a sikersorozat folytatódik!
Mi olyat tettél 2017-ben, amit eddig még soha?
elkezdtem dolgozni egy multinacionális autóipari vállalatnál, ahol mindenki megtalálja a számítását; egyelőre vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, mert tényleg nagyon más, mint a korábbi, közalkalmazotti, alapkutatásos munkahelyem, merőben másfajta előnyökkel és hátrányokkal. aztán az is elég új még, hogy Ricával beköltöztünk életünk első saját lakásába, ami viszont egy egyértelműen pozitív dolog.
Betartottad az újévi fogadalmaidat? Fogadsz valamit 2017-re?
2017-re azt terveztem, hogy a 2016-ban felszedett öt kilómat kiegészítem további öttel; na ebből az lett, hogy fogytam vagy kettőt, és ott meg is álltam, szóval ez nem igazán egy sikertörténet. arról is volt szó, hogy tovább folytatom a már-már hagyományosnak tekinthető "idén többet alszom" elhatározásomat, amiből pedig az lett, hogy minden este kilenckor eldöntöm, hogy máris megyek aludni, és ez 11 és fél1 között többnyire sikerül is. na, hát ez sem akkora sikertörténet, ha reggel aztán hét előtt kelek.
Született valakinek gyereke a környezetedben?
bizony, lett egy saját keresztfiam! :)
Halt meg valaki, aki közel állt hozzád?
azt hiszem, nem.
Milyen országban jártál 2017-ben?
Skóciában és Németországban, meg egy picit Ausztriában és Szlovákiában is. tök jó volt bejárni Glasgow-t meg a skót felföldek egy részét, és Schwieberdingenig eljutni is elég kalandos volt, most repültem először a családtól függetlenül (majdnem azt írtam, hogy úgy, hogy nem volt velünk felnőtt, de igazából Glasgow-ba már úgy repültünk).
Mit szeretnél 2018-ban, ami hiányzott 2017-ben?
egy rendesen működő zenekar mondjuk jó lenne, de a pestivel nemigen fogjuk szétpróbálni ezt az évet sem, és asszem az írzenekar se idén fog befutni. jó lenne többet találkozni a pesti barátaimmal, de amikor én ott vagyok, olyankor ők nem érnek rá, ők meg nincsenek Miskolcon (és persze amúgy sem érnek rá). 2017-ben sem lett kutyánk, pedig volt arról szó, hogy legalább sétáltatni járunk majd egyet-kettőt -- hátha ez 2018-ban végre megtörténik. és be kéne fejeznem a Kresz-tanfolyamot. ja, és 2018-ban leszek 30 éves, ezzel is kezdenem kéne valamit.
Melyik 2017-es dátum marad örökre az emlékezetedben?
még mindig nem vagyok túl jó dátumokban. január közepén költöztem haza és kezdtem az új munkahelyemen, május elején született a keresztfiam, augusztus táján költözött haza Rica is, és most decemberben volt az első teljesen saját karácsonyfánk. így elsőre ezek.
Mi volt a legnagyobb sikered 2017-ben?
volt egy pár "that's fine, I guess..." eredményem ebben az évben, de nagyobb sikert most hirtelen nem tudnék felmutatni.
Mi volt a legnagyobb kudarcod?
nem váltottam meg a világot idén sem.
Volt komoly betegséged vagy sérülésed?
komoly nem igazán, bár év elején volt a legtovább elhúzódó torokfájásom valaha.
Mi volt a legjobb dolog, amit vásároltál?
egy Blackstar HT Soloist 60 és egy fél lakás.
Kinek a viselkedése érdemel elismerést?
Ricáé. remélhetőleg kellőképpen el is ismerem.
Kinek a viselkedése háborított fel?
a politikusoké, szokás szerint :/
Mire ment el a legtöbb pénzed?
lakberendezésre.
Mi az, amitől nagyon-nagyon izgatott lettél?
az egész új munkahelyesdi egy merő izgalom és (fölösleges) stressz, és a német kiküldetés megszervezése és lebonyolítása is eléggé az.
Melyik dal fog 2017-re emlékeztetni?
ez.
Tavaly ilyenkorhoz képest boldogabb vagy szomorúbb vagy?
tavaly pont ilyenkorhoz képest most azért egyértelműen kevésbé aggódom.
Híztál vagy fogytál?
némileg fogytam.
Gazdagabb vagy szegényebb vagy?
gazdagabb: lett lakásunk és teknősünk is!
Mit szerettél volna többet csinálni?
több új dalt írni, olvasni, meg végigvinni még egy pár játékot a listámról.
Miből lett volna jobb kevesebbet csinálni?
idegeskedni. abból mondjuk jobb lett volna.
Hogy töltötted a karácsonyt?
saját fácska feldíszítésével, barátok megvendégelésével, kiscsaláddal, társas- és sima játékokkal, koncerttel és színházzal.
Estél szerelembe 2017-ben?
mint mindig :)
Volt egyéjszakás kalandod?
egynapos volt. Rica volt a KM.
Mi volt a kedvenc tévéműsorod 2017-ben?
idén nem igazán néztem sorozatokat, eltekintve néhány résztől a Rém modern család legutóbbi évadjából, valamint a Mr Robot és a Kártyavár első 1-2 részétől, amik viszont különösebben nem voltak jók.
Van olyan, akit most utálsz, de tavaly ilyenkor nem utáltad?
nemigen utáltam én meg senki újat idén. akiket utálok, azok elég régóta fäszök.
Mi volt a legjobb könyv, amit 2017-ben olvastál?
Deres Kornélia: Bábhasadás. mondjuk túl sok könyvet idén sem olvastam sajnos, de legalább már hordtam egyet magammal, hogy a buszon elő tudjam kapni. aztán lett egy működő okostelefonom, azóta megint nehezebben kerülnek elő az analóg olvasnivalók.
Ki volt a legnagyobb zenei felfedezetted az idén?
Mi az, amit kértél és meg is kaptad?
egy egyedi, kézzel festett Scythe!
Mi az, amit kértél, de nem kaptad meg?
1-2 baráttal a találkozás idén is többnyire elmaradt.
Mi volt a kedvenc 2017-es filmed?
a Kincsem elég jó volt, és az új Star Wars is tetszett. meg a Szépség és a Szörnyeteg, azon kicsit még sírtam is. ha viszont nem csak az ezévi filmek számítanak, hanem az idén nézettek, akkor a Vasember 1-2 lesz a nyerő. idén amúgy kb 40 filmet sikerült megnéznem, ami végre megint közelít az eredetileg eltervezett "minden hétre egy film" koncepcióhoz. és a megnéznivalós listám is szépen bővül az imdb-n.
Hány éves lettél az idén, és mit csináltál a szülinapodon?
29, basszus, még mindig öregszem. mindjárt utolérem Petyát. a szülinapom most péntekre esett, meló után felmentem Pestre, családoztunk, vacsiztunk, ilyesmi. és azon a hétvégén állatkertben is voltunk!
Mi az az egy dolog, amitől sokkal jobb lett volna az éved?
ha nem kellett volna fél évet távkapcsolatban élnünk, meg ha nem aggódtam volna végig az utóbbi évszakokat viszonylag fölöslegesen.
Hogy írnád le az öltözködési stílusodat ebben az évben?
melegben: kockás ingek, egy nyári farmer, egy pár fekete edzőcipő, egy bőrdzseki, egy fekete lapos sapka, egy vékony csősál, roller.
hidegben: indokolatlan nyakú pulcsik + pólók, egy nyári farmer jägeralsóval(!), ugyanaz a pár fekete edzőcipő, egy fekete télikabát, egy kötött csősapka, ugyanaz a vékony csősál, egy rendes sál, roller.
Mi segített józannak maradni?
a 2017-es év a whisky és a fűszeres rum megismerésével telt, meglepően kellemesen.
Melyik ismert ember jött be idén a legjobban (mint pasi/csaj)?
Gwyneth Paltrow és Scarlett Johansson meglepően helyesek voltak a Vasemberekben. fun fact, hogy előbbi nevét most láttam először leírva, ráadásul eddig azt hittem, hogy ehhez a névhez egy 70-es években sikeres amerikai színésznő tartozik. meg hát hogy teljes legyen a lista, Robert Downey Jr is elég menő.
Ki hiányzott a legjobban?
Rica, de szerencsére csak fél évig.
Ki volt a legszuperebb ember, akit idén ismertél meg?
két unokatesómmal is idén keveredtem össze újra, leginkább ők.
Mi az a tanulság, amit le tudsz vonni 2017 történéseiből?
hogy tévé és rádió nélkül is mennyire kibäszött gusztustalanul bele lehet tolni az emberek képébe a propagandát; és hogy ha ilyen sokan gondolkoznak ennyire így, ahogy most tűnik, akkor marhára nem tudom, hogy remélhetek-e még egy boldog Magyarországot az életben.
Idézz egy dalból, ami jellemzi az évedet!
"Hogy fordul át, mikor bíbor dereng át a tájon
Hogy takarod el a szemed, ha feltett kézzel várod az ébredést?"
bár azt mondjuk nem tudnám megmondani, hogy pontosan mire gondolt a költő.