a sikersorozat folytatódik!
Mi olyat tettél 2022-ben, amit eddig még soha?
eladtam a kocsit, és nem vettem másikat. ez eddig mind financiálisan, mind környezetvédelmileg jó döntésnek bizonyult, és sok idegeskedést is megspórolt, hogy végre nem kell azon aggódni, hogy mikor fogunk random lerohadni valahol, hogy aztán trélereztethessük haza magunkat az út széléről, az éjszaka közepén, rendkívül drágán. cserébe az autóhiány újra több szervezést, némileg lassabb melóból hazajutást, illetve mások alkalomadta ugráltatását vonja maga után, de még így is simán pluszos a dolog. továbbá idén életemben először kevertem metálalbumot, ami szerintem egészen korrektre sikerült, de mivel hivatalosan még nem jelent meg, ezért csak zárt körben mutatom be, jelenleg itt.
Betartottad az újévi fogadalmaidat? Fogadsz valamit 2023-ra?
a tavalyi tervem az volt, hogy nem hanyagolom el annyira a hobbijaimat, mint azelőtt, és a családommal is megpróbálok több időt tölteni. utóbbi sikerült is egy viszonylag egyszerű trükkel: lefixáltuk, hogy legyen minden kedd családozós nap, így végre újra mindennapibb (-hetibb) részei vagyunk egymás életének, ami egy kiváló dolog. a hobbik már egy más kérdés, úgy tűnik, mostanában a szabadidőmben a kutyát, a macskát, a critical role-t és a d&d-t favorizáltam, illetve a fent említett keverést, és most ezeket nem hanyagoltam el (szemben kb minden mással, amit meg de). 2023-ra azt hiszem továbbra is több alvást kell beterveznem, és ha ezt napközben kell végül megtennem, akkor kénytelen vagyok valahogy ezt megoldani. az edzésre vonatkozó terveimre vonatkozólag meg már inkább nem is mondok semmit.
Született valakinek gyereke a környezetedben?
asszem igen, de már nem győzöm számontartani.
Halt meg valaki, aki közel állt hozzád?
nem szeretem ezt a kérdést, jövőre ugrik.
Milyen országban jártál 2022-ben?
asszem kicsit átlógtunk Ausztriába, meg tán egy pár percre Szlovéniába is, de alapvetően itthon voltunk. idén is nagyon vágytam a brit szigetekre, de idén se mentem oda (viszont kaptam irn brús csokit!!4). meg bár alapvetően nem rajongok a szabadfogású hátonfekvésért, és a wellnessben sem hittem soha, de lassan már egy jó semmittevős all-you-can-eat tengerpartozást is be lehetne tervezni.
Mit szeretnél 2023-ban, ami hiányzott 2022-ben?
többet olvasni és többet játszani, az speciel nagyon jó lenne. meg szeretnék Cyberpunkot is mesélni, az eddig még elmaradt.
Melyik 2022-es dátum marad örökre az emlékezetedben?
nem tudom. melyik?
Mi volt a legnagyobb sikered 2022-ben?
hát erre nehéz lenne mit mondani, mert idén sem csináltam munkán kívül túl sok mindent, pláne olyat, amiből előnyt lehetne kovácsolni. leginkább a fenti lemez keverését mondanám, de mivel azt eddig kb 4 ember méltatta, legnagyobb sikernek azért messze nem nevezném. illetve egy volt MTA-s munkatársamnak megterveztem egy 64 csatornás kísérleti hangrendszert, amit elvileg már elkezdtek összerakni, és eddig a várakozásoknak megfelelően működik, de hallani még nem hallottam élőben.
Mi volt a legnagyobb kudarcod?
hogy láthatóan már feladtam a világ megváltásának tervét, és az Ikigai állapotom meghatározásához sem kerültem sokkal közelebb, nemhogy az eléréséhez.
Volt komoly betegséged vagy sérülésed?
nem. a hátam fáj már vagy három éve, de a doki szerint semmi mögöttes oka nincs, úgyhogy csak szokjak hozzá nyugodtan.
Mi volt a legjobb dolog, amit vásároltál?
egy ASUS RTX 3070 videókártya, amit azért vettem meg, hogy fps-veszteség nélkül be tudjam kapcsolni a ray tracinget a Cyberpunk 2077-ben, amivel azóta sem játszottam fél óránál többet.
Kinek a viselkedése érdemel elismerést?
nem tudom, de mindig örülök neki, ha valaki kimutatja, hogy az enyém.
Kinek a viselkedése háborított fel?
Putyin meg #O1G, bár sajnos mostanra már annyira megszokott lett mindez, hogy lassan a legnagyobb pofátlanságaik is csak épphogy nyalogatják az ingerküszöbömet.
Mire ment el a legtöbb pénzed?
videókártyára, de csak mert nem találtam nem gyártanak olyan házimozi-erősítőt 600.000 forint alatt, amely rendelkezne az alábbi rendkívül részletes igénylista minden elemével:
- 1 db multi-channel 5.1 hangbemenet;
- 1 db HDMI eARC hangbemenet;
- ennyi.
semmi videó, semmi HDR meg egyéb csicsa, csak tudjam rádugni a gépem hangkártyáját és a tévé hangkimenetét. de úgy tűnik, ezek már túl nagy elvárások.
Mi az, amitől nagyon-nagyon izgatott lettél?
nemigen zökkentett ki semmi idén a zenből. nem igazán szokott.
Melyik dal fog 2022-re emlékeztetni?
bizonyosan a Critical Role valamelyik főcímdala (vagy ez, vagy ez). a Spotify szerint az Eskimo Electric Callboy: Pump It c. kislemeze elég nagyot ment, és a Subscribe: Relentless is garantáltan dobogós. de ezek mellett is megmaradtak a ciberepank / retrówév / szintiwév hangulatok -- ha tudnék billentyűzni (és lenne végtelen időm és nyaram), ilyet is szeretnék csinálni valaha.
Tavaly ilyenkorhoz képest boldogabb vagy szomorúbb vagy?
már tavaly semigen voltam sehogy, és olyan nagyon ez idén sem változott. voltak sajnálatos hírek a szomszédból, amelyek miatt hónapokig csendben kevésbé csendben pánikoltam, de aztán rájöttem, hogy idővel a halálfélelemhez is hozzá lehet szokni, nemcsak az életszínvonal folyamatos romlásához és a nevemben az ország nevében végzett f.szkodáshoz. ennek ellenére a hétköznapjaimból az az 1-2 óra, amelynek a felhasználásáról magam dönthetek, egészen jól szokott telni, de összességében nem állítanám, hogy valahogyan lennék.
Híztál vagy fogytál?
ritkán méredzkedem mostanában, de állítólag híztam most 2-3 kilót, csak még nem tudom, hogy hova. de az biztos, hogy bejgliből.
Gazdagabb vagy szegényebb vagy?
egyértelműen szegényebb. nálunk csak infláció van, de az inflációkövető béremelés valahogy idén is elmaradt. mondjuk legalább annyit elmondtak a karácsonyi céges vacsin, hogy pénzben nem kifejezhető, mennyire hálásak a munkánkért, azért ez is valami.
Mit szerettél volna többet csinálni?
aludni, olvasni, játszani, társasozni, szerepjátékozni, zenélni, filmet nézni, főzni... és kivételesen még a mozgás nyújtás is többször eszembe jutott idén. gyakorlatilag mindent csinálnék, amire munka mellett miatt nem jut idő, de akárhogy számolom vagy tervezem, valahogy mindig az jön ki, hogy ezekre majd akkor lesz rendesen időm, amikor már vagy nyugdíjas leszek, vagy halott.
Miből lett volna jobb kevesebbet csinálni?
melóból, de sajnos nem úgy alakult mostanában (sem) a gazdasági helyzet, hogy ki mertem volna próbálni, meddig élek el egy levegővel. pedig az elmúlt 1-2 évben még ötleteltem is, hogy hogyan kéne hangtechnikai / grafikus dizájner / szövegvideós / tartalomelőállítós katás vállalkozást csinálni, illetve egy steampunk hangulatú társasjátékos teázót nyitni a belvárosban, de nyilván még azelőtt csődbe ment mindegyik lehetőség, hogy belevágtam volna (bár így legalább még pénzt nem tettem bele). sajnos eddig feszt azt látom, hogy ha végre eltervezek valamit Magyarországon, akkor fél éven belül az alól is kirántják a szőnyeget, felgyújtják, meg még talán bele is sz.rnak. #gyerehazafiatal
Hogy töltötted a karácsonyt?
kiscsaláddal, nagycsaláddal, emitt-amott. most már december elején felkerültek a karácsonyi fények, de a kiscicára való tekintettel megint nem díszítettem karácsonyfát. kicsit már kezd hiányozni, de úgyse nagyon lennék itthon, hogy nézzem, szóval mindegy is. pedig ha lenne, megvendégelhetnénk barátokat is karácsonyra -- meg ha egyszerre ráérnének ugye.
Mi volt a kedvenc tévéműsorod 2022-ben?
sorozatok közül így év végére a Wednesday, év közben a Stranger Things, év elején pedig a Vaják második évada. utóbbinak most nézzük az előzményét, ami eddig sokkal kevésbé tűnik gyengének, mint amennyire a kritikák lehúzták. egész jó volt az Edgerunners is, bár azért az Arcane-t nem érte utól, és rövidebb is lett a kelleténél. nem idei sorozat, de csak mostanra néztem végig a Cowboy Bebopot, amely meglepően nagy hatással volt rám a hangulatával meg a zenéjével, hiába többnyire csak független epizódokból áll, és amikor a szereplők múltjával foglalkoznak, az is elég töredékesen történik. és hát persze a Vox Machina, meg a Critical Role harmadik kampánya -- utóbbiból eddig 160 órát láttunk, talán ezért nem maradt elég időm másra?
Van olyan, akit most utálsz, de tavaly ilyenkor nem utáltad?
Putyin.
Mi volt a legjobb könyv, amit 2022-ben olvastál?
a tavaly év végén vásárolt Nádasdy és Závada kötetek mellett legtöbbet a Cyberpunk 2077 könyveimmel haladtam. hogy melyiket olvastam végig azóta, már egy fogósabb kérdés.
Ki volt a legnagyobb zenei felfedezetted az idén?
a Closure in Moscow és a Maneskin. utóbbi csak év végére esett be, de még épp időben.
Mi az, amit kértél és meg is kaptad?
kis öröm is öröm: kértem mókás zoknikat karácsonyra, és kaptam is!
Mi az, amit kértél, de nem kaptad meg?
egy legalább inflációkövető béremelés.
Mi volt a kedvenc 2022-es filmed?
az év eleje elég erősen indult egy Mátrix 4-gyel, fantasztikus nosztalgiavonat volt, imádtam! volt aztán egy Joker meg egy Batman, utóbbi egészen meglepően szerethető volt, dacára hogy Robert Pattinson nagyon nem kedvenc színészem, de szerencsére nagy nehezen sikerült eltekintenem a csillámvámpírságtól. volt aztán egy Tőrbe ejtve, amelynek sikerült a második részét is megnéznünk még szilveszterkor. asszem idén néztük újra a régi Top Gunt, aminek a Maverick a Matrix 4-hez hasonlóan kiváló ismétlést adott. nagyon bejött még a Kate és A gyilkos járat is, illetve az Utolsó éjszaka a Sohóban hangulata, bár utóbbi a végére néhol kicsit fura lett. és bár sosem szoktam figyelni a dalszövegeket, de az Encanto egyik-másik betétdala egészen megindítóra sikerült!
Hány éves lettél az idén, és mit csináltál a szülinapodon?
34, legalábbis remélem, mert a 35 még nem rémlik. megnéztük moziban az aktuális Doktor Strange filmet, ami egynek nem volt rossz, aztán másnap whiskykóstolón voltam a srácokkal, aztán másnap d&d karaktert alkottunk meg söröztünk egyet, aztán másnap egy online d&d játékalkalom volt még, illetve mindeközben jóféle ebédek meg vacsorák.
Mi az az egy dolog, amitől sokkal jobb lett volna az éved?
ha nem kezdett volna különleges katonai műveletbe egy megalomán állat a szomszédban, csak azért, hogy megmutassa, milyen ügyesen be tud kerülni a történelemkönyvekbe.
Hogy írnád le az öltözködési stílusodat ebben az évben?
egyre több zenekaros / sorozatos / játékos pólót rendelek magamnak, hogy legalább tudjak örülni valaminek, amiről amúgy csak én tudom, hogy ott van az egész nap hordott céges pulcsi alatt, mert persze nincs fűtés a gyárban. egyébiránt még mindig nem tudok foglalkozni az öltözködésemmel, mert munkába menet tökmindegy, melóban tökmindegy, hazafelé a teszkóban tökmindegy, kutyázáshoz megintcsak tökmindegy, itthonra meg a lényeg hogy kényelmes legyen. pedig néha eszembe jut, hogy amúgy szívesen járnék én ingben is, dehát ezeknek?
Mi segített józannak maradni?
legutóbb a fűszeres żubrówka mellé égkoszorúsi hóbogyós szíverősítőt is kotyvasztottam, a kóstolók meglehetős örömére. mindenesetre hogy a kérdésre konkrétabban válaszoljak: nem szeretek berúgni.
Melyik ismert ember jött be idén a legjobban (mint pasi/csaj)?
asszem marad tavalyról Gal Gadot és Keanu Reeves, illetve rájöttem, hogy a critrole-os Marisha Ray néha kifejezetten hasonlít egy régebbi ismerősömre, akit azóta is sokszor hiányolok a társaságból.
Ki hiányzott a legjobban?
az anyósom.
Ki volt a legszuperebb ember, akit idén ismertél meg?
azt hiszem, idén sem nagyon ismertem meg új embereket, és ez jól is van így, még az eddigieknek sem értem a végére. de ha mégis, és magadra ismersz mint legszuperebb ember, csak nem jutottál volna eszembe, akkor bátran jelezd kommentben!
Mi az a tanulság, amit le tudsz vonni 2022 történéseiből?
mindig legyen összekészítve egy menekülős hátizsákod, amire aztán soha ne legyen szükséged!
Idézz egy dalból, ami jellemzi az évedet!
"One by one we roll the dice c'mon
Pour another round your friends are here to cheer you on
Throwin' back it's good times all night long
No way to lose when you're having this much fun"