2014. szeptember 7., vasárnap
családon belüli erőszak
annyira azért nem jó arra kelni, hogy rendőrt kell hívni a szembeszomszédokhoz, mielőtt az egyikőjük segítségkiáltozása és sikoltozása baljósan elhallgatna. az sem annyira jó, hogy még fél órával később sem érkezik egy nyamvadt rendőrautó sem sem a mi házunk, sem az övék elé. bár lehet hogy gyalog jöttek, és csendben megbeszéltek velük, hogy hagyják abba egyikőjük bántalmazását, mert újabb félórával később a két érintett fél külön-külön megjelent a teraszon, minden végtagjuk a helyén, és nagyon keresték a kutyát vagy a macskát vagy egy memóriakártyát (melynek elvesztése miatt egyikőjüket minden bizonnyal három hétig verni fogják). szóval látszólag mindketten megvannak, mindenesetre elég aggasztó volt a történet.
2014. augusztus 28., csütörtök
Five Finger Death Punch - Wrong side of Heaven
na, hát tud ő énekelni, ha akar.
kár, hogy nem mindig akar.
2014. augusztus 8., péntek
65daysofstatic - Prisms
és ezt élőben a dobos játssza (mondjuk úgy az első egy percet kb egyedül). meg azért az is elég menő volt, hogy több effektet cipeltek fel a színpadra, mint amennyi bármelyik budapesti hangszerboltban előfordul, és a banda minden tagja játszott szintin is a rendes hangszere mellett. (kivéve a roadot, ő csak felosont metálgitározni négy-öt dalban, amikor a többiek nem figyeltek.)
mondjuk az se rossz, amit az efről írtak: "Nagyon atmoszférikus, de nagyon befordult volt a göteborgiak zenefolyama: kb. így érezheti magát Nils Holgersson a messzi északon, amikor Márton lúd hátán belefagy a lába a fapapucsba."
2014. július 31., csütörtök
one does not simply build a new lab
a főnököm ma behívott az irodájába, és teljes komolysággal közölte, hogy az új labrainknak, ha egyszer végre méltóztatnak elkészülni, Mordor és Orthanc lesz a neve.
2014. július 26., szombat
2014. július 22., kedd
Will anyóra állása
amúgy tegnap kikapcsolták az áramot a lakásban (ezt is gyertyafénynél írom). gyanús volt, hogy kaptunk a múlt héten egy ajánlott levelet az áramszolgáltatótól, de a főbérlő mondta, hogy majd átveszi és intézkedik. mindenesetre valamikor a délelőtt folyamán elment az áram, eközben kint a folyosón és a többi lakásban látszólag minden rendben volt. némi utánajárás után kiderült, hogy az Elmű-Émásznál (Elmásznál, höhö) minden rendben van, nincs karbantartás, és nem is kapcsoltak le minket. aztán a végül hétezer forintos kiszállási díjjal megérkező helyszínelő kollégák arra jutottak az éppen erre járó társasházkezelő bácsival, hogy nálunk is minden rendben van, de amúgy az új szomszéd panaszkodott, hogy magas a villányszámlája, pedig még be se költözött, csak festés van meg ilyenek, szóval inkább lekapcsoltatta az áramot a lakásában. így derült ki, hogy a két lakás villanyórája fel lett cserélve, de még a ház átadásakor, azaz kb. tíz évvel ezelőtt. a szerelők átkapcsolták a két kapcsolót, átírták a feliratokat, majd elvonultak, a többit meg beszéljük meg a szomszéddal meg az ügyfélszolgálattal (ahol a kapott ingyenes szám csak félig ingyenes, és egy perc után közlik, hogy amúgy mobilról nem hívható, csak ezenésezenaszámon, amit csak egyszer mondanak el, úgyhogy hívhatod fel mégegyszer hogy le tudd írni, aztán ezen a számon közlik, hogy amúgy négykor lejárt a munkaidő, de keressük meg őket online, ha megvan az ügyfélkódunk, ami persze nincs).
az egészben az a remek, hogy gyakorlatilag egy évtizede mindig is egymás villanyszámláját fizettük/fizették a főbérlők a szomszéddal, de szerencsére majdnem ugyanannyi az összfogyasztásunk; hogy időben észrevettük, és még aznap ki tudtak jönni az elmászosok; hogy nem egy hétvégére esett ez a dolog, hogy minden megromoljon a hűtőben; és hogy az elmúlt tíz évben nem volt abból probléma, hogy valaki villanyt szerelne, lekapcsolja a főkapcsolót, és csak ezután szembesül a feszültség alatti munkavégzés izgalmaival.
2014. július 20., vasárnap
2014. július 12., szombat
Ghymes - Ne nézz hátra!
udvaromban ordasom, hegy kerekére.
bár nem tudom, miért jó az ordas a hegy kerekére, de attól még imádom ezt a dalt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)