ha jól számolom, még mindig egy tizenegyedikes szódolgozat az az utolsó számonkérés, amire úgy tudtam elmenni, hogy meg sikerült tanulnom mindent, amit meg akartam.
valószínűleg én csinálok rosszul valamit, de évek óta fáj, ha zéháznom vagy vizsgáznom kell. már úgy effektíve, valóban fáj. van benne néhány napi folyamatos, reménytelennek tűnő készülés, miközben nem is mindig értem hogy mit tanulok; van benne a tudat, hogy most sincs elég időm még csak végigolvasni sem az anyagot, nemhogy rendesen megtanulni; van benne a fáradtság, hogy legyen már vége a tanulásnak, hiszen az egész félév szinte másról se szólt; és van benne a stressz, hogy mi van, ha semmi értelme nem volt a fentieknek, mert hiába a befektetett energia és küszködés, ez mégsem lesz elég egy jó (/bármilyen) jegyhez.
meg a kialvatlanság. mind közül talán a legrosszabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése