2013. június 28., péntek

hír

véletlenül odakeveredtem az indexponthura, és az első két dolog amivel szembesültem az volt, hogy egy politikus évek óta egy földönkívülivel csalja a feleségét, a magyar volánbuszosok meg Ausztriában hagytak egy lányt egyedül, telefon nélkül, mert véletlenül otthon hagyta a bérletét.

szóval nem, továbbra sem akarok híreket olvasni.

2013. június 27., csütörtök

szünet

mióta lediplomáztam, ettem fish&chipset sült halból és valódi paprikás csipszből, jártam fent hagyományt őrizni a Budai Várban, leittuk a srácokkal az egyetemi éveinket, telepítgettem vadiúj számítógépet, keverésztem dalrészleteket, végigvittem egy repülős és egy zombis játékot, mészároltam kicsit társasjátékilag, megnéztem két este alatt négy operát (ami több, mint amennyit eddig egész életemben...), voltam két extrakislétszámú zenekari próbán, találkoztam pár régi ismerőssel, és megnéztem egy teljes részt a Trónok Harcából. a tervek szerint a hétvégén még a kiscsaláddal megtekintjük a Dunakanyart, aztán azzal azt hiszem, nagyjából vége is az idei nyári szünetemnek.

kicsit szomorú ez, bár alapvetően azért nem panaszkodhatom.

2013. június 23., vasárnap

tisza partján

nem gondoltam volna, hogy tiszavirágnézés után este tízkor még egy tiszaparti kis faluban fogok nótázni a szüleimmel és a szomszédainkkal. főleg mert neveltetésemből adódóan több orosz népdalt ismerek, mint magyar nótát -- de azt hiszem, muszáj lesz megtanulnom valamit, hiszen akinek nótája nincsen, annak szíve siiincs...

2013. június 22., szombat

itthon a legjobb



a zene kicsit rádióbarátabb a kelleténél, de szerintem ez egy jól sikerült videó.

2013. június 19., szerda

három Bartók másodszor

"Ebben a műben a tonális kötöttségek alól felszabadított disszonancia teljes mértékben a kifejezés szolgálatában áll."

na igen. talán ez is közrejátszott abban, hogy a Bartók-operákból összességében a tánc tetszett a legjobban.

zajfény

attól hogy ide leírom, biztos rögtön sokkal jobb lesz.

az elmúlt két évben nem bírtam rájönni, hogy a szemközti ház második emeletének erkélyén (ahol mellesleg takaros sorban állnak a csöppnyi cserepes tuják) minek kapcsolják fel azt az ipari mennyiségű lámpát odakint, amikor egy lélek nem jár ki éjszaka arra az erkélyre, a szobában bent sötét van, és egyedül annyi haszna van, hogy pont a pofámba világítanak vele minden este tíztől hajnal háromig. persze ha rendelkeznénk a reluxa (vagy legalább a függőny) áldásos jelenlétével, már kevésbé lenne zavaró a dolog, de odáig eddig még nem sikerült eljutnunk. (majd nyáron.)

a közvetlen szomszédainkat meg nyaranta szeretem kevésbé. amúgy bizonyára rendes emberek, ha cigiznek is, nem füstölik tele a lakásukat, hanem kultúráltan kijárnak az erkélyre, ami csak azért jó, mert így a nyitott ablakunkon az összes füstjük bedől szépen ebbe a lakásba, ami pedig garzon, így kifelé már nem nagyon tud hova menni, ami bejött. ehhez még hozzátartozik az a leleményesség is, hogy rájöttek, hogy nyáron meleg van, amin úgy lehet segíteni, hogy felszerelnek egy légkondit közvetlenül az ablakunk mellé. a légkondi ugye azért jó, mert a hangos fele ugye kint van, a hűvös fele meg ugye bent. így ők becsukhatják az ablakukat, hiszen akkor lesz jóidő, viszont a többi szomszéd lakásban, ahol nincs ilyen céleszköz, már nem ilyen vidám a helyzet: itt vagy a meleg, vagy a zúgás közül lehet választani. egészen remek.

és ez az egész azért jó, mert ha egyvalaki elkezdi, egy idő után szépen sorban mindenkinek muszáj lesz légkondit felszerelnie, reluxát leengednie, és szépen elzárja magát minden ember ettől a kevés zöldtől is, ami a két ház között a kertben van. aztán jönnek a toronyházak, az állandó szmog, a gépesített városok, a humanoid robotok, a gépuralom és az apokalipszis. hát kinek jó ez?

(hosszú távon viszont én nyerek. a légkonditól véd a csukott ablak. a torzítótól nem. muhaha.)

2013. június 15., szombat

kitöltős

mém M-től, megaztán Boritól is.
angolul van, én meg nem fordítgatom le, ej.

- Growing up, who was the easier mark: Mom or Dad?
igazából nem volt nehéz egyikükkel sem. én rendes voltam itthon, ők is velem, meg egymással is, nem kellett küzdenünk sosem :)

- What is the stupidest pet that you ever saw?
a szőrmével bélelt kapucnis mellénykébe öltöztetett húsz centis marmagasságú vérebektől én is agymenést tudok kapni, de igazából a tengerimalacot mint olyat sem tudom mire vélni. olyan, mint egy hatalmas hörcsög, csak lustább, és sokkal kevésbé helyes.

- Tell us about a band whose every CD is a “must have”.
a Staind nálam egyértelműen egy ilyen zenekar, még ha néhol kicsi be is poposodnak 1-2 lemezen. a Subscribe is odatette magát az albumain igenjól, és az Offspringet is mondanám. meg most van néhány új versenyző, lassan majd róluk is eldöntöm.

- Where you surprised when Jim Parsons came out?
szerintem hamarabb hallottam arról, hogy meleg, mint hogy először láttam volna őt az Agymenőkben. ami elég hülyeség, mert miért érdekes ez annyira, hiszen az ő dolga. vagy ez most menő? lehet hogy menő. egy ideje kezdek arra jutni, hogy egyre felkapottabb magukra vállalni hollywoodi színészeknek, hogy melegek - mint ahogy a pesti (híres/hirtelen) embereknek is, hogy zsidók. pedig ehhez egyrészt mi köze bárkinek is, másrészt meg miért érdekeljen?!

- Have you ever driven a Ferrari?
maximum toltam kiskoromban, de különösebben nem érdekelnek az autók. azért majd lassan lehet, hogy megtanulok vezetni, de kb csak szükség esetére. (hogy Apa végre nyugodtan sörözhessen :))

- What do you call those little plastic things on the ends of shoelaces?
nem szoktam hívni őket sehogy, de mondjuk cipőfűzővég?

- Have you ever walked more than a mile?
hogy sétáltam-e valaha többet, mint egy mérföld? csaknem ennyi volt nyolc évig minden nap a Herman, azóta a BME-re kellett legalább ennyit gyalogolnom minden nap, az MTA-ig is van ennyi a metrómegállótól, de könyörgöm... az egyetemen a két fő épületünk között van egy mérföld távolság, ezt a távot kb kétóránként le kellett sétálnom évekig. méghogy hev jú evör.

- Do you believe in magic?
a mesékben hiszek, azokban meg van varázslat, úgyhogy naná!

- Have you ever skinny dipped?
"fürdőkádban mindig, nyilvánosan soha."

- Explain what you think about hippies.
öhm... batikolt póló, napszemüveg, pszichedélia, képzeltriport? ritkán látok hippiket.

- Have you ever been dumped?
végülis.

- What are you wearing right now?
pizsamaaaa!

- Did you watch the series finale of House?
elakadtam valahol a 4-5. évad környékén, amikor épp elvonóra megy. de rövidesen bepótolom, ha már így ráérek meg minden.

- Name 4 things you always have with you.
víz, rágó, pengető, mp3.

- How many SERIOUS exes do you have?
egy; három év szerintem elég serious. (meg persze néhány plátóibb történet, ami részemről abszolút komoly volt, de korántsem biztos, hogy ezekről mindkét érintett fél tudott.)

- What causes you to admire people?
"azokat az embereket csodálom, akik tiszta házasságban élnek, kimutatják egymás felé a szeretetüket, szerelmüket, és a legnagyobb odafigyeléssel és gondoskodással nevelik a gyerekeiket úgy, hogy közben van idejük a munkára, a főzésre, a házimunkára, a barátaikra, megamindenre."
és ezért imádom annyira a szüleimet :)

- Would you have sex after marriage? Why or why not?
ez egy nagyon érdekesen megfogalmazott kérdés, de akkor inkább "why not?" :)

- Do animals go to Heaven?
ha van ilyen hely, akkor szerintem szinte csak ők.

- Last time you had a great time with your dad?
épp tegnap kaptam tőle a diplomámra egy hatalmas zacskó PEZ cukorkát :D

- Do you like your name?
becézve.

- When was the last time that you quit your job?
15-16 évesen egy nyáron újságot hordtam, aztán annak vége lett, na akkor.

- When you wake up, what is the first thing you think?
hát milyen édesen alszik már itt ez a lány már vagy 11 órája ^^

- Have you ever pulled an all-niter?
amikor Borival kb először beszélgettünk msn-en, az estétől kitartott reggel 7-ig :) ő utána még ment bioszdogát írni, én meg inkább aludtam otthon egy két órát, mintsemhogy ugyanezt a medencében adjam elő. aztán az évi rendszeres LAN-partikon (meg Szilvesztereken) korábban simán volt ilyen, de most már, azt hiszem, öregszem. ó, és persze az egyetemen kb egy kezemen meg tudnám számolni, hány olyan vizsgám volt, ami előtt vállalható mennyiséget sikerült aludnom.

- Last time you cleaned the bathroom?
a múlt héten valamikor. tanulás közben minden érdekes.

- Have you ever failed a grade? Why?
a fizikának többször is neki kellett futnom, mire rájöttem, hogy hogyan kéne összerakni fejben a dolgokat. mondjuk nem biztos, hogy sikerült, de végül csak meglettek.

- Have you met anyone online?
volt egy elevelezőtársam, akivel chat.hu-n találkoztam véletlenül. évekig emaileztünk, és úgy írtam neki kb, mint egy távoli, idősebb unokatesómnak. aztán valahogy ez elkopott... pedig ha tudná, sokat segített nekem abban az időben.

2013. június 13., csütörtök

vajon


2013. június 8., szombat

lebeg

Miskolc, jóidő, jó zene, ágyon fekve olvasgatás, rántotthúsillat... ha nem lebegne a fejem fölött Damoklész Záróvizsgája, most egészen kisimult lehetnék.

2013. június 5., szerda

kabrió

láttam ma, ahogy két fickó próbált költözködés gyanánt bepakolni egy garzonlakásnyi antik bútort egy kétüléses kabrióba. érdekes jelenet volt.

faeper

valójában azért szeretek az MTA-n dolgozni, mert útban odafelé minden nap le lehet legelni az eperfát.

2013. június 4., kedd

vízjárás

az még érthető, hogy az ár-emelkedés miatt elterelik a buszokat a Dunapartról -- nade hogy pont a BKV hajói ne tudjanak közlekedni, mert túl sok a víz...