2012. december 30., vasárnap

felirat

az amúgy tök jó, hogy a külföldi mjuzikeleket feliratozzák, mert azért szinkronszínész legyen a talpán, aki a manapság szinkronra rendelkezésére álló pár nap alatt megtanulná nemhogy a szövegét, de úgy is elénekelni, mint az eredeti - továbbá az is tök jó, hogy ha az eredeti szöveg rímel, akkor a fordítást is versbe szedik; és az meg még jobb, hogy szótagszámra is stimmel, neadj'isten még a rímképlet is megegyezik; de nagyon nagy telhetetlenség lenne azt kérnem, hogy a magyar sorvégek hangzása idomuljon az eredetihez? nagyon furcsa az, amikor elolvasod a szöveget, közben hallod a dalt, és a hallottak alapján várod a rímet, de amit olvasol, az szinte mindig meglepően más. persze nem mindent lehet megoldani jól, tudom, de ezt nagyra tudnám értékelni.
köszi.

2012. december 27., csütörtök

gyó

egyetlen délután alatt tovább eljutottam a WarCraft 2 kampányában, mint egész gyerekkoromban.

2012. december 21., péntek

hűlt hely

egyik pillanatról a másikra eltűnt a vírusírtó a gépemről.
nem kikapcsolt, nem leállt, eltűnt.

2012. december 20., csütörtök

utolsó


"Hölgyeim és uraim, kérem az utolsó rendeléseket."

jelenet


"- Hat korsó sört - mondta Ford a Ló és Lovász csaposának. - És kérem siessen, nyakunkon a világvége! 
A Ló és Lovász csaposa, méltóságteljes idősebb úr nem ezt a stílust érdemelte. Feltolta szemüvegét az orrán, és Fordra pislogott. Ford fütyült rá, az ablakon bámult kifelé. A csapos jobb híján Arthurra nézett, aki tehetetlenül vállat vont, és hallgatott. 
Így a csapos csak ennyit szólt: 
- Valóban? Szép napunk van hozzá - és nekilátott a csapolásnak. 
Aztán újrapróbálta: 
- Akkor megnézik a délutáni meccset?
Ford körülpillantott. 
- Á, nem, nincs értelme - mondta. 
- Miért, eleve lefutott meccsre számít? - kérdezte a csapos. - Az Arsenal esélytelen? 
- Nem, szó sincs róla - mondta Ford. - Csak az a helyzet, hogy itt a világvége. 
- Ó, igen, uram, már mondta - a csapos a korsók felett gyors pillantást vetett Arthurra -, az Arsenal olcsón megúszná, ha úgy volna. 
Ford őszinte meglepetéssel nézett rá. 
- Á, nem, szó sincs róla - mondta, és összeráncolta a szemöldökét. A csapos levegő után kapkodott. 
- Parancsoljon, uram, a hat korsó - mondta."

2012. december 16., vasárnap

csukolj

nem, mégsem használ a citrom.
sem a cukor.
sem az ecet.
sem a levegővisszatartás.
sem a lassú vízivás.
sem a gyors vízivás.
de még a fejjel lefelé vízivás sem.

azt hiszem, így bajban leszek.

csukk

ne felejtsem el: csuklásra citromlé.

2012. december 15., szombat

Képzelt Város - Útmutató újszülötteknek




"a szívem ilyen, pont beleférsz
a kezem ilyen, fogd meg ha félsz"

2012. december 14., péntek

zéhá

basszus, nincs több zéhám.
soha.

2012. december 13., csütörtök

rózsás helyzet


"A tandíj azt jelenti, hogy a hallgató maga fizeti tanulmányait. E szerint a részösztöndíj semmiképp sem nevezhető tandíjnak."
R. Hoffmann

"Mi is a név? Mit rózsának hivunk mi,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos."
W. Shakespeare

(mondjuk a rózsát példának hozni itt talán pont nem a legsikeresebb ötlet.)

2012. december 10., hétfő

jég befagyva

napok óta folyton befagy a madaraknak kikészített itató.
nagyon remélem, a cinkék nem járnak úgy, mint a galambok a Hermanban télen...

2012. december 8., szombat

123456

annyira örülnék, ha azok a netes oldalak, amik jelszót kérnek, segítségképp odaírnák azt is, hogy az adott oldalon minimum hány karakteres, hány számot és hány nagybetűt tartalmazó jelszavakat kell megadni, hogy az olyan oldalakon, ahol évente kevesebb mint egyszer járok, ne kelljen végigtalálgatnom azokat a szuperbiztos jelszavaimat, amelyekre én sem emlékszem.

harmadik személy

furcsa érzés úgy diplomatervet prezentálni, amikor harmadfél óra alvás után felkelsz, szépen kiállsz, aztán végighallgatod, ahogy elmondod az anyagot. olyan túl sok beleszólásom nem volt a dologba, hallgattam ahogy beszélek valamit, közben nézegettem a diáimon a szép színes képeket, és azon gondolkoztam, hogy egyrészt nem mindenhol értem hogy mégis mit is beszél a szám és honnan is veszi amiket mond, másrészt meg hogy vajon a fáradtságtól reszket-e a vásznon a pointer, vagy alapvetően is hajlamos remegni a kezem.

2012. december 7., péntek

fagy

azért remélem mindenki sejti, milyen érzés az, amikor hajnali fél négykor egyszercsak lefagy a MatLab.

2012. december 4., kedd

brr

"Legalább húsz fok hideg van (...)"
József Attila

na, nem csak én vagyok fázós.

2012. december 1., szombat

pszi

elvileg ma megkaptam életem első pszi-pontjait, néhány apró lényt a külső síkokról, és állítólag rövidesen az asztrálszemem is megérkezik majd. kíváncsian várom.

füstbe ment terv

bármennyi olvasást és filmezést is terveztem a vizsgák utánra, sajnos lehet, hogy mégiscsak inkább végig fogom kockulni az egész téli szünetet...

2012. november 28., szerda

esés

azt hiszem, sosem fogom megérteni, mi a vicces az elesős videókban.
de tényleg. elesnek, felbuknak, összetörik magukat, és közben megy a háttérben a műnevetés.

2012. november 26., hétfő

válogatás

igen válogatósak ezek a cinkemadarak. kiették az összes makukát az etetőből, a cirokra meg a kölesre bezzeg fittyet se hánynak.

2012. november 19., hétfő

John Petrucci - Tunnel Vision



először kicsit diszkós, aztán kicsit satrianis, de mégiscsak milyen jó már.

vadkinézetű huligán

mikor legutóbb téliesített szakállal, kiengedett hajjal, Depresszió feliratú pulcsiban, tisztelettudóan mosolyogva, csendesen olvasgatva és zenét hallgatva vonatoztam fel Pestre, nehezen tudom elképzelni, hogy a velem szemben ülő idős néni miket gondolhatott rólam, ha végül másfél-két óra után elszánta magát, és egy óvatlan pillanatban a cuccaim közé csempészett egy "Nemsokára megszűnik a szenvedés!" című jehovista szórólapot.

azt hiszem, ijesztőbb vagyok a kelleténél.

2012. november 16., péntek

2012. november 10., szombat

Jó napom van gomb

évek óta először ma végre be tudtam írni úgy egy szót a Google főoldalán, hogy nem kezdett el keresni az első betű után.

2012. november 9., péntek

2012. november 8., csütörtök

madár-madár

a madáretetőnk eheti új vendégei az eddigi 2-3 széncinke mellett egy kékcinke, illetve egy szarka.
fogadjátok őket szeretettel!

(fényképezni még nem hagyják magukat, kissé szégyenlősek ugyanis.)

2012. november 7., szerda

előre, gonoszok

volt idő, amikor úgy gondoltam, jó lett volna műszaki menedzsernek menni. egyrészt ugye ott vannak lányok, miközben nem egyértelműen gazdász szak. másrészt a műmenedzserek belekóstolhatnak egy csomó mérnöki tudományba, ami tök jó, főleg mivel nem is mennek bele a legdurvább mélységekig, de kapnak egyfajta rálátást mindenre. úgyis nagyon szívesen lettem volna pl építész, ha tudtam volna valaha is rajzolni, meg a környezetmérnökség is érdekes lehet, hiszen ők a grínpíszesekkel ellentétben nem sötétzöldek. harmadrészt a műegyetemi manökenképzősök további szerencséje, hogy nemrég egy olyan újdonatúj épületbe költöztették őket, aminek a frissen odaejtett 16 tonnás rozsdakockán túl saját menzája is van sültkrumplival, és a földszinti büfé azon kevés iskolai büfék közé tartozik, ahol lehet szusit kapni, és nem egy, de rögtön három féle ízben.

mindezek ellenére ha jobban belegondolok, örülök hogy mégsem lettem műszaki menedzser. ugyanis bár MSc-n már csak egyetlen kötelező tárgyunk van ebben a témában, és hivatalosan ezt is villanykari tanszék tartja, de ezzel az egyetlen tárggyal is sikerült elérniük, hogy elegem legyen a témából. valami olyan félelmetesen hosszasan képesek magyarázni ugyanazokat az egyrészt magától értetődő, másrészt bagatell, harmadrészt teljesen felesleges menedzsment módszereket, hogy arra nehéz szavakat találni. az "A vállalati átalakítások metodikája, lépései a vezetés feladatainak szemszögéből" című passzus például körülbelül annyi eredetiséget tartalmaz, mint egy Zs-kategóriás akciófilm fő (így egyetlen) cselekményszála, bonyolultságát tekintve pedig már az előzetesből teljesen ki is derül minden. (a dőlt betűs részeket tessék mozielőzetes-hangon olvasni.)

1. a változás halaszthatatlanságának érzékeltetése (vannak gonoszok. hőseink ezt nem tűrhetik.)
2. a változást irányító csapat létrehozása (-kell egy csapat.)
3. jövőkép és stratégia kidolgozása (-ki kell nyírnunk őket.)
4. a változás jövőképének kommunikálása (-srácok, ki kell nyírnunk őket.)
5. vezetési struktúra, rendszerek jövőképhez igazítása (odamennek, lelőnek mindenkit.)
6. gyors sikerek kivívása (gyorsan lőnek le mindenkit.)
7. eredmények megszilárdítása, további változások elérése (addig lövik őket, amíg meg nem halnak.)
8. az új megoldások meggyökereztetése a kultúrában (a biztonság kedvéért még fel is robbantják az egész kócerájt.)

(hamarosan a mozikban.)

2012. november 6., kedd

Ákos - Tipikus sztereó



ha már így belejöttem a zenekritikába, elárulom, hogy Ákos új albuma sz_r.

2012. november 1., csütörtök

idéz

Füle Sándor

Felhő-sátor nyílt fölém az éjjel, 
S a novemberi szél csipkésre fújta 
Úszott az égen mennyei fölénnyel, 
Áldást szórt aztán, derűre, borúra 

Boldoggá lesz az ember ettől, 
Ha ázott is a ruha, vizes a haj, 
Hideg a víz, és az melegít bentről, 
Hogy nincsen mása hozzá, de legalább betakar 

Furcsa briganti a szél, szeleburdi lovag. 
Csak hajt, tajtékzanak a szél-lovak 
Patáik könnyeket rúgnak szemembe 

Kegyetlen, és furfangos is rajta, 
Ahogy lovaival a lelkemet is hajtja 
És hullik a víz, csak hullik peregve

2012. október 31., szerda

Road - Figyeld a kezét



egészen meg vagyok lepve. eddig életemben kb egyszer voltam olyan hangulatomban, hogy tetszett a Road, valamikor egy közepesen rossz házibuli végén, valahol Perecesen, amikor hajnali hat körülre végre már kultúráltan punnyadva hallgattuk, ahogy két szobányi távolságból üvöltve szólt.

szóval egészen meg vagyok lepve. a Road új albuma .
mondjuk meghallgattam a régieket is, azok nem.

2012. október 30., kedd

madár

nemrég kikerült az erkélyünkre egy madáretető.

igazából az egész erkélyen nem fér el több minden, mint egy madáretető, esetleg még egy kisebb madár mutatóba, de egy régi virágcserépből kiálló, felismerhetetlenné száradt fás szárdarabra pazarul rá lehetett biggyeszteni egy almát, két magas peremű virágalátét pedig kiváló szolgálatot tesz itatóként és etetőként.

aztán egy-két nap szomorú érdektelenség után végre megjelent egy széncinke, aki aztán többrendbelileg visszatért, végigkóstolgatta a dolgokat, aztán gyorsan meglógott. azt hittem, a madarak ha találnak valami ehetőt, addig ülnek ott, amíg minden el nem fogy, de úgy tűnik, ez csak a kutyákra jellemző (vagy a kisgyerekekre ebédeltetéskor, szülői felügyelettel és spenóttal).

aztán arra jutottam, hogy lehet hogy egyszerűen nem szereti a mazsolát, mert mindig szétdobálta az erkélyen, amit kicsipegetett a kikészített műzliből. de az is lehet, hogy pont azért járt ide, hogy szétszórhassa a mazsolákat, mert mióta kimentem és kiettem a tálkájából a maradék mazsit, nem jön.

erre jöttem rá.

epic

kéne az epicre egy jó magyar szó.

2012. október 29., hétfő

határidő

mikor máskor lehetne megírni a TDK-dolgozat közel 70%-át, ha nem a leadási határidő előtti utolsó este. az embernek halálosan fáradtan és betegen pont erre van szüksége, ugye.
most már csak azt remélem, hogy értelme is volt ennek az egésznek.

2012. október 28., vasárnap

klikkesedés

hogy a hagyományos, háztartási egerek mennyire hangosak tudnak lenni, csak akkor tudhatod meg igazán, amikor egy hétig olyan egeret használsz, ami nem klikkel, amikor klikkel. félelmetes.

(vagy ha érintőképernyős kütyüd van.)
(vagy legalább egy laptopod.)

2012. október 26., péntek

mentol

a végtelenbe látok az orrommal.

de már elmúlt.

hajnal, hamburger, halmazelmélet

meg kell mondjam, életemben kevés romantikusabb könyvcímmel találkoztam eddig, mint ez:


ráadásul milyen szépen alliterál.

2012. október 24., szerda

eredmény

tök jó ez a TDK-dolog, kár hogy az jött ki, hogy a vizsgált paraméterek közül semminek semmi köze semmihez.

de legalább az vigasztal, hogy a barátnőm most már ki tudja integrálni a fizikatanárát.

2012. október 20., szombat

2012. október 18., csütörtök

24

ez nem fer.
kib__ttul nem fer.

2012. október 16., kedd

-2012

2012. október 12., péntek

Hédzsó

meg kell mondjam, hogy bár úgy általában a blúzkör és a láfádószó közül egyértelműen az utóbbi mellett teszem le a voksomat, azért egy Hobo-féle Hey Joe-ért már önmagában megéri elmenni egy koncertre.

Kharé

átjutva a Shamutanti dombokon végül csak sikerült átküzdenem magam Kharén is, a Csapdák Kikötővárosán. most büszke vagyok.

igazából nem is az a nehéz, hogy élve megúszd az egészet, hanem az, hogy nem lehet visszafordulni akárhol. így például egyik alkalommal véletlenül simán átsodródtam az egész városon 6 perc alatt, aztán meg csak pislogtam minden nélkül a cél előtt állva, hogy na és ilyenkor mi van?

2012. október 9., kedd

szesz

láttam ma az utcánkban a Zwack épülete mellett egy egyész teherautónyi alkoholt.
csak úgy mondom.

15 dal

tulajdonképpen csak most gondoltam bele, hogy a Bárányfelhő zenekarnak végül csak meglett egy albumnyi száma. 15 dal, ~67 perc.
nem biztos hogy lenne értelme, de egyszer meg lehetne őket csinálni szépen.
hátha egyszer végre sikerülne.

2012. október 6., szombat

it's been a long time

ma fürdeni fogok.

2012. szeptember 29., szombat

szél

négy negyed alma valahogy tényleg sokkal finomabb tud lenni, mint egy egész.
biztos mert több a széle.

Sean Watkins - Let It Fall



most kicsit majdnemtél van, meg csendesülés, akusztikusgitár és almagerezdek.

büszke

komolyan, kiírod fészbúkra, hogy tegnap éjszaka mennyire részegen vezettél, mennyi emberrel a kocsidban, és még büszke is vagy rá, komolyan?!
hát gratulálok.

2012. szeptember 26., szerda

mér

mér' ilyenkor kell megértenem az elsőéves tananyagot, méééér'.

2012. szeptember 24., hétfő

The Offspring - Dirty Magic



régi Offspring, szépen, újra.
(mindig, mindent, újra, el.)

2012. szeptember 23., vasárnap

Yann Tiersen - A Secret Place



tudom hogy már volt, de nem baj.
ez most sokkal jobban illik a világba, mint a múltszázadi sanzonok.

képtelenség

úgy tűnik, ma Gershwin-napot tartok.
eddig olyan, mint a Disney-féle Dzsungel Könyve és néhány fekete-fehér magyar film összekeverve, kép nélkül. mondjuk az előbbit legalább szerettem kiskoromban.

2012. szeptember 22., szombat

hozzáfűzés

a globális felmelegedés mérséklését azért inkább nyárra hagynám.

2012. szeptember 21., péntek

ötlet

ha már úgyis ráérünk, miért nem fogjuk a forró égövi, száraz éghajlatú homoksivatagokat, fedjük be őket napelemekkel, amihez a szilíciumot - ha már úgyis ott van - a sivatag homokjából kiválogatott kvarcszemcsékből állítjuk elő, hogy aztán a napelemek elnyelhessék a beeső napsugárzás egy jelentős részét, ezzel csökkentve a földfelszín hőmérsékletét, és nem utolsó sorban kiváló energiaforrásként szolgáljanak a kimerülő szénhidrogénkészleteink helyett?

globális felmelegedés & energiaválság - problem solved.
(eltekintve persze az emiatt esetlegesen fellépő ökológiai katasztrófától.)

egész

asszem nagyon hálás lehetek a világegyetemnek, hogy a kukac, amit az imént találtam a szilvámban, nem fél.

2012. szeptember 20., csütörtök

kampány

az imént felajánlotta a fészbúk, hogy szerinte bátran jelöljem ismerősnek Ákosunkat.

2012. szeptember 16., vasárnap

2012. szeptember 5., szerda

kreditszám

mindeközben tök jó hogy az egész MSc-met úgy szerveztem, hogy az utolsó évben végre felvehessem a BME-n felvehető végtelen mennyiségű pluszkreditet ingyen, hogy végre valami érdekeset is tanuljak, erre a reghét vége előtt egy nappal kitalálják, hogy hiába volt évek óta így, mától nem lehet. és erről egyetlen sorban tesznek említést, hogy ja, amúgy módosítottuk a hirdetményt, bocs.

nsfw

hajnali negyedkettő volt, szerda, és ez fúrt b_zmeg.

2012. augusztus 31., péntek

készül

magus-modult olvasni hajnali kettőig, reggel meg hétkor kelni hogy nyolcra odaérjek - úgy érzem magam, mintha máris vizsgaidőszak lenne...

(még jó, hogy idén csak egyetlen vizsgám lesz a vizsgaiődszakban, és az sem igazi tárgyból.)

2012. augusztus 25., szombat

ébredés

nem annyira vidám dolog, hogy egész nyáron hétkor kelek csak azért, mert a környéken lakó összes néni egyszerre legelteti ordítva a szobavakarcsát a ház mögött, de az még kevésbé volt vidám, amikor tegnap arra keltem, hogy kivágtak a ház előtt kétszáz méter aranyalmafát.

2012. augusztus 24., péntek

dídzsé

most tudtam meg, hogy két éve egy DJ tartott nekünk előadásokat az egyetemen.
(bár állítólag manapság már mindenki DJ.)

2012. augusztus 3., péntek

2012. augusztus 2., csütörtök

windows


szép dolog ettől a számítógéptől, hogy több mint nyolc éve van rajta ugyanaz a windows, és még egyszer sem kellett újratelepíteni.

kevésbé okos viszont, hogy Biztonsági Másolat címszóval megpróbálta a teljes C: meghajtót lemásolni - floppyra.

és meglepődött, amikor megtelt.

2012. augusztus 1., szerda

eszembe jutott

"...sehogy sem értem, hogy miért, vagy miért nem,
nem is fogom már
amíg ilyen a szemed, s így nézel vele
talán egy jelre vársz,
talán egy igazi jelre vársz
egy igazi jelre vársz..."

2012. július 28., szombat

Fanka és Kowa - Ez a mi mesénk

csudavilág

te jó ég, mennyi ország van..!

2012. július 27., péntek

:(

egyszerűen nem hiszem el, hogy itt van előttem az egész internet, és nem találok rajta egy olyan oldalt sem, ahol élőben közvetítenék az olimpiai megnyitóünnepséget. állítólag a világon minden hetedik ember nézi, ráadásul most kellett megtudnom azt is, hogy még a moziban is adják.

most először sajnálom, hogy nincsen tévém.

maffia

ma az Akadémián behívtak egy űrhajós kísérletre. mikor a végén megkérdeztem, hogy pontosan mit is vizsgálnak az egésszel, gyakorlatilag azt válaszolták, hogy elmondhatnák, de akkor meg kéne hogy öljenek.

ugyanitt kísérleti személyeket keresünk.
van csoki.

2012. július 24., kedd

OoOoO

kb gimis koromtól mindig azon szomorkodom, hogy évek óta nem láttam az Olimpiát, és ma kellett rájönnöm, hogy ennek négy évből háromszor rajtam kívül álló okai vannak.

2012. július 23., hétfő

Custom 24

ó, meg ha vennék mééég gitárt, akkor például ő is esélyes lenne.
nagyon esélyes.

jótett helyébe

ha vonattal mentek valamerre, csak óvatosan segítsetek mindenféle idegen néniknek felpakolni a csomagot a csomagtartóra, mert cserébe lehet, hogy nektek is elkezdik majd magyarázni kedvesen mosolyogva, hogy hogyan akasztotta fel magát a melyik rokonuk a héten, és hogy pontosan hol és mikor is lesz a boncolás.

2012. július 22., vasárnap

gitár

véletlenül úgy alakult, hogy vettem egy új gitárt. nem én vagyok az első akinek ilyen van, gyakorlógitár, olcsó és szép, és a hangja is rendben van. Koptschek is hasonlót (ugyanilyet) szerzett be nemrég. de míg a lányok legtöbbször kiakadnak, ha másvalakinek is ugyanolyan felsője / nadrágja / egyéb ismeretlen célú kiegészítője van mint nekik, addig a fiúknál ez szerencsére nincs így. cserébe a gitár jellemzését is rábízom, ha már ilyen szépen megoldotta.

2012. július 20., péntek

onnan nézek szerteszét

van ez a Hegyalja dolog. eddig nagy hazai fesztiválon (vagy bármilyenen) csak egyszer voltam, egy Szigeten pár éve; na ez pont olyan, csak kisebb, de így legalább mindenhová egész hamar oda lehet érni. itt is van víz, meg sátrak, itt is hídon lehet odamenni, minden konténerekben van, a rét közepén fekve megfáradt partiállatok alszanak, van egy féltucat színpad, és mindenhol egyszerre van koncert. mondjuk annyira egyszerre, hogy az érdekesebb fellépők egyszerre kezdenek és fejeznek be, utána pedig jön fél-háromnegyed óra átszerelés, amíg kb semmi nincs, lehet sorban állni sörért, meg ülni a fűben csendben, kb ennyi. és meglehetősen fiatalos a közönség, alig láttam 25 évnél idősebbeket, kb csak egy ötvenes szakállas bácsit láttam alvinos pólóban teli torokból üvölteni, hogy szeretemaztanőtakimellettedlettem.

bár mi alapvetően Parov Stelar miatt érkeztünk, akik éjfél körülre voltak várhatóak, amikor odaértünk, épp Péterfi Bori kezdte befejezni a koncertjét. én őt kevéssé szeretem, a híres számainak jelentős részétől kiráz a hideg, a többinek meg a szövege legalább olyan közönséges, mint amilyennek ő maga kinéz. szerencsére hamar túlestünk rajta, még elcsíptük egy dalra Annát meg a Barbikat valami repperrel kiegészülve, ami szintén mérsékelten volt jó így. ezután fél óra szünet, aztán Kowáék kezdtek a nagyszínpadon. ez most egy kivételesen jó Kowakoncert volt, mert bár alapvetően elég uncsi hogy már 4-5 lemez óta minden dal ugyanabból a három akkordból áll, de így nagyzenekarral (dob, basszus, gitárok, szinti, perka, hegedű és fúvósok) abszolút bejött, vagy 2 dalba még Fankadelit is meghívták, ami meglepően nem volt rossz.

Kowáék után újabb háromnegyed óra csend következett, ami alatt megpróbáltuk meghallgatni Maszkurát és a Tücsökrajt, de amikor nagynehezen, árkon-bokron átvergődve megtaláltuk őket, kiderült, hogy sokkal mulatósabb zenét játszanak, mint azt gondolni mertük volna, úgyhogy őket ott is hagytuk hamar. aztán jött Everlast, a messzi Amerikából, ők ketten akusztikus gitárral kiültek a nagyszínpad elejére, és rá kellett jönnöm, hogy így még mi is gitározunk lazán, és ha a hangom mélyebb vagy rekedtebb lenne, ezeknél a kétakkordos daloknál biztosan izgalmasabb produkció sülne ki a dologból. de legalább jó sokáig játszottak, közben mindenféle szerelmi sokszögek bontakoztak ki az orrunk előtt két lány és egy meleg fiú között, egy vékony hosszúhajú lány vidáman pattogott mellettük negyed órán keresztül, Rica felhívott hogy otthon rossz idő van, de reméli hogy nálunk minden rendben, aztán elszabadult a pokol.

a homokvihar délnyugat felől csapott le a fesztiválra. az emberek megriadtak, a látótávolság pillanatok alatt tíz méter alá zuhant. a sátorponyvák vitorlaként igyekeztek magukkal ragadni a színpadok tartóoszlopait, a felboruló szemetesekből kirepülő sörösdobozok mint megvadult ördögszekerek száguldottak a rohanó lábak között. pillanatokkal később az eső zuhogni kezdett, a fesztiválközönség a színpadok ponyvája alá menekült, ahova még méterekkel a peremén túl is bevert a víz. az emberek összetömörültek, néhányan esőkabáttal, néhányan fürdőruhafelsővel próbálták kezelni a helyzetet. amikor a vihar egy picit is alábbhagyott, a tömeg kiabálni kezdte, hogy "csak ennyit tudsz?!", ekkor újra szakadni kezdett az eső, majd a biztonság kedvéért a teljes fesztiválhelyszín áramellátása is megszakadt. mire a biztonsági és pánikvilágítás üzembe állt, már mindenki vidáman sikított, mint egy óvodáscsoport kiránduláson az alagútban. amikor aztán szépen lassan visszajöttek a színpadok fényei, és az emberek skandálni kezdték, hogy "ria, ria, Hungária", a vihar is lecsendesült picit; ezt a pillanatot használták fel az esőköpenyes biztonsági bácsik arra, hogy mindenkit kizavarjanak az esőbe, mert a sátortetők alatt nem szabad tartózkodni ám.

a következő háromnegyed órában a hol zuhogó, hol szemerkélő esőben végignéztük, ahogy Parov Stelar felpakolja a MacBookjait a színpadra, beállítják a hangszereket, majd a ledfallal szórakoznak még egy negyed óráig. végül a nap fénypontjaként elkezdtek játszani, és azt kell mondanom, tényleg megérte megvárni őket, még akkor is, ha a koncert első felében kb mindenki bőrig ázott. akkora partit csináltak, mint egy ház! senkit nem érdekelt már az eső, grúvok voltak meg szvingek meg szaxik meg trombiták meg basszusszólók, és az énekeslány is kitett magáért, még akkor is, ha olyan haja volt, mint Magdi néninek a Barátokköztből. Parov Stelar meg csak állt, nyomkodta az almáslaptopjait és mosolygott a napszemüvege mögött... aztán hazajöttünk.

2012. július 19., csütörtök

Hegy'

és most családilag levonulunk a Hegyaljára, és meghallgatjuk Parov Stelart :)

2012. július 11., szerda

nyilván

meg kell mondjam, kevés lenézőbb szót ismerek a nyilvánnál.

2012. július 2., hétfő

törés

ha valaki legközelebb gitárt akar szétverni színpadon, azt megkérném, hogy inkább küldje el nekem postán. köszönöm.

2012. július 1., vasárnap

gond

az évszázad riffjét mégsem annyira egyszerű megírni.

2012. június 29., péntek

2012. június 28., csütörtök

re:pohár

tök jó ötlet az újrapohár a koncerteken-fesztiválokon, de mi értelme van, ha miután megvetted, a pultnál úgy adnak benne sört / vizet / bármit, hogy előtted nyitják ki a félliteres palackot vagy sörösdobozt, és úgy öntik át egy az egyben az egészet?!

2012. június 25., hétfő

2012. június 19., kedd

2012. június 18., hétfő

#1

első nap az MTA-n :)

2012. június 17., vasárnap

2012. június 16., szombat

nyelvtannáci

ma három órán át szívtam egy pontosvessző meg egy pár idézőjel miatt.
na ezért nem bírom én a programozást.

2012. június 15., péntek

tiszabogarak

úgy néz ki, idén is lemaradok a tiszavirágzásról.
szegény 2012-es tiszabogarak, sosem fogok már találkozni velük.

2012. június 14., csütörtök

cél

ötegészöt lett az ösztöndíjátlagom.
olyan céltalan az internet, amikor már nem maradt olvasatlan poszt a 9gagen.

2012. június 11., hétfő

maraton

ma eljött az ideje, hogy végignézzem a Trónok Harcát.

Operafesztivál 2012, első felvonás

júni 8. péntek: városnézés
júni 9. szombat: Rackák világa
júni 10. vasár: Szelíd Áll-A-Tok
júni 11. hétfő: 3Bartók

eddig nem is rossz :)

2012. június 7., csütörtök

Cold - The Day Seattle Died

egyéb

ma megnéztem a Felvi központi tesztje által nekem ajánlott szakmákat. kiderült, hogy többek között simán lehetnék dramaturg, régész, szocio-politológus, katonai gazdász, asszíriológus, diakónus, finnugrista, ipari terméktervező, kántor, kognitív tudós, konduktor, vaisnava jógamester, barokk tudós, zeneteoretikus, urbanista építészmérnök és rabbihelyettes.

azt hiszem, egyéb mérnök leszek.

2012. június 4., hétfő

Rocke rockt

azért nem rossz úgy megérkezni a Borsodi Fonóra, hogy a Diósgyőri Vár színpadáról üvölt a Metallica.

2012. június 2., szombat

2012. május 25., péntek

fehér

ma reggel arra ébredtem, hogy máshogy van beállítva a jobb szememben a fehéregyensúly, mint a balban.

2012. május 24., csütörtök

kód

annyira kiváncsi vagyok, ki lesz az a szerencsés, akinek egyszer a BATMAN Neptun-kódot sorsolja a Nagy Biturbó Randomgenerátor.

2012. május 22., kedd

újszerű

nemigen volt még olyan vizsgám, ahol a wikipédia pszeudorandom olvasgatásával készültem volna a másnapi számonkérésre, és még játszani is lett volna időm lefekvés előtt, mindenesetre eddig egész jó.

2012. május 15., kedd

vigyó

be kell vallanom, egy egész picit félek olyan emberekkel beszélgetni a zinterneten, akik nem használnak szmájlikat.

2012. május 14., hétfő

vizsgák

úgy döntöttem, hogy ha tényleg meg tudom oldani, hogy a vizsgaidőszakban csak egyetlen vizsgám legyen, egészen büszke leszek magamra.

2012. május 7., hétfő

2012. május 6., vasárnap

bucsu

úgy tűnik, tegnap volt a Leánybúcsúk Éjszakája, mert négy perc alatt két lánycsapatba is belefutottunk a főutcán, akik szívecskéket és petrezselymet árultak a gyanútlan arra járóknak.

2012. május 2., szerda

kecs

ma az egyetemen megtanultuk, hogy a kecskék milyen kiválóan másznak fára.

2012. május 1., kedd

kulturáltság

Kossuth Rádió, déli telefonos vitaműsor három képviselővel. a három képviselő legalább húsz perce nemcsak hogy állandóan mondat közepén vág a másik szavába, de akinek a szavába vágtak, az is kemény, az is mondja tovább, ezért aztán perceken keresztül egyszerre kiabálnak egymással, levegőt sem véve, és amikor a műsorvezetők megpróbálnak legalább kettőt közülük csendre kérni, azok elkezdik szidni a műsort, aztán egymást, aztán a kormányt, aztán kiabálnak tovább, olyan remek bölcsességeket, hogy "amilyen a fogadjisten, olyan az adjonisten". gyakorlatilag okos enged, szamár szenved játékot játszanak, vajmi kevés sikerrel.

félelmetesen intelligens politikusaink vannak.
még jó, hogy mi választottuk őket.

2012. április 30., hétfő

2012. április 29., vasárnap

Nightwish - Storytime

szívpor

"Mire odaértem, már szedte össze az egészet.
Nem mosolygott és közben lopva nézett,
hogy mennyire nagy a szégyen itt bent nálam,
de én már nem sajnáltam, inkább csak úgy álltam.

Kint felhők kúsztak, lassan össze egybe.
Nem eső, nem hó, de nem is volt szép egy se'.
Inkább éjjel lett, fura fény potyogott a napból
Lent össze, aztán porzsákba gurult alapból.

Milyen szomorú végszó! - néztük együtt a zsákot.
A kertben szél támadt, a múltunk ökörnyál volt.
Fennakadt a fák közt. Ott ni, hátul.
Nem mentünk a kertbe többé, inkább felejtettük fástul.

Ne induljunk - mondtad - félek, egymásnak mi éppen
mostoha körülmény lettünk mégis és úgysem értem,
hogy alig hallok zenét vagy felőlem,
pedig kizárt, hogy kizártam volna az ilyesfélét belőlem.
Kimehetnénk talán a végére járni,
látni mégis milyen ökörnyál hogy beleragad-e bármi...

Aznap üveggolyók közt szaladtam álmomban
Ő meg híradót kapcsolt, és bemondtam,
hogy egy szerencsétlennek rémálma van ma éjjel.
Híradósan olvastam, hogy dacol az életveszéllyel.
De a nézők közül aki sajnálhatott volna,
nem látott, mert a kertben volt dolga.
Olykor ökörnyálból állít nekünk csapdát,
Vagy porszívóval szedi össze az életemet ha hagyják."

2012. április 23., hétfő

ma újra láttam Ló Szerafint az Infoparkban.

2012. április 22., vasárnap

ráadás

ráadásul egy muslica beleevett a csokimba.
ez egy ilyen nap.

planeárium

azt hiszem, elfelejtettem a k betűt.

2012. április 21., szombat

2012. április 20., péntek

ceruza

évek óta először újra írok ceruzával.
nem is tudtam, hogy hiányzott.

2012. április 19., csütörtök

rág

izomláz van a fejemben a műzlievéstől.

wötöff

tegnap érveléstechnikából megtanultuk, hogy a csótányok is lehetnek lámpalázasak (és nem csak azért, mert félnek a fénytől), vagy két hete pedig akusztikából tanultuk meg a lányok rezonanciafrekvenciájának szemrevételezéses méréstechnikáját a hetes buszon.

ez az egyetem tartogat még meglepetéseket.

2012. április 17., kedd

végez

véletlenül egy nappal hamarabb végeztem a tanulással.
ilyenkor mit kell csinálni?

2012. április 11., szerda

BME.


amikor nem azért hagyok ki egy nap két érdekes és szórakoztató előadást (meg egy olyan témájú tanfolyamot, amivel a jövőben netalántán foglalkozni szeretnék), mert ilyen napsütéses időben jó sétálni, pihenni, olvasni, vagy gyakorlatilag bármit jó csinálni a szabadban (neadj'isten még a barátnőmmel is lehetnék a harmadik évfordulónkon), hanem azért jövök el az egyetemről napközben, hogy tanulhassak egy olyan számonkérésre, amire az elmúlt két hét összes szabad délutánja és estéje nem volt elég - na ilyenkor egy kicsit kezdek irigyelni (az orvosisokon kívül) gyakorlatilag minden más hallgatót.

nehéz elhinnem, hogy ötödévben még mindig ez van.

2012. április 9., hétfő

2012. április 5., csütörtök

inter

mennyivel jobb volt, amíg nem volt internetem.
mennyivel kevesebb jó zenét ismernék viszont.

Bonobo - The Plug

whereigo

hova lett a régi rácsodálkozás, a belegondolás és együtt ringás a bármivel, hova lett a szédülés, a kora hajnali menni akarás, a kora reggeli napfényben lógás, hova lett a könnyed felfogás, a dalkeresés, a rátalálás, mennyi minden hova lett...

egy kicsit aggódom, hova lehetek.
"he is now in a much better place which has just got a whole lot louder."


R.I.P. Jim Marshall

ízlésformálás

a vonatkozó diszkográfiák meghallgatása után kénytelen voltam rájönni, hogy bármennyire is fordítva tippeltem volna, de SP jobb, mint a No Thanx.

az AFC és Lola összehasonlítását későbbre hagyom, most inkább megismerkedem a Queen zenekarral. állítólag egész jók.

2012. április 3., kedd

Fenyőfarsang

"A Fenyőfarsang régi pogány népszokás, leginkább Svájcban, Svédországban, Norvégiában, Finnországban, Nyugat-Szibériában és Svájcban volt népszerű a 19. század végén, de a világ számos favágója ünnepli még ma is. Az erdőipari munkások minden télen, amikor a legnagyobb hidegek járnak, leveszik kockás ingüket, majd felsőtestüket szurokba és tűlevélbe mártják, és így járnak házról házra az elmaradottabb vidékeken. Táncra emlékeztető mozgásukkal és ordenáré énekükkel elűzik az ártó szellemeket és az eladósorba került lányokat a házaktól, a falusiak ilyenkor pálinkával és disznózsírral fogadják a baltás fenyőfának öltözött erdőírtók látogatását. Egyes vidékeken ilyenkor még a mai napig mókust is sütnek, de a Fenyőfarsangot már sok helyen - különösen városok közelében - modernizálva és erősen leegyszerűsítve ünneplik: ellátogatnak a legközelebbi kocsmába, berúgnak mint az albán szamár, és félmeztelenül, fülükre fenyőillatú autóillatosítókat aggatva, részegen dobálják egymást a ház mögött a hóban.

És persze Kanada. Ott ugyanezt csinálják, csak hódokkal."

Antoine Dufour - Hide and Seek (cover)

2012. április 1., vasárnap

kommentár nélkül

"A sport világában a csalók ellen zéró-toleranciát hirdettek. Az aranyérmet természetesen elveszik azoktól, akik esküjüket megszegve akarnak jogtalan előnyhöz jutni. Nem ártana ezt a kifejezést megtanulni. Semmi engedmény a hazugság és a csalás számára. Azonnali, szigorú büntetést kell kilátásba helyezni, és azt maradéktalanul megvalósítani, hogy az kellőképpen elrettentsen. A sport világában azért küzdenek olyan szigorúan a dopping ellen, mert az a sport halálához vezet, megszűnik az egyenlő esély elve. Ki kell szűrni a maréknyi csalót és manipulálót, a tisztán versenyző többség védelme érdekében. A közéletben is a csalók, a korruptak és a hazugok megbélyegzésére a többség érdekében van szükség, akik bíznak a tisztaságban, a magas rangú emberek szavaiban és cselekedeteiben."


S. Pál, 2006.

2012. március 29., csütörtök

hétvége

2012.03.25., egy 23 órás vasárnap - ennél rövidebb hétvégével még nem nagyon találkoztam.

2012. március 27., kedd

veszek

ma veszekedett velem a sárga bajuszú hajléktalan bácsi - akinek a patkánya van, a Béla -, mert mentem, aztán mert néztem.
kár, eddig egész szimpatikus volt.

2012. március 26., hétfő

hét képe rovat #5


progalap

annyira jó, amikor programoznom kell, és hiába fogalmam sincs micsinálok, mégis működik :D

2012. március 20., kedd

2012. március 13., kedd

múzeum

azon gondolkozom, hogy egyrészt mit keres az egyik egyetemi géptermünkben két darab valódi korinthoszi oszlop, másrészt hogyhogy eddig egyszer sem tűntek fel.

2012. március 10., szombat

Shakespeare-összes

amikor egy szakcikkben azt olvasom, hogy "itt ez az egyenlet, meg itt ez a másik, ezeket kivonjuk egymásból, Fourier-sorba fejtjük, majd sorba rendezzük és megoldjuk az így kapott végtelen számú egyenletet, és ezek közül az egyiknek a megoldása...", kissé mindig meglepődöm egyesek fölösleges idejének mennyiségén.

másrészt eszembe jut a végtelen számú majom esete a végtelen számú írógéppel, és máris nem tűnik annyira komolynak az egész.

hét képe rovat #3

2012. március 9., péntek

dzsesszrajongó

és majd elfelejtettem, igazi hipster: Wiki szerint már 1943-ban a kedvence volt a Tankcsapda.

tréningatya

mindig annyira boldog vagyok, amikor a sporthírekben a Pápáról hallok. egy csomó mérkőzést megnyert már, 84 éves létére egész ügyes.

bár talán akinél a Szentlélek véd, ott nem lehet nagy baj.

2012. március 6., kedd

dolgok

amikor otthon elmeséltem, hogy reális esély van rá, hogy az MTA-n fogok kutatni, azt a választ kaptam, hogy nagyon jó, de mikor foglalkozom végre már komoly dolgokkal is?!

azt hiszem, át kell értékelnem az értékrendemet.

2012. március 4., vasárnap

2012. március 3., szombat

2012. február 23., csütörtök

2012. február 7., kedd

"üvegszilánkkal karcolom neved a karomra nekem fontos hogy ott légy a húsban hegesedj rám öregkoromra bőröm kerítés szilvafával te ott alvadsz nyugodtan"
(Vad Fruttik - Üvegszilánk)

máskülönben nagyon nem szeretem az ennyire nyers verseket / szövegeket - nem tudok most jobb szót rá: ami ennyire anyagi, ennyire szövetszerűen tekinti csak az embert, és ami mindezt még szépnek is szánja -, de ezt a szöveget muszáj. köszinyina.

2012. február 6., hétfő

tömkeleg

idén három tavaszi szünetünk is lesz. bár ebből kettőt be kell pótolnunk, a harmadik pedig a húsvéthétfő. BME, én így szeretlek.

2012. február 3., péntek

Frankenstein

it's alive, it's ALIVE!

2012. február 2., csütörtök

sárkány

kisgyerek: "anya, vannak sárkányok?"
anyuka: "dehogy vannak! házisárkány, esetleg."

pedig.

2012. február 1., szerda

vélemény

úgy, de úgy kedvem lenne politizálni...
de úriember maradok, és nem teszem.

2012. január 29., vasárnap

este

ez egy olyan este, amikor úgy érzem, eljött az ideje meghallgatni a földönkívülieknek szánt '77-es földi hangüzenetet.

2012. január 27., péntek

Temesvári Vasárnap


gitárok: Fegyi meg én; basszusgitár: Bori; billentyűk: Petya; dob: Microsoft Sam.
Miskolc, 2012. január

2012. január 17., kedd

megállapítás

Schrödinger macskája él.

2012. január 15., vasárnap

2012. január 10., kedd

"2011. június,

nincs olyan, hogy „már csak azt kívánom”, mert azt se, ami jön még, bandzsítok, húz az örvény, mint az ördög, csak iszik és prédikál, nem enged, csábító mosolya aggyal b_sz meg, semmit sem érzek, és ez is baj, nem állnak jól a mondatok, a vak szinonímák e zsákutcában haladtomban, talán mégiscsak jó lenne valahogy visszatérni a világba, bármennyire is nem értem annak dolgait, hiába nagy vicc az egész, melynek végén mindannyian nevetni fogunk, legyen lelkem édes mézeskalács, fessem vörösre a várost, tudjam, hogy ha minden kötél szakad, akár ki is rúghatok a hámból."
k.kabai lóránt

2012. január 8., vasárnap

2012. január 7., szombat

mottó

„Itt láthatják a táblán a nevezetes Schrödinger-féle hullámegyenletet. Ezt az egyenletet Önök persze nem értik. Én sem értem. Schrödinger úr sem értette, de ez ne zavarja Önöket. Én ezt majd minden óra elején felírom a táblára, és elmagyarázom, mire lehet használni. Önök pedig majd lassan hozzászoknak.”
Marx György, egyetemi tanár egyik előadásának kezdete

2012. január 6., péntek

régi szép idők

kicsit furcsa érzés, hogy bár a nosztalgia intézménye alapvetően a korral válik jellemzővé, már nálam fiatalabbaknál is egyre gyakoribb. az internet kezd tele lenni olyan posztokkal, ahol a "bezzeg az én időmben" kategória legjobbjai a Pokemonnál is újabb rajzfilmek és hasonlók, amikről még csak nem is hallottam, és a "gyermekkorunk legnagyobb hősei" már nem Batman, a Tini Nindzsa Teknőcök vagy Remek Remek Böszöm Manus, hanem Songoku és Ash Ketchup.

ha jól emlékszem, annak idején az első Harry Potter könyvek még nem arattak osztatlan sikert a fiatalok körében, mostanra viszont egyre többen sorolják a legnagyobb történetek és filmek közé; a Pokemont meg egyenesen ciki volt nézni, hiszen az csak a dedósoknak való... ma meg már ezek a dedósok idézgetik fel a régi, gyerekkori emlékeiket.

szörnyű ez az öregség.

2012. január 4., szerda

matekvizsga


"feladat: igazoljuk, hogy (...) függetlenek!"
"tegyük fel hogy összefüggőek, ekkor előbb-utóbb ellentmondásra jutunk, tehát függetlenek."
"az ötlet nem rossz. 0 pont"


pedig pillanatnyilag jó ötletnek látszott.

2012. január 1., vasárnap

fogadalom

úgy döntöttem, idén többet alszom.