2017. november 12., vasárnap

néhány

előtaláltam néhány régi kedvenc verset.
többségüket még ma is borzolódva olvasom picit.

2017. augusztus 12., szombat

2017. július 24., hétfő

kill it with fire

a költözés előtt két nappal még azért csak sikerült kishíján felgyújtanom a lakást.
egész tehetséges vagyok.

a felgyújtásnak kivételesen semmi köze nincs ahhoz, hogy tegnap éjszaka, hajnali fél három körül feltűnt egy kifejlett légyölő pókszázlábú a hálószobafalon. (nem, NE keressetek rá. soha. ha valaha úgy hozná a balsors, hogy összefuttok eggyel, garantáltan megismeritek, nem kell most a fájás.) Rica halk szóval figyelmeztet, hogy a romantikázás helyett ugyan inkább vessek már egy óvatos pillantást az említett falfelületre, aztán tegyek valami hősieset. én két hidegrázással később már vér- és saválló duplafalú gumikesztyűben próbáltam meg lekapni a falról a Lényt, de mivel nem akartam, hogy itt töltendő hátralévő napjainkat ezernyi százlábának és szelvényének szörnyű mementójaként kilapított maradéka árnyékolja be, inkább egy zsebkendővel felszerelkezve bénáztam el a dolgot. a Dög kissé ijedten, ám jobbára sértetlenül a párnámra hullott, ahonnan méretéhez képest hátborzongató gyorsasággal bújt be a matrac és az ágy fejtámlája közé. rövid pánikkal később óvatosan megemeltem a matracot, hogy meglássuk, merre inalt a Rettenet, csak hogy néhány halálosan csendes másodperccel később az ilyen helyzetekben előforduló legvérfagyasztóbb két szót hallhassam, lassan, jól artikulálva, tagoltan: “ne… mozdulj…” -- meghűlt bennem a vér. Rica egy jól irányzott mozdulattal a vállam felé csapott, amitől ki tudja hogyan odakeveredő, épp arrafelé “lábatlankodó” (haha!), ujjnyi méretű fekete Rémség a szoba ajtaja felé repült, ahol egy pillanattal később újra szem elől vesztettük. hogy ezek után vajon kimenekült-e a lakásból, ahogyan bejött, vagy egy repedésben húzta meg magát, amíg újra eljön a neki oly’ otthonos sötétség, esetleg visszaosont az ágyunk környékére, hogy az éjszaka hátralévő részében vaksötétben is látó apró szemeivel őrizze álmunkat, nem tudni. mindenesetre fél órányi rémülten óvatos keresgélés és porcicáktól halálra rémülés után feladtuk, és látványának emlékétől reszketve nagy nehezen megpróbáltunk elaludni.

azóta nem találkoztunk vele. mindenesetre holnapután elköltözünk a lakásból, sőt egyenesen a városból is, és hacsak nem vette be magát az egyik összekészített dobozunkba, adja az ég, hogy sose lássuk többet. de ha mégis, legközelebb már nem bánok vele kesztyűs kézzel. (haha, dehogynem, nem fogom hagyni, hogy még egyszer hozzámérjen az a dög.)

szóval lehet, hogy tudat alatt ez a gyújtogatás kivételesen mégiscsak szándékos volt.

2017. július 19., szerda

2017. május 28., vasárnap

kicsit

hiába megy már így lassan fél éve, azért amikor egyedül szállok fel a miskolci vonatra, mindig szakad egy kicsit a szívem.

2017. május 4., csütörtök

2017. április 20., csütörtök

kaland az élet!

meg átszállás.
de többnyire átszállás.

#Miskolc_busz #Miskolc_villamos #Miskolc_IC #Hatvan_sebes #Aszód_pótlóbusz #Gödöllő_HÉV #Cinkota_HÉV #Budapest_metró #Budapest_villamospótló #Budapest_villamos (#utóbbikettőhelyettmárinkábbmentemgyalog)

2017. március 25., szombat

sebes

vagy nagyon sokan akarnak pont ma Pestre menni, vagy túl kevés pénztárost tudtak mára behívni, de meglepően sokan maradtak le a vonatjukról a Tiszain, én is már csak a következő sebest értem el az IC helyett, azt is futva. évek óta IC-vel járok amúgy, eleinte azért, mert diákként még inkább kifizettem a pótjegyet az ösztöndíjból, csak gyorsabban hazajussak, teljes áron meg túl drága a jegy ahhoz, hogy cserébe kényelmetlen, hangos és lassú is legyen. mindenesetre most jöttem rá, hogy annak idején volt még egy ok, amiért hanyagoltam a “gyors”- és “sebes"vonatokat, mégpedig a pótjegyvásárlás visszatartó erejének hiánya. megint sikerült két totál részeg utastársat kifogni, akik majd’ két órán keresztül egymás anyját ordítva szidva szórakoztatták a többi utast. a bácsi meg a fickó ismerhette egymást, talán néha egy helyen is lakhattak (fedél nélkül is akár), és üvöltve tárgyalták, hogy melyikőjük él ingyenebbül a másikon, ki vette a hatodik sört, ki nem főz soha stb. eleinte kicsit aggasztó volt, aztán valamelyest szórakoztató is, ahogy azt tárgyalták, hogy a központi fűtés az, amikor a középső szobában begyújtasz a kályhába, és attól mindenhol meleg van, vagy hogy az egyikőjük egy robot, és nem is sör kellene az olyannak, hanem gépolaj. most hallottam élőben először azt a mondást is, hogy "te aztán okos vagy, mint a tavalyi kos”. amikor az egyikőjük elindult, az utasok egy emberként lélegeztek fel, miután kiért a kocsiból, hogy végre nyugi lesz. ott volt a baj, amikor a másik is elindult, megint találkoztak (“te mér követsz engem?!”), és a fiatalabbik visszajött. én zenehallgatással próbáltam elnyomni a szövegelésüket, arra figyeltem fel, hogy egy ideig csend volt, aztán valaki (a fickó) angolul kezdett el beszélgetni valakivel. meglepődtem, hogy milyen folyékonyan beszél (elég sok fuckinggal), azon meg pláne, hogy történelemről. kicsit később figyeltem fel megint, amikor viszont már két vietnámi srác orra előtt hadonászott a késével, hogy “Atilla was the f'ing king in your f'ing country too, that was our land, this is our land too, so you can’t f'ing do anything against me, but I could kill you if I wanted to, get out of here to Nobodyland and f'ing die”. a srácok leszálltak, mi meg itt ültünk lefagyva, hogy ez meg mi a picsa volt. egyszerűen nem tudok mit kezdeni, ha valaki késsel fenyegetőzik, teljesen lefagyok, és ezt utálom.

tanulság nincs, mindjárt le is merülök, de a kurva anyját mindenkinek, aki késsel hadonászik.

2017. március 21., kedd