az élet valójában többnyire annyi, hogy csinálsz kaját, aztán megeszed.
voltam már boldog akkor is, ami közben számolgatnom kellett, hogy kijön-e a budapesti albérlet a közalkalmazotti bértáblából (spoiler: nem), de gyönyörű helyen laktunk, tetőterasszal, beláttuk a fél eget, eljegyezve / friss házasan, érdekes melóval, aminek értelme is volt, család bár messze, de mindig hazavárt, és még munka mellett tanulásra, edzésre, zenélésre, hobbira is maradt idő; aztán lett hazaköltözés, sokkal otthonosabb város, szintén csodás kilátás az ablakból, közelebb a család, remek befogadott kutya, régi barátok újra, cserébe a többi régi barát Pesten maradt, na ők már hiányoznak, meg olyan meló, amiből már jobban megvagyunk, cserébe alapvetően semennyire nem motivál, bár próbálok találni benne dolgokat, amivel vagy mások munkáját tehetem eggyel kevésbé idegőrlővé, vagy legalább én tanulhatok belőle valamit, plusz mellette szabadra is alig marad idő -- szóval mivel a napjaim nagyobbik felét ez tölti ki, azóta a boldogságérzés is jóval kevesebb időben jelentkezik; és akkor ehhez jött hozzá a gyilkos kór, ehhez jött hozzá a felismerés, hogy hiába kapálózik az emberek egy szabad szemmel látható része egy élhető bolygóért, ha közben nem akar éhen halni, akkor csak be fog járni a gyárba dolgozni, hogy még több autó lehessen az utakon, hogy még több cuccot termeljünk, hogy még több szennyezést önthessen a folyókba meg az égbe az üzem, és akkor abból a pénzből, amit hazavisz, szoronghasson, hogy megvegye-e azt a drágább, de talán fenntarthatóbb gazdálkodásból származó tojást vagy tejet, és még annak se tudjon örülni, mert közben mások megszokásból a vécén húzzák le a sütőolajat meg a törlőkendőt, szóval végig ott feszeng a gondolat, hogy vajon ha túléli az emberiség ezt a szar járványt, akkor mennyi idő lesz utána a Mad Max szerű világig, amihez viszont akinek nincs SUV-ja meg fegyvere meg elég gátlástalansága otthon, az annyit is ér, szóval ja, #mindmeghalunk, de közben meg idejön a kutyád, öledbe ül a macs, átleányzik a feleség a szobán, a kilátás még mindig gyönyörű, enned is van mit, zenéd is szól, és mivel még fiatal vagy, talán lesz még egy kis időd halál előtt nyugdíjas korodig olyan dolgokkal is foglalkozni, amiket igazán szeretsz.
na nekem ez a talán, ami miatt talán érdemes.
