2021. január 3., vasárnap

hovatovább

állítólag ezt érdemes elolvasni, ha az ember azt tervezi, hogy tervez valamit az élete tervezhető részével, úgyhogy ideteszem, hogy ne felejtsem el elolvasni egyszer.

https://waitbutwhy.com/2018/04/picking-career.html


2021. január 1., péntek

2020

a sikersorozat folytatódik!

Mi olyat tettél 2020-ban, amit eddig még soha?
túléltem egy világjárványt. (ezt még december végén kezdtem el összeírni, úgyhogy az utolsó napokról nem tudok biztosan nyilatkozni, mindenesetre megelőlegezem magamnak, hogy sikerülni fog.) remélhetőleg a következő években is megy majd, de addigra már nem ez lesz az első, ugye.

(tök jó most még azt hinni, hogy viccelek.)

Betartottad az újévi fogadalmaidat? Fogadsz valamit 2021-re?
na, hát tavaly ugye az edzés komolyanvételéről és a megfelelő mennyiségű szépítő alvás foganatosításáról volt szó. ez nyilván nem sikerült az évben, persze a szándék év elején még megvolt, de a bezárások otthonra száműzték a műveletet, az otthon meg köztudottan kevéssé motiváló helyszín. aztán sikeresen megfájdult a derekam, mint valami vénembernek, úgyhogy azóta már direkt nem edzek. de mennyivel több időm van így! (valójában nincs több időm, csak kevesebb sincs, és hát ez is valami.) ez alapján nem tudom, van-e értelme bármit megfogadnom a jövő évre. kisebb tervek persze vannak, de hogy fogadalom... ezen még gondolkozom.

Született valakinek gyereke a környezetedben?
igen, lett még egy unokaöcsém, akit talán holnap végre élőben is látni fogok.

Halt meg valaki, aki közel állt hozzád?
igen, az egyik legjobb tanár, akit ismertem.

Milyen országban jártál 2020-ban?
nemigen mentünk idén a várostáblán túlra se, nemhogy külföldre.

Mit szeretnél 2021-ben, ami hiányzott 2020-ban?
a családomat.

Melyik 2020-as dátum marad örökre az emlékezetedben?
egyik sem, de ez a memóriámat ismerve alapvetően nem meglepő.

Mi volt a legnagyobb sikered 2020-ban?
bár nem tudom hivatalos adatokkal alátámasztani, de ha csak egy ember is volt, aki amiatt élte túl ezt az évet, mert én betartottam a járványügyi előírásokat, azt már sikernek könyvelem el.

Mi volt a legnagyobb kudarcod?
nem váltottam meg a világot idén sem.

Volt komoly betegséged vagy sérülésed?
megfájdult a derekam, ami az orvos szerint se nem betegség, se nem sérülés, de nem is igen valami, úgyhogy jobb híján csak szokjak hozzá.

Mi volt a legjobb dolog, amit vásároltál?
egy eredeti, dobozos Cyberpunk 2077, térképpel meg zenei cédékkel meg matricákkal meg képeslapokkal meg kompendiummal (jelentsen ez bármit is).

Kinek a viselkedése érdemel elismerést?
azoké, akik képesek normálisan hordani a maszkot meg a tartani a távolságot, mert felfogják, hogy ezen múlhat mások egészsége.

Kinek a viselkedése háborított fel?
#O1G és bandája, szokás szerint...

Mire ment el a legtöbb pénzed?
tévére. ha már úgyis itthon töltjük a szabadidőnket, legalább ténylegfekete fekete pixeleket nézzünk. egy pár hónapnyi túlóra kellett hozzá, de nem állítom, hogy nem érte meg.

Mi az, amitől nagyon-nagyon izgatott lettél?
hogy #mindmeghalunk-e vagy sem.

Melyik dal fog 2020-ra emlékeztetni?
Eskimo Callboy - Hypa Hypa. mármint nem konkrétan az évre fog emlékeztetni, de talán ez pörgött az idén újdonságként a legtöbbet. meg a Skibidi.

Tavaly ilyenkorhoz képest boldogabb vagy szomorúbb vagy?
nem igazán vagyok sehogyabban, azt hiszem.

Híztál vagy fogytál?
a nagynehezen összeszedett nyolc kilómat sikeresen le is adtam három edzés nélküli hónap alatt. azután még kettőt. meg kell mondjam, az edzés befektetett energia : tartósság aránya kifejezetten kiábrándító.

Gazdagabb vagy szegényebb vagy?
majdnem ugyanott vagyok, csak lett egy új tévém.

Mit szerettél volna többet csinálni?
többet társasozni a barátaimmal. jó lett volna zenélni is, de valahogy elfogyott a lelkesedés... cserébe legalább a filmnézésbe sikerült belehúznunk, meg a játszásból is pótoltam végre pár tucat órát.

Miből lett volna jobb kevesebbet csinálni?
dolgozni. aggasztóan sok időt visz el az ember életéből. ha nem adnának érte pénzt, biztosan nem csinálnám, de így sem vagyok benne biztos, hogy teljesen megéri.

Hogy töltötted a karácsonyt?
kettesben meg online. de díszítettünk fikuszt!

Estél szerelembe 2020-ban? / Volt egyéjszakás kalandod?
ezt a két kérdést szerintem ki fogom hagyni jövőre, mert már alig tudok mit kitalálni rá, hogy ne ismételjem a tavalyit.

Mi volt a kedvenc tévéműsorod 2020-ban?
év elején a Vaják, év végén a Mandalorian. de a Vezércsel is elég jó volt.

Van olyan, akit most utálsz, de tavaly ilyenkor nem utáltad?
új nincs, maradtak a régiek.

Mi volt a legjobb könyv, amit 2020-ban olvastál?
az a lapozgatós kaland-játék-kockázat könyv, ami eközben képregény. meg a Skyrim szakácskönyv, amit végre alaposabban is használatba vettem!

Ki volt a legnagyobb zenei felfedezetted az idén?
akinek a nevére is emlékszem, az az Eskimo Callboy, ami nem biztos hogy jó, de legalább megjegyeztem. meg Taylor Swift, aki inkább emberileg mintsem zeneileg, de még friss az élmény.

Mi az, amit kértél és meg is kaptad?
Cyberpunk! csak megérkezett még év vége előtt. már csak a patcheket várom hozzá...

Mi az, amit kértél, de nem kaptad meg?
izmok. ordenáré-hatalmas, kidolgozott, jól megérdemelt izmok. mondjuk nemigen sikerült őket jól megérdemelnem.

Mi volt a kedvenc 2020-as filmed?
David Attenborough: Egy élet a bolygónkon. ezzel avattuk fel az új tévét, egyrészt erre is kiváló, másrészt pedig ez egy olyan film, amit mindenkinek látnia kellene.

Hány éves lettél az idén, és mit csináltál a szülinapodon?
állítólag 32. aznap szabadnapot vettem ki, és ha jól emlékszem, palacsintát ebédeltünk és kutyát sétáltattunk.

Mi az az egy dolog, amitől sokkal jobb lett volna az éved?
ha nem száguldana továbbra is a globális ökonatúrklímakatasztrófa felé a világ, miközben random senkiházi vírusok veszélyeztetik a rokonaimat és barátaimat. az mondjuk jól esett volna.

Hogy írnád le az öltözködési stílusodat ebben az évben?
ugyanúgy mint eddig, nemigen újult meg idén sem a divattáram. talán a vezeték nélküli fejhallgatóm a legnagyobb újdonság, mert meguntam a random kábelkirántást a buszon meg kutyázás közben.

Mi segített józannak maradni?
amúgy szerintem évek óta nem pont arra a kérdésre válaszolok, aminek ezt eredetileg szánták, de a lényeg, hogy idén karácsony ízű vodkát kevertem többrendbelileg, amire kifejezetten büszke vagyok.

Melyik ismert ember jött be idén a legjobban (mint pasi/csaj)?
Anya Taylor-Joy és Taylor Swift szemei mondjuk eléggé lenyűgözőek. pasik közül meg visszatértem Bruce Willishez és Keanu Reeveshez, bár már kezdenek megöregedni, de örülnék ha én is úgy öregednék, ahogy ők.

Ki hiányzott a legjobban?
a családom. nagyon szomorú voltam karácsony reggel, hogy csak videón láthattam a szüleimet. de hamarosan pótoljuk.

Ki volt a legszuperebb ember, akit idén ismertél meg?
nem sok embert ismertem meg az idén.

Mi az a tanulság, amit le tudsz vonni 2020 történéseiből?
ha az emberiségen múlik, az emberek egyik fele simán hagyná kihalni mindkét felét, ha ettől még egy pár hónapig-évig halogathatna némi extra kellemetlenséget az életében.

Idézz egy dalból, ami jellemzi az évedet!
"jaj de csendes, jaj de csendes eső esik
halálomat, halálomat sokan lesik
azért lesik, azért lesik halálomat
vegyék el a, vegyék el a galambomat"
Zselenszky - Jaj de csendes