeztet, hogy a romantikázás helyett ugyan inkább vessek már egy óvatos pillantást az említett falfelületre, aztán tegyek valami hősieset. én két hidegrázással később már vér- és saválló duplafalú gumikesztyűben próbáltam meg lekapni a falról a Lényt, de mivel nem akartam, hogy itt töltendő hátralévő napjainkat ezernyi százlábának és szelvényének szörnyű mementójaként kilapított maradéka árnyékolja be, inkább egy zsebkendővel felszerelkezve bénáztam el a dolgot. a Dög kissé ijedten, ám jobbára sértetlenül a párnámra hullott, ahonnan méretéhez képest hátborzongató gyorsasággal bújt be a matrac és az ágy fejtámlája közé. rövid pánikkal később óvatosan megemeltem a matracot, hogy meglássuk, merre inalt a Rettenet, csak hogy néhány halálosan csendes másodperccel később az ilyen helyzetekben előforduló legvérfagyasztóbb két szót hallhassam, lassan, jól artikulálva, tagoltan: “ne… mozdulj…” -- meghűlt bennem a vér. Rica egy jól irányzott mozdulattal a vállam felé csapott, amitől ki tudja hogyan odakeveredő, épp arrafelé “lábatlankodó” (haha!), ujjnyi méretű fekete Rémség a szoba ajtaja felé repült, ahol egy pillanattal később újra szem elől vesztettük. hogy ezek után vajon kimenekült-e a lakásból, ahogyan bejött, vagy egy repedésben húzta meg magát, amíg újra eljön a neki oly’ otthonos sötétség, esetleg visszaosont az ágyunk környékére, hogy az éjszaka hátralévő részében vaksötétben is látó apró szemeivel őrizze álmunkat, nem tudni. mindenesetre fél órányi rémülten óvatos keresgélés és porcicáktól halálra rémülés után feladtuk, és látványának emlékétől reszketve nagy nehezen megpróbáltunk elaludni.

azóta nem találkoztunk vele. mindenesetre holnapután elköltözünk a lakásból, sőt egyenesen a városból is, és hacsak nem vette be magát az egyik összekészített dobozunkba, adja az ég, hogy sose lássuk többet. de ha mégis, legközelebb már nem bánok vele kesztyűs kézzel. (haha, dehogynem, nem fogom hagyni, hogy még egyszer hozzámérjen az a dög.)

szóval lehet, hogy tudat alatt ez a gyújtogatás kivételesen mégiscsak szándékos volt.

kicsit

hiába megy már így lassan fél éve, azért amikor egyedül szállok fel a miskolci vonatra, mindig szakad egy kicsit a szívem.

hajnali egy

a szemközti ház tetején erősen részeg srácok éneklik teli torokból, másfél akkordos gitárkísérettel az amerikai himnusz, a Micimackó és a “holvagymárakrrvanyád!?” dalok sajátos keverékét.

Rapaz

ma elhatároztuk, hogy a második kajás hely, amit meglátunk, na ott fogunk vacsorázni. a második helyen fahéjas almás túrórudileves, mégegyszer mondom, túrórudileves fogadott minket.

szerintem nyertünk.

film-zene

Depresszió, Isten Háta Mögött, GodDam Ltd, Lindsey Stirling, Special Providence, Dream Theater, Zselenszky, Toul Syes -- az előző és a következő két hetem azért eléggé bővelkedik koncertekben. ehhez jött még az Agymanók a moziban, jön még egy legénybúcsú, mindezt kipihenni pedig abszolút alkalmas egy dupla vasárnapi Hobbit- és egy Gyűrűk Ura-mozimaraton!

verébalkatúak

amúgy oké hogy ők is énekesmadarak, de varjúkárogásra és szarkacserregésre kelni minden reggel azért pont egy fokkal kevésbé romantikus, mint ahogy képzeltem.

vonal

ma láttam a legtökéletesebb vonalú orrú lányt a villamoson.

az utca másik oldala

"rezet. rezet. REZET. tudom én, miben van a pénz, b_zmeg." - hallottam ma egy öltönyös életcsászárától egy közepesen lepukkant kocsma teraszáról, közvetlenül azután, hogy életemben először láttam lebonyolódni drogügyletet, fényes nappal a körúton. helló Budapest.

családon belüli erőszak

annyira azért nem jó arra kelni, hogy rendőrt kell hívni a szembeszomszédokhoz, mielőtt az egyikőjük segítségkiáltozása és sikoltozása baljósan elhallgatna. az sem annyira jó, hogy még fél órával később sem érkezik egy nyamvadt rendőrautó sem sem a mi házunk, sem az övék elé. bár lehet hogy gyalog jöttek, és csendben megbeszéltek velük, hogy hagyják abba egyikőjük bántalmazását, mert újabb félórával később a két érintett fél külön-külön megjelent a teraszon, minden végtagjuk a helyén, és nagyon keresték a kutyát vagy a macskát vagy egy memóriakártyát (melynek elvesztése miatt egyikőjüket minden bizonnyal három hétig verni fogják). szóval látszólag mindketten megvannak, mindenesetre elég aggasztó volt a történet.

Will anyóra állása

amúgy tegnap kikapcsolták az áramot a lakásban (ezt is gyertyafénynél írom). gyanús volt, hogy kaptunk a múlt héten egy ajánlott levelet az áramszolgáltatótól, de a főbérlő mondta, hogy majd átveszi és intézkedik. mindenesetre valamikor a délelőtt folyamán elment az áram, eközben kint a folyosón és a többi lakásban látszólag minden rendben volt. némi utánajárás után kiderült, hogy az Elmű-Émásznál (Elmásznál, höhö) minden rendben van, nincs karbantartás, és nem is kapcsoltak le minket. aztán a végül hétezer forintos kiszállási díjjal megérkező helyszínelő kollégák arra jutottak az éppen erre járó társasházkezelő bácsival, hogy nálunk is minden rendben van, de amúgy az új szomszéd panaszkodott, hogy magas a villányszámlája, pedig még be se költözött, csak festés van meg ilyenek, szóval inkább lekapcsoltatta az áramot a lakásában. így derült ki, hogy a két lakás villanyórája fel lett cserélve, de még a ház átadásakor, azaz kb. tíz évvel ezelőtt. a szerelők átkapcsolták a két kapcsolót, átírták a feliratokat, majd elvonultak, a többit meg beszéljük meg a szomszéddal meg az ügyfélszolgálattal (ahol a kapott ingyenes szám csak félig ingyenes, és egy perc után közlik, hogy amúgy mobilról nem hívható, csak ezenésezenaszámon, amit csak egyszer mondanak el, úgyhogy hívhatod fel mégegyszer hogy le tudd írni, aztán ezen a számon közlik, hogy amúgy négykor lejárt a munkaidő, de keressük meg őket online, ha megvan az ügyfélkódunk, ami persze nincs).

az egészben az a remek, hogy gyakorlatilag egy évtizede mindig is egymás villanyszámláját fizettük/fizették a főbérlők a szomszéddal, de szerencsére majdnem ugyanannyi az összfogyasztásunk; hogy időben észrevettük, és még aznap ki tudtak jönni az elmászosok; hogy nem egy hétvégére esett ez a dolog, hogy minden megromoljon a hűtőben; és hogy az elmúlt tíz évben nem volt abból probléma, hogy valaki villanyt szerelne, lekapcsolja a főkapcsolót, és csak ezután szembesül a feszültség alatti munkavégzés izgalmaival.

parton

ma találtam a dunaparton 26 gyíkot! :)

kerekek

napról napra kerekebb verebek járnak ide az etetőre :)

reng

nahát, az első földrengés, amit átéltem.
mondjuk kicsit aggódom, hogy mégsem az volt, mert Türüpp nem ébredt fel rá, Facebookon még senki sem írta, és a foldrenges.hu-n sincs még fent, pedig már majdnem másfél perc eltelt. akkor honnan tudhatom, hogy az volt?

hm, ha kézzel írok, úgy tűnik, beremeg az asztal, attól meg a padló.
úgy tűnik, én kiáltok, nem a föld dübörög.

kölcsönkutya

ja, sétáltattunk beagle-t.

Margit

életem első sétája a Margit-szigeten.

ez marhanagy.

Vivaldi

és akkor felszállt a barnára sült, napszemüveges, félmeztelen-kertésznadrágos, borostás fickó a villamosra, megszívta az orrát, két kézzel felkapaszkodott a legmagasabb kapaszkodóra, felhúzta a lábát, hintázni kezdett, és közben Vivaldit fütyült -- Vivaldit! ráadásul gyönyörűen --, majd a következő megállónál letette a lábát, csúnyán nézett mindenkire, megropogtatta a nyakát, "áh, ez jól esett", mondta, majd leszállt.

szünet

mióta lediplomáztam, ettem fish&chipset sült halból és valódi paprikás csipszből, jártam fent hagyományt őrizni a Budai Várban, leittuk a srácokkal az egyetemi éveinket, telepítgettem vadiúj számítógépet, keverésztem dalrészleteket, végigvittem egy repülős és egy zombis játékot, mészároltam kicsit társasjátékilag, megnéztem két este alatt négy operát (ami több, mint amennyit eddig egész életemben...), voltam két extrakislétszámú zenekari próbán, találkoztam pár régi ismerőssel, és megnéztem egy teljes részt a Trónok Harcából. a tervek szerint a hétvégén még a kiscsaláddal megtekintjük a Dunakanyart, aztán azzal azt hiszem, nagyjából vége is az idei nyári szünetemnek.

kicsit szomorú ez, bár alapvetően azért nem panaszkodhatom.

zajfény

attól hogy ide leírom, biztos rögtön sokkal jobb lesz.

az elmúlt két évben nem bírtam rájönni, hogy a szemközti ház második emeletének erkélyén (ahol mellesleg takaros sorban állnak a csöppnyi cserepes tuják) minek kapcsolják fel azt az ipari mennyiségű lámpát odakint, amikor egy lélek nem jár ki éjszaka arra az erkélyre, a szobában bent sötét van, és egyedül annyi haszna van, hogy pont a pofámba világítanak vele minden este tíztől hajnal háromig. persze ha rendelkeznénk a reluxa (vagy legalább a függőny) áldásos jelenlétével, már kevésbé lenne zavaró a dolog, de odáig eddig még nem sikerült eljutnunk. (majd nyáron.)

a közvetlen szomszédainkat meg nyaranta szeretem kevésbé. amúgy bizonyára rendes emberek, ha cigiznek is, nem füstölik tele a lakásukat, hanem kultúráltan kijárnak az erkélyre, ami csak azért jó, mert így a nyitott ablakunkon az összes füstjük bedől szépen ebbe a lakásba, ami pedig garzon, így kifelé már nem nagyon tud hova menni, ami bejött. ehhez még hozzátartozik az a leleményesség is, hogy rájöttek, hogy nyáron meleg van, amin úgy lehet segíteni, hogy felszerelnek egy légkondit közvetlenül az ablakunk mellé. a légkondi ugye azért jó, mert a hangos fele ugye kint van, a hűvös fele meg ugye bent. így ők becsukhatják az ablakukat, hiszen akkor lesz jóidő, viszont a többi szomszéd lakásban, ahol nincs ilyen céleszköz, már nem ilyen vidám a helyzet: itt vagy a meleg, vagy a zúgás közül lehet választani. egészen remek.

és ez az egész azért jó, mert ha egyvalaki elkezdi, egy idő után szépen sorban mindenkinek muszáj lesz légkondit felszerelnie, reluxát leengednie, és szépen elzárja magát minden ember ettől a kevés zöldtől is, ami a két ház között a kertben van. aztán jönnek a toronyházak, az állandó szmog, a gépesített városok, a humanoid robotok, a gépuralom és az apokalipszis. hát kinek jó ez?

(hosszú távon viszont én nyerek. a légkonditól véd a csukott ablak. a torzítótól nem. muhaha.)