2010. március 31., szerda

grrr

amikor csütörtökön nagyzéhát írunk, és csak a hétfői labor után tudtam elkezdeni rá készülni, akkor a szerdai szakiránylabor anyagát (elmélet, beugró kérdések, házi feladat) mégis miért kedden este teszik elérhetővé?!

ha addig nem aludnék sem lenne időm végigolvasni minden anyagot. és még gyakorolni is kéne. és az addigi előadásaimra is be szerettem volna menni. és még aludni is szeretnék, mert baromi álmos vagyok. és akkor még olyanom hogy szabadidő, nem is volt. hogy utálom én ezt...

lehet hogy furán hangzik, de már az olyasmiknek is örülök, ha véletlenül nekilátok takarítani vagy mosogatni vagy kaját csinálni, mert addigis legalább valami olyasmit csinálok, ami nem tanulás... kár, hogy erre azt a néhányszor tíz percet is csak az alvásra szánt időmből tudom elvenni.

és most rendesen internet sincs, úgyhogy azzal sem tudom elszúrni az időmet. meg melegvíz sincs, de ez már csak hab a tortán. meg amúgyis megszoktam, hiszen mindigis panelházban laktunk: évente kétszer 2-3 napig nincsen melegvíz.
vagyis van, csak hideg.

2010. március 28., vasárnap

2010. március 26., péntek

2010. március 25., csütörtök

időeltolás

ma hamar hazaértem, és végre hamar le akartam feküdni.
negyedegy van.
félhétkor kelek.
remek.

2010. március 24., szerda

2010. március 23., kedd

Zselenszky - Igazi égi

örül

de amúgy kaptam ma kézhez egy hibátlan Kommunikáció-Akusztika Zárthelyit is, csak hogy tovább dicsekedjek :) (na jó, igazából az egyik kérdésnél vesztettem epszilon pontot, de ez döntően nem befolyásolta a végeredményt.)

a hétvégén meg volt BoKonf (ami nem boxkonferencia), és Türüppel csomagoltunk ajándékcsomagot meg plakátoltunk plakátot meg díszítettünk és készítettünk szendvicset meg meg is hallgattunk néhány előadást, és tök jó volt. egészen szimpatikus közösség az a szakkolis bagázs, bár a szimpatikussághoz hozzátartozik hogy hagyják egymást tanulni, nem hányják össze a folyosót minden héten a bulik során és összesen nem tűnnek többnek negyven főnél. egy osztályt meg másfél emeleten elosztva még talán én is el tudnék viselni. (csak a portások lehetnének kicsit jobb fejek.)

meg az elmúlt hetek valamelyikén még könyvtárban is voltunk, kétszer is. és kandalló előtt ketten két karosszékében ülve két (ugyanolyan) állatos meséskönyvet olvasni jó.

de most húzzak vissza tanulni, mert holnap is zéhá...

Elektromágneses Terek, 1. Zárthelyi

elégtelen: 313 fő
elégséges: 30 fő
közepes: 7 fő
jó: 0 fő
jeles: 0 fő
(nem jelent meg, vagy rendelkezik aláírással tavalyról vagy tavalyelőttről, de vizsgán még nem ment át: 200 fő)

az egyetlen jó a fenti eredményben, hogy alsó ponthatárral bár, de meglett a kettes :D

amúgy jól látszik, hogy nyilván milyen hülye mindenki, aki eljutott legalább a negyedik félévéig a Műegyetem villanykarán anélkül, hogy kirúgták volna, valamint eközben teljesítette a tárgyak előkövetelményeit is. mert nyilván mi vagyunk a hülyék, ha senki nem tud ötöst írni.

meg négyest se.

2010. március 22., hétfő

tanács

három dolgot szeretnék mondani a mostanában egyetemre készülőknek.

az egyik, hogy az egyetem (és itt nem a büfészakokra gondolok) sokkal, _SOKKAL_ nehezebb mint a középiskola vagy a gimnázium, ahova most jársz. tényleg.

a másik, hogy mindenképpen olyan szakot válassz, amit már amúgyis tudsz, vagy amihez nem kell tudni semmit. a legtöbb egyetem nem azért van hogy tanítsanak, hanem hogy számonkérjenek.

a harmadik, hogy kezdj el lelkiekben felkészülni, az egyetemen háromféle jegy van. az elégtelen, az elégséges és a harmadik. a harmadik jegy bármely formájához ugyanannyit kell tanulni, véletlenszerűen kapsz majd közülük egyet. bár az elégségeshez is ugyanennyit kell tanulni, és az elégtelenhez is. (csak talán utóbbihoz nem muszáj.)

2010. március 18., csütörtök

szörnyű

nem tudom magam elől elrejteni a csokoládémat, mert mindig tudom hogy a szekrénybe tettem a második polcra.

2010. március 17., szerda

Kocsfeszt

erről még nem írtam, úgyhogy ezt most pótolom, már amennyire még emlékszem... (van kiscetlim :)) pénteken hazarohantunk, Türüpp kicsit átrendezte az órarendjét hogy ő is tudjon jönni, a vonat televolt volt hermanosokkal, épp odaértünk a Véhára mikor kezdődött a felvonulás, láttunk szépruhás illetőket, ismerős népeket, gólyalábas zenészeket és gólyalábas gólyát, aki sapkát lopott és kelepelt. aztán volt HMTM-koncert, amit az első sorból hallgattunk végig, egyre növekvő létszámban. aztán lett DeViszont, aztán elpakoltunk a pakkjainkat, aztán visszamentünk estére Kisdanihoz, majd Zagarra, de esett az eső és hűvös volt, amit ráadásul majd' végig folytatott az időjárás, ami egyáltalán nem volt szép tőle.

szombaton meg akartunk nézni egy csomó előadást, de végül nagyrészét elkerültük vagy elsétáltuk. viszont volt pizzasütés reeengeteg sajttal, aztán Eric Sumo Band. aztán találkoztunk népekkel, aztán nem fértünk pe a pajtaszínházba, aztán ittunk forraltbort, aztán az eső elől bebújtunk a Cornerbe, ahol majdnem akkora tömeg volt mint odakint, és ismétcsak televolt hermanosokkal.

vasárnap volt doláksalyféle Tyúkszínház, ismét lemaradtunk a békaesőről, aztán végigmásztuk még a várost oda meg vissza, volt játszótér meg lekvár, a Nap is kisütött, hallottam ZUP-ot, és vége lett a Kocsonyafesztiválnak. jó volt, kár hogy esett, és kár hogy sok volt az ismerős és kevés az idő.

2010. március 11., csütörtök

három

egyrészt győzelem, valamelyik nap láttam az utcán sétáltatott kutyákat, kettőt is, akik narancssárga láthatósági mellényben voltak; másrészt március 19. az alvás világnapja, cserébe én aznap írok egy remek kis (nagy) zéhát, úgyhogy akkortájt tuti nem fogok nagyon aludni; harmadrészt pedig már egyáltalán nem hiszek a globális felmelegedésben, ma is egész nap esett a hó.

2010. március 4., csütörtök

Damien Rice - Volcano



asszem megint nem vagyok sehogy.
pedig kéne, elvégre tavasz van, vagymi.

asszem most fog jót tenni a régi Staind.