2008. augusztus 30., szombat

fejlődés

valahogy egy együttesnek mindig az az albuma "az igazi", amit először hall az ember. amit megszeret, unásig hallgat és mégsem unja meg. és aztán ha utánajár, megtalálja az előző lemezeket, azok még kiforratlanok, lehet hallani hogy még fiatal az énekes, még nem az igazi... és aztán jönnek az újabb albumok, azok meg már túl modernek, újítók, elvesztették azt a "régi jó" stílust, már nem az igazi...

legalábbis én így jártam az Offspringgal is, a Systemmel is, a Stainddel is és a Limp Bizkittel is. fiatalkorom kedvencei. de azért még mindig jók.

áliker

néha úgy érzem, vagy én nem ismerem magam, vagy mások kevernek össze engem valakivel.
és most nem az álikertesómra gondolok.

2008. augusztus 26., kedd

jó tudni

empíriokriticizmus (gör.+lat.,fil.)
szubjektív idealista filozófiai áramlat a 19-20. század fordulóján, amely tagadja az anyagi világnak az emberi tudattól független létezését, és a dolgokat a tudat jelenségeiként, az érzékek kapcsolataiként fogja fel.

kincsesláda

annyi cucc és kacat és fontos cetli és egyéb apróság halmozódott fel az asztalfiókomban, hogy ma reggel keretestűl leszakadt. még jó hogy épp alatta ültem (mármint lábazatilag), így nem esett baja semminek. leszámítva az íróasztalt, aminek lyukak vannak a lapja alján.

2008. augusztus 24., vasárnap

íz

és az az íz, amit bukfencezés vagy zakkanás vagy hirtelen ugrás után érzel a szádban? tudja valaki hogy mi ez, vagy csak hallucinálok?

luftballon

olyan illatú a pizsamapólóm, mint amilyen a tubusos lufi volt régen.

emlékszik rá valaki? asszem sárga tubusból kellett kinyomni egy vékony piros szívószál végére a jellegzetes illatú piros pasztát, aztán óvatosan fújdogálni, amíg a kívánt lufiszerűséget el nem érte. azután ha megszáradt, lehetett lufinak használni. na?

2008. augusztus 16., szombat

Balcsi

most pedig nekivágunk az országútnak, egy napot elvárosnézegetünk Ausztriában, aztán egy egész hétig ülünk majd a Balaton partján, és jó lesz nekünk. és olvasok majd végre Harry Potter hetet (köszönet érte Minnek és Kedves Családjának ;)), és hallgatok majd Ska-P-t a parton fekve, és kirándulunk majd a barátainkkal, és ha nagyon esik az eső, akkor pedig Catanozni fogunk. szerintem jó lesz, nektek meg addigis szép hetet.

2008. augusztus 14., csütörtök

Caramelldansen in Spain



azt hiszem, ehhez nem is kell mást hozzáfűznöm :)

fényképezz mááár :D

flash

ma megnéztük id'sanyámmal a Mamma mia! című filmet az Urániában. érdekes élmény volt, mert az első sorban kaptunk helyet. hát nem tudom voltatok-e már IMAX moziban, ez legalább akkora térhatást nyújtott mint amaz, és innen még a normál vetítővászon is simán látszik akkorának mint a 6 emeletes busz, nem kell ezért Londonba (vagy Budapestre) menni.

amúgy a film maga jó volt :)

2008. augusztus 13., szerda

mint a flamingók

egy mikrofonállvány és egy kottatartó ácsorog a szobám közepén. igazán helyesek.

2008. augusztus 12., kedd

dilemma

fel akartam ma venni egy dalt, de rá kellett jönnöm, hogy olyan tempóban, ahogy írtam, képtelen vagyok eljátszani. vagy lelassítom, és úgy nem lesz olyan jó, vagy nem veszem fel, és akkor egyáltalán semmilyen sem lesz.

2008. augusztus 11., hétfő

kutybaja

a Kedvesemék utcájában egy lezárt, befalazott ablakú házba valaki bedobott egy kiskutyát még múlt hét végén. volt aki etette, mi öntöttünk be neki vizet, ma reggel sikerült elérnem az állatmentőket, akik kijöttek, és a padlásablakon át bemászva megkeresték és kiszabadították a fekete barnafoltos kiskutyát. köszönjük szépen :)

2008. augusztus 10., vasárnap

Kaukázus - Szalai Éva

MAGUS karakteralkotás

feltöltöttem egy MAGUS kiegészítőt (még az Első Törvénykönyves - Nagy Zöld Könyves kiadáshoz!), amely a karakteralkotás során teszi lehetővé a képességpontok szabad elosztását. hátha valaki hasznosnak találja majd.

az uwel-lovagomat, Chege V'ara-t erre fogom "átképezni", amint legközelebb szintet lép. (meg a többi karimat is.) ugyanis a helyzet az, hogy a bosszúangyal túl tápos lett :) de persze azért még így is 15,7 körüli átlaga lesz. mondjuk kilencedik szintű.

korkép

régebben, ha valaki nem járt dolgozni, arra ráfogták, hogy közveszélyes munkakerülő, és bevitték.

ma, ha valaki közveszélyes munkakerülő, arra ráfogják, hogy halmozottan hátrányos helyzetű etnikailag súlyosan diszkriminált munkanélküli, és segélyt osztanak neki.

úgy érzem, valami el van itt b_szva.

gyárfeszt

magusozni jó.

meg volt még Gyárfeszt is a Vasgyárban. volt Vad Fruttik, akiket én már akkor hallgatgattam, amikor még csak egy gáz nevű ismeretlen banda volt, bezzeg most meg jók és híresek is; meg volt Kowalsky meg a Vega, akiknek minden száma ugyanolyan sláger, és akiknek sosem figyeltem a szövegeit, és akik szerint hunok vagyunk meg betyárok meg testvérek; meg volt Kaukázus, akiknek a gitárosa volt a csámisi énekese, és amúgy igenjók ők is; meg még Ladánybene 27 is volt, akik viszont korántsem olyan jók, mint amilyenre számítottam, és hülye cirkuszos zenével kezdik a koncertjüket, ami aztán politikai idézetekkel telik meg, és az egész olyan erőltetett kicsit, és még a dalaik is mindugyanolyanok.

ha valaki a fenti zenekarok ~80%-ától mind meghallgat egy-egy dalt, az máris sokat tett a világ kulturális fejlődése érdekében. és hallgassatok Petőfi rádiót. naggyon zene.

2008. augusztus 9., szombat

Depresszió - Legyen idegen



"aki beléd újra kést döfne
amikor egy szó is legyőzne
nem olyan, aki ébren is álom
kelned kell, sajnálom...
aki beléd újra kést döfne
amikor egy szó is legyőzne
hagyjon már végre hidegen
és legyen - újra idegen!"

2008. augusztus 6., szerda

értelem

azon kívül, hogy minden egyes élőlénynek joga van az élethez, mégis miért léteznek szúnyogok? vagyis nem az a baj hogy léteznek, még csak nem is az hogy csípnek. de miért kell viszketniük? (nem a szúnyogoknak.) ennek nincs semmi értelme... egy kis piros pöttyöt még el is viselne az ember, a mai génkezelt szúnyogok által hagyott nagyobb foltot már kevésbé, de ezt az őrült viszketést... és emiatt annyira ellenszenves ez az állat, hogy lecsapjuk és lefújjuk és nagyüzemben írtjuk őket, ami ugye evolúciós szempontból negatív számukra. és mégsem változtatnak ezen tulajdonságaikon, pedig ez még könnyebben is mehetne nekik, mint gázmaszkot és kitinpáncélt kifejleszteni... de talán jobb is így. ha nem írtanánk őket, elszaporodnának és beborítanák az egész Földet.

utálom a rovarokat.

2008. augusztus 4., hétfő

átalakítás

a blog átalakítás alatt áll.

2008. augusztus 3., vasárnap

kiábránd

az emberi faj egy csődtömeg.

és ne olvassatok BOON-t. nem érdemes.

már augusztus van?!

meglepően gyorsan telik az idő. volt hogy azt hittem hogy csak a nyarak telnek gyorsan, de most már a suli ÉS a nyár is gyorsan telik.

szörnyű. gyakran annyira gyors, hogy nem is nagyon fogom fel a dolgokat, csak úgy hirtelen történnek dolgok és elkezdődnek dolgok és befejeződnek dolgok, és addig oké hogy ott vagyok, de nem hagynak nyomot az időérzékemen.

lehet hogy ezért nem emlékszem egy csomó mindenre.

tegnap voltunk VD-nál kisköltségvetésű filmnézős buli ürügyén, megnéztük Ford Ferlint meg Boratot meg egy csomó Pixar-kisfilmet, meg a Youtube nagyjait. ma pedig voltam kint Tapolcán a szüleimmel fagyizni meg nyáribobozni, meg körbesétáltuk a tavat és néztünk hattyút, aztán beugrottunk a másodunokatesómhoz számítógépet javítani meg beüzemelni egy játékot (Call of Duty 4, nagyon tetszős FPS, nemrég végigvittem, kétszer is), aztán sebtiben kitakarítottuk a lakást, megnéztük A bajusz című francia filmet (ha látta valaki, az elmondaná, hogy szerinte miről szól?), aztán vacsi után beszélgettem anyukámmal a világ dolgairól, valamint rájöttem, hogy nemhogy a Petőfi Rádió jó, hanem a Magyar1 modern-népies dizájnja is nagyon tetszetős, nem is beszélve a tizenegytől kezdődő A38 hajós koncertről. most meg Al di Meola játszik a Dunán.

egész kellemesen telnek ezek a nyári napok.

2008. augusztus 2., szombat

régi dal 2

kiskoromban az autórádióban két dalt imádtam nagyon, ha szólt.

ez a másik.

lefülelve

"hát meghívtalak titeket, b___ meg a k__va ég, hogy gyertek föl halászlevet enni!"