kill it with fire

a költözés előtt két nappal még azért csak sikerült kishíján felgyújtanom a lakást.

egész tehetséges vagyok.

a felgyújtásnak kivételesen semmi köze nincs ahhoz, hogy tegnap éjszaka, hajnali fél három körül feltűnt egy kifejlett légyölő pókszázlábú a hálószobafalon. (nem, NE keressetek rá. soha. ha valaha úgy hozná a balsors, hogy összefuttok eggyel, garantáltan megismeritek, nem kell most a fájás.) Rica halk szóval figyelmeztet, hogy a romantikázás helyett ugyan inkább vessek már egy óvatos pillantást az említett falfelületre, aztán tegyek valami hősieset. én két hidegrázással később már vér- és saválló duplafalú gumikesztyűben próbáltam meg lekapni a falról a Lényt, de mivel nem akartam, hogy itt töltendő hátralévő napjainkat ezernyi százlábának és szelvényének szörnyű mementójaként kilapított maradéka árnyékolja be, inkább egy zsebkendővel felszerelkezve bénáztam el a dolgot. a Dög kissé ijedten, ám jobbára sértetlenül a párnámra hullott, ahonnan méretéhez képest hátborzongató gyorsasággal bújt be a matrac és az ágy fejtámlája közé. rövid pánikkal később óvatosan megemeltem a matracot, hogy meglássuk, merre inalt a Rettenet, csak hogy néhány halálosan csendes másodperccel később az ilyen helyzetekben előforduló legvérfagyasztóbb két szót hallhassam, lassan, jól artikulálva, tagoltan: “ne… mozdulj…” -- meghűlt bennem a vér. Rica egy jól irányzott mozdulattal a vállam felé csapott, amitől ki tudja hogyan odakeveredő, épp arrafelé “lábatlankodó” (haha!), ujjnyi méretű fekete Rémség a szoba ajtaja felé repült, ahol egy pillanattal később újra szem elől vesztettük. hogy ezek után vajon kimenekült-e a lakásból, ahogyan bejött, vagy egy repedésben húzta meg magát, amíg újra eljön a neki oly’ otthonos sötétség, esetleg visszaosont az ágyunk környékére, hogy az éjszaka hátralévő részében vaksötétben is látó apró szemeivel őrizze álmunkat, nem tudni. mindenesetre fél órányi rémülten óvatos keresgélés és porcicáktól halálra rémülés után feladtuk, és látványának emlékétől reszketve nagy nehezen megpróbáltunk elaludni.

azóta nem találkoztunk vele. mindenesetre holnapután elköltözünk a lakásból, sőt egyenesen a városból is, és hacsak nem vette be magát az egyik összekészített dobozunkba, adja az ég, hogy sose lássuk többet. de ha mégis, legközelebb már nem bánok vele kesztyűs kézzel. (haha, dehogynem, nem fogom hagyni, hogy még egyszer hozzámérjen az a dög.)

szóval lehet, hogy tudat alatt ez a gyújtogatás kivételesen mégiscsak szándékos volt.