ez a könyv nem szól semmiről.
2010. április 30., péntek
2010. április 24., szombat
nyaklánc
pedig pont Korfuról van, öt éve hordom majd' minden koncertünkön, a tegnapi pólómhoz mindig azt szoktam felvenni, és most pont nem volt rajtam... pedig őt szerettem volna.
2010. április 20., kedd
hét
bár még egy egész hetem van a jövő keddi zárthelyiig, de attól félek, nem fogok rá tudni tanulni. ma konferencián voltam, most a hétfői laborra tanulok, holnap a holnapira. csütörtökön buliba vagyok hivatalos, pénteken hazavonat és sör és koncert; szombaton önlab, vasárnap család, hétfőn Vokál. és már itt is van a kedd reggel nyolc óra. erre kíváncsi leszek.
2010. április 19., hétfő
hétvégi dolgok
egészen elszoktam már néhány hétköznapi dologotól, pedig az ilyen apróságok, mint az alvás, az ébredés, a zuhanyzás vagy a sütés-főzés mennyire jók is tudnak lenni...
(na jó, amúgy zuhanyozni hétközben is szoktam.)
Depresszió - Nincs jobb kor
igazából nem ezt a dalt szerettem volna kitenni, de a koncertvideó és az új klip még nincs meg, cserébe ez is eléggé új, meg már látszik a szintis is. (bár ő koncerten nem hallatszott ennyire.)
2010. április 17., szombat
feltűnés
arra gondoltam, milyen fun lenne fehérben menni Depressziókoncertre. tuti látszanék a dévédén.
2010. április 13., kedd
volt
viszont volt Petyásbuli, ami már régebben is volt, és most is volt, és azis detökjó: beszélgetéssel meg gitárral meg társassal meg mézesteaízű vodkával és a többi. kár hogy ilyen legközelebb csak fél év múlva várható, de várjuk :P
Hermannap
nem tudom ti hogy vagytok vele, a mi időnkben ilyen még nem volt. pedig nagyon jó ötlet, a Hermanhétből kiragadja azt, amire az egész való: a szórakozást (mert végülis nem a diákigazgató-választás a lényeg). és bár nem voltam ott, de így kívülről nagyon jól megtervezettnek tűnik az egész, programtérképpel meg jó ötletekkel meg tanári előadásokkal meg zenekarokkal meg fényképekkel meg minden.
hogy én hogy szerettem hermanosnak lenni...
2010. április 9., péntek
pártállás
megvan, hogy kit szeretnék ha nyerne az országgyűlési választásokon, a miskolci önkormányzati választásokon, és akire szavazni fogok.
három különböző pártról van szó.
Idéző
- Nevezz meg egy olyan énekest vagy zenekart, akit szeretsz, és a kérdésekre válaszolj az énekes/zenekar számaiból!
Depresszió
- Férfi vagy, vagy nő?
„Tudod jól, hogy én ezért élek
Nem is sok, amit kérek
Lányt az ágyba, sikert nála
Észt és békét, gitárt nyakba”
- Írj magadról!
„Tudd meg, itt érző szív ver, a fontos a jó, a szeretet
Nem akarok látszani, játszani másnak egy ócska szerepet
Túl sok hazug dal van már, nem kell folytatás
Én azt üvöltöm neked, amit a lelkemből a dallam kiás”
„A boldogság, a szerelem, a szex és a zene
A család, buli, barátok, a minden hite
A biztonság, a szeretet, az otthon, a nyerő
Ha igazért harcol ész és az erő
Az állatok, a természet, az étel, az ital
Lázadás és jóért a vihar
Az évszakok, a Nap,* a bolygó, az égi
És minden, amiért még érdemes élni”
„De mégis így vagyok teljes, úgy érzem:
Míg él, mindig itt van mindkét énem
Széttép, de egyben is tart, amíg érzem”

(*a tiszabogarak ^^)
- Hogyan írnád le az előző kapcsolatodat?
„Voltam már én is a legjobb
- Hogyan írnád le az előző kapcsolatodat?
„Voltam már én is a legjobb
Valakinek, és fordítva...”
„Aki beléd újra kést döfne
Amikor egy szó is legyőzne
Nem olyan, aki ébren is álom
Kelned kell, sajnálom”
Amikor egy szó is legyőzne
Nem olyan, aki ébren is álom
Kelned kell, sajnálom”
„Néha még jó, ahogy nézel
A megszokás tart erős kézzel
(…) Az emlékek szépek…”
- Milyen a jelenlegi kapcsolatod?
„Nem hittem el hogy létezik, akit így lehet és így szeret
De bármikor ha kérdezik, most már így felel a szerkezet
Ami Érted úgy dobban, mint egy erőmű ha robban
A szivárványon túl is Te vagy az álmomban
A mámor és az élvezet, amit nem nagyít a képzelet
Egy a szív, a gondolat, tiszta minden mozdulat
Igazi boldogság, igazi szabadság
Nekem a magány volt béklyó, de Veled érzem, élni jó
Mert nincs olyan erő, ami Tőlünk elveheti már
A hitet, mit csak mi értünk, de a végtelenen át
Nincs olyan erő, ami Tőlünk elveheti már
A csodát, amit mi érzünk Egymás iránt”
- Most hol lennél szívesen?
„És így ott leszek Veled bárhol…”
„Attól aki fontos, attól ami jó
Nem akarok elszakadni
Teszem amit tudok, kérem aki dönt
Nem akarok elszakadni”
- Mit gondolsz a szeretetről?
„Ha kérdeznéd miért élsz, én tárnám karom…”
- Milyen az életed?
„Hidd el, hogy nem rosszból mondom neked
De ha minden napod ugyanaz a monoton menet
Az évek csak telnek, de nem repülnek
A vágyaid veled együtt elmerülnek”
„De amíg minden reggel úgy kelek fel
Hogy valami fény ér, és érzem, hogy van miért
Továbblépnem, ha valami épp nem
B_ssza a sorsom el, én megteszem amit kell”
„Én nem tudom, hogy hogy lesz vége
De ma nem érdekel, csak legyen béke
Meg szerelem, bál, gitár, na meg a haverok
Így lesz, ha itt még bízok”
- És mit kérnél, ha egy kívánságod volna?
„Kell, hogy emlékezz minden álmodra
Mert csak űrt hagy majd múltad számodra”
„Adj még édes álmokat
És így már nem fojtogat
Gondom csak játék, ha kéjes hangodat
Hallom, már várom, mit szíved tartogat”

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)