2010. március 31., szerda

grrr

amikor csütörtökön nagyzéhát írunk, és csak a hétfői labor után tudtam elkezdeni rá készülni, akkor a szerdai szakiránylabor anyagát (elmélet, beugró kérdések, házi feladat) mégis miért kedden este teszik elérhetővé?!

ha addig nem aludnék sem lenne időm végigolvasni minden anyagot. és még gyakorolni is kéne. és az addigi előadásaimra is be szerettem volna menni. és még aludni is szeretnék, mert baromi álmos vagyok. és akkor még olyanom hogy szabadidő, nem is volt. hogy utálom én ezt...

lehet hogy furán hangzik, de már az olyasmiknek is örülök, ha véletlenül nekilátok takarítani vagy mosogatni vagy kaját csinálni, mert addigis legalább valami olyasmit csinálok, ami nem tanulás... kár, hogy erre azt a néhányszor tíz percet is csak az alvásra szánt időmből tudom elvenni.

és most rendesen internet sincs, úgyhogy azzal sem tudom elszúrni az időmet. meg melegvíz sincs, de ez már csak hab a tortán. meg amúgyis megszoktam, hiszen mindigis panelházban laktunk: évente kétszer 2-3 napig nincsen melegvíz.
vagyis van, csak hideg.

Nincsenek megjegyzések: