kicsit furcsa érzés, hogy bár a nosztalgia intézménye alapvetően a korral válik jellemzővé, már nálam fiatalabbaknál is egyre gyakoribb. az internet kezd tele lenni olyan posztokkal, ahol a "bezzeg az én időmben" kategória legjobbjai a Pokemonnál is újabb rajzfilmek és hasonlók, amikről még csak nem is hallottam, és a "gyermekkorunk legnagyobb hősei" már nem Batman, a Tini Nindzsa Teknőcök vagy Remek Remek Böszöm Manus, hanem Songoku és Ash Ketchup.
ha jól emlékszem, annak idején az első Harry Potter könyvek még nem arattak osztatlan sikert a fiatalok körében, mostanra viszont egyre többen sorolják a legnagyobb történetek és filmek közé; a Pokemont meg egyenesen ciki volt nézni, hiszen az csak a dedósoknak való... ma meg már ezek a dedósok idézgetik fel a régi, gyerekkori emlékeiket.
szörnyű ez az öregség.
3 megjegyzés:
5. után kirándultunk az előző osztályommal egyet, és rohanni kellett vissza a szállásra, h. elérjük a nagy torna utolsó mérkőzésének végét (songoku vs. sátán). ez nekem simán belefér:)
Szerintem simán meglehet, hogy rohanó világunkban egyre korábban érzik magukat a fiatalok "öregnek". De azt is elképzelhetőnek tartom, hogy csak az idősebbek utánzása nyilvánul meg ebben a formában; próbálnak ők is idősebbnek látszani vagy érezni magukat azzal, hogy átveszik ezt a 30-asokra jellemző nosztalgiázást, hogy valamivel megkülönböztessék magukat a legfrissebb "dedós generációtól".
Mi pedig, akik a kettő említett korcsoport között vagyunk, pláne azért érezzük magunkat öregebbnek, mert látjuk a tőlünk fiatalabb generációk nosztalgiázását, és azt, hogy mi már nem is ismerjük az ő merengéseik tárgyát.
Szóval durva, na! :D
:)
Megjegyzés küldése