2012. november 7., szerda

előre, gonoszok

volt idő, amikor úgy gondoltam, jó lett volna műszaki menedzsernek menni. egyrészt ugye ott vannak lányok, miközben nem egyértelműen gazdász szak. másrészt a műmenedzserek belekóstolhatnak egy csomó mérnöki tudományba, ami tök jó, főleg mivel nem is mennek bele a legdurvább mélységekig, de kapnak egyfajta rálátást mindenre. úgyis nagyon szívesen lettem volna pl építész, ha tudtam volna valaha is rajzolni, meg a környezetmérnökség is érdekes lehet, hiszen ők a grínpíszesekkel ellentétben nem sötétzöldek. harmadrészt a műegyetemi manökenképzősök további szerencséje, hogy nemrég egy olyan újdonatúj épületbe költöztették őket, aminek a frissen odaejtett 16 tonnás rozsdakockán túl saját menzája is van sültkrumplival, és a földszinti büfé azon kevés iskolai büfék közé tartozik, ahol lehet szusit kapni, és nem egy, de rögtön három féle ízben.

mindezek ellenére ha jobban belegondolok, örülök hogy mégsem lettem műszaki menedzser. ugyanis bár MSc-n már csak egyetlen kötelező tárgyunk van ebben a témában, és hivatalosan ezt is villanykari tanszék tartja, de ezzel az egyetlen tárggyal is sikerült elérniük, hogy elegem legyen a témából. valami olyan félelmetesen hosszasan képesek magyarázni ugyanazokat az egyrészt magától értetődő, másrészt bagatell, harmadrészt teljesen felesleges menedzsment módszereket, hogy arra nehéz szavakat találni. az "A vállalati átalakítások metodikája, lépései a vezetés feladatainak szemszögéből" című passzus például körülbelül annyi eredetiséget tartalmaz, mint egy Zs-kategóriás akciófilm fő (így egyetlen) cselekményszála, bonyolultságát tekintve pedig már az előzetesből teljesen ki is derül minden. (a dőlt betűs részeket tessék mozielőzetes-hangon olvasni.)

1. a változás halaszthatatlanságának érzékeltetése (vannak gonoszok. hőseink ezt nem tűrhetik.)
2. a változást irányító csapat létrehozása (-kell egy csapat.)
3. jövőkép és stratégia kidolgozása (-ki kell nyírnunk őket.)
4. a változás jövőképének kommunikálása (-srácok, ki kell nyírnunk őket.)
5. vezetési struktúra, rendszerek jövőképhez igazítása (odamennek, lelőnek mindenkit.)
6. gyors sikerek kivívása (gyorsan lőnek le mindenkit.)
7. eredmények megszilárdítása, további változások elérése (addig lövik őket, amíg meg nem halnak.)
8. az új megoldások meggyökereztetése a kultúrában (a biztonság kedvéért még fel is robbantják az egész kócerájt.)

(hamarosan a mozikban.)

3 megjegyzés:

...petya, a petya... írta...

utánaismételtem mindet keanu reeves hangján.
mellesleg egyrészt nálam a háromféle egy szó, másrészt "rálátás":P

Koppany írta...

nekem az ezzel mindig az a gondom, hogy ezeket a magától értetődő, mégis bullshit gazdasági szövegeket képtelen voltam zh-ra megtanulni, mert nem tudtam semmi megfogható dologhoz sem kötni. bár így filmtréleresen tényleg könnyű :D

lightpost írta...

ugyeugye :D és szerencsére pont kérdezték is a zéhán, szóval bejött.