2024. január 1., hétfő

2023

a sikersorozat folytatódik!

Mi olyat tettél 2023-ban, amit eddig még soha?
azt hiszem, az év legfontosabb fejleménye az, hogy szeptembertől lementem napi 6 órás munkaidőre, aminek a szabad szemmel látható előnyeit rendkívüli mértékben élem. ez a napi 2 extra óra bár nem tűnik soknak, de egyrészt a hétköznap otthon ébren töltött időm így gyakorlatilag megmásfélszereződött, másrészt ez jelenthet minden héten +1 filmet és +1 gitározást és +1 olvasgatást és +1 játszást és +1 D&D-re készülődést (vagy ezek tetszőleges kombinációját), vagyis a legtöbb hobbim, amely évek óta csak a nyári/téli szünetet (és a táppénzen fetrengéseket) várta, azok most mind rendszeresen sorra kerülhetnek, és ez valami fantasztikus dolog. persze a rövidített munkaidőnek megvannak a maga kézzel fogható hátrányai is, de cserébe fél tizenkettőkor már az ebédet várja az ember, fél egykor pedig már kár is belekezdeni bármi komolyabba, szóval összességében szívből ajánlom mindenkinek, akinek lehetősége van rá!
ó, és elkezdtem D&D-t mesélni, meg felvettem és megkevertem még egy akusztikus kislemezt is egy utcazenész cimborám bandájának, ezt.

Betartottad az újévi fogadalmaidat? Fogadsz valamit 2024-re?
idénre több alvást terveztem, ha nagyon muszáj, akkor akár napközbenre is. ez végül annyiban valósult meg, hogy ha akarnék, akkor most már akár délután háromtól ötig is szunnyadhatnék egyet, ami néha, amikor hazaérve leülök olvasni, ahelyett meg is valósul. többnyire viszont inkább azt jelenti, hogy a korábban rendszeres büntetőfékezés bosszú-alváshalogatás (revenge bedtime procastination) ritkábban tör rám, és este 11-re azért már többnyire alváskész vagyok, ami jelentős előrelépés. ennyit jelent, hogy végre nem csak az alvás helyett van (nincs) időm olyan dolgokat csinálni, amelyeket egyrészt szeretnék, másrészt én tervezek be magamnak.
2024-re ha nem is megfogadom, de eltervezem, hogy saját zenékkel is foglalkozom majd, illetve hogy többet nyújtok és nyúlok, mert már eléggé rám férne, hogy ez az eddiginél rendszeresebb legyen, különben még a végén meg találok kötni.

Született valakinek gyereke a környezetedben?
igen.

Milyen országban jártál 2023-ban?
Belgiumban! például Brügge-ben és Brüsszelben (és aztán Bécsben) (és a Balatonnál), szóval csupa b-betűs helyen. alapvetően amúgy Rica ment ki Kortrijkba, én pedig kicsit később kivonatoztam hozzá pár hétre, és rengeteg várost és helyet és utcát és éttermet bejártunk, és közben barátokkal és családdal is találkoztunk, és így, hogy nem csak egy hosszúhétvégés / egyhetes nyaralásról volt szó, hanem két és fél hétről, egészen életreszóló élmény volt. mondjuk azért masszív volt az előtte-utána két-kétésfél hónapnyi ~1500 kilométernyi távolság is, azt meg kell hagyni. aztán amikor jött haza, akkor meg elévonatoztam a már említett Bécsbe, és ott is eljátszottuk kicsiben ugyanezt.

Mit szeretnél 2024-ben, ami hiányzott 2023-ban?
a brit szigetek és a tengerpartos pihengetés idén is kimaradt, valószínűleg jövőre is ki fog, de utána már igazán lehetne valamelyik. zenélgetés viszont jó eséllyel lesz, várom is egészen, jó lesz, ha lesz. és olvasnék is még, és a Cyberpunk és a Csillagrév játszása / mesélése is tervben van, bár van elég készülnivaló a D&D-vel is, meglátjuk.

Melyik 2023-as dátum marad örökre az emlékezetedben?
leginkább 2023 Belgiumban töltött áprilisa van meg, az dátum?

Mi volt a legnagyobb sikered 2023-ban?
a munkaidőcsökkentés elérését abszolút sikernek tekintem, bár ehhez azért az kellett, hogy rájöjjek, nem akarok én annyira itt maradni, hogy ne ajánljak fel egy ultimátumot ilyen kiváló lehetőséget a gyárnak a marasztalásomra, ha érdekli őket a dolog. érdekelte. mondjuk ezek után eléggé nehezemre fog esni olyan munkahelyet találni, akik eleve szívesen fogadnak 3/4 állásban, dehát ki vagyok én, hogy ezt előre eldöntsem helyettük? mindenesetre ezzel eggyel közelebb kerültem az Ikigaimhoz, amit még mindig nem határoztam meg sokkal jobban, mint tavaly ilyenkor, de érzem, hogy közeledek a közepéhez.

Mi volt a legnagyobb kudarcod?
azért a világ megváltása még mindig várat magára.

Volt komoly betegséged vagy sérülésed?
nem. a hátam fáj már vagy négy éve, ha amikor rosszul alszom, de már kezdek hozzászokni.

Mi volt a legjobb dolog, amit vásároltál?
év közepén volt egy remek Cyberpunk Red alapkönyv, aztán egy Baldur's Gate III (sajnos akkor még nem volt elérhető a dobozos kiadás, pedig!), aztán most az év vége kifejezetten felpörgött, volt egy Frostpunk társasjáték, egy MAGUS Nagy Zöld Könyv gyűjtői kiadás, továbbá egy D&D alapkönyves díszdoboz is, amelyek mind decemberben futottak be, és egytől-egyig csodálatosak. illetve lett egy új ASUS ROG STRIX B550-F GAMING alaplapom, mert úgy volt, hogy egy sikeres BIOS-frissítéssel brickeltem a Gigabyte alaplapomat, de aztán a régi processzorral és feleannyi memóriával sikerült életre keltenem, mindenesetre hamarosan lecserélem majd. ha valakit érdekel, hozzá való processzorral együtt, írjon. (ugyanitt bojler eladó.)

Kinek a viselkedése érdemel elismerést?
fuh, nem tudom, erre idén nemigen figyeltem.

Kinek a viselkedése háborított fel?
Putyin meg #O1G mellé feljöttek a közelkeletiek is, akik valamiért hirtelen lőni kezdték magukat -- bár sajnos mostanra már annyira megszokott lett mindez, hogy lassan a legnagyobb pofátlanságok is csak épphogy nyalogatják az ingerküszöbömet.

Mire ment el a legtöbb pénzed?
Belgiumra és Bécsre. és megérte.

Mi az, amitől nagyon-nagyon izgatott lettél?
a Belgiumba utazás pl ilyen volt, az 5:40-es keletii indulás helyett 6:00-kor befutó vonattal, a Bécsig összeszedett további fél óra késéssel, aztán az egész napos első osztályú, részben panorámakocsis vonatúttal -- amiben a panorámakocsi azt jelentette, hogy Bécstől kezdve közvetlenül a vezetőfülke mögött ülhettem, ami viszont el volt választva egy átlátszatlan válaszfallal, így csak oldalra lehetett nézni, ahol ugyanúgy ablak volt, mint a magyar vonatokon, csak ez le volt mosva. az első osztály pedig addig tartott, amíg a német vasút úgy nem döntött, hogy Kölnnél tovább aznap már semmilyen vonat nem közlekedik, mert elfogyott a váltómozdonyvezető, vagy mi. úgyhogy végül több vonatnyi emberrel együtt várakoztunk egy üres buszvégállomáson pár órát, hogy aztán a feltehetően nekünk szánt pótlóbuszokkal beragadjunk az autópályán a dugóba, hogy aztán 80-nal csorogjunk tovább a vonat 240 km/h sebessége helyett, és letegyenek minket a belga határ utáni első állomáson. ott szerencsére éppenhogy elértünk valami Belgiumba befelé tartó ismeretlen vonatot, amin mindenki más franciául beszélt, és bár mindenki aggódott, hogy vajon hogy érünk oda (ráadásul hova), amikor a kalauz meghallotta, hogy a német vasút buszával jöttünk, már nem is csodálkozott, és nem is nézte a jegyünket, csak próbált minket megnyugtatni, hogy innen már rendben leszünk. úgyhogy végül ahelyett, hogy este fél nyolckor elegánsan leugrottam volna a Brüsszel-Déli pályaudvar peronjára, végül valamikor este tizenegy körül érkeztem meg totál éhesen és kimerülten egy random gyorsvonattal. de legalább volt egy teljes napom olvasni, és aztán már megnyugodva meghallgatni a Nickel Creek új lemezét. és végül Rica is meglett :)

Melyik dal fog 2023-ra emlékeztetni?
a Spotify szerint ezek az AWS új dalai lesznek: Odaát és Ketten képzeletben.

Tavaly ilyenkorhoz képest boldogabb vagy szomorúbb vagy?
most, hogy végre tudok azzal is foglalkozni a szabadidőmben, amivel szeretnék -- tekintve hogy végre van szabadidőm --, egyértelműen boldogabb. mondanám, hogy nem is tudtam, hogy ez mennyire hiányzott, dehát ó dehogyisnem!

Híztál vagy fogytál?
idén nemigen méredzkedtem, alapvetően nagyjából tartom a megszokott tömeget, plusz a bejgli.

Gazdagabb vagy szegényebb vagy?
egyértelműen szegényebb. továbbra is infláció van, de az inflációkövető béremelés valahogy megint csak elmaradt. mondjuk az sem segített, hogy a munkaidőm 25%-ával együtt a bérem 25%-áról is lemondtam. ellenben bevezették juttatásként a lojalitási szabadnapot, a fizetett szabadnap pedig híresen kiváló formája a motiválásomnak.

Mit szerettél volna többet csinálni?
aludni, olvasni, játszani, társasozni, szerepjátékozni, zenélni, filmet nézni, főzni, nyújtani... és ezek közül egészen sokat újra tudtam végre kezdeni szeptember óta! persze akkora a lemaradásom, hogy így se végzek soha, de legalább már kevésbé érzem annyira sziszifuszinak a dolgot, és a kedvenc fomóm sem rágja annyira erősen az idegeimet.

Miből lett volna jobb kevesebbet csinálni?
melóból, ami mellett eleinte csak esténként, majd később helyette, délutánonként némi felvételkészítést és keverészést sikerült beiktatni -- ami valahol szintén meló, csak ez végre kreatív és élvezem. a mérnöki félállás melletti hangos / grafikus / (szöveg)videós / betűtípuskészítős / képregénytördelős / társasjátékszabálykönyv-lektoros vállalkozós terveimet még kicsit őrizgetem, ahogy a csodálatos steampunk társasjátékos teázós ötletemet is. meglátjuk.

Hogy töltötted a karácsonyt?
kiscsaláddal, nagycsaláddal, emitt-amott. a karácsonyi fények mellett végre karácsonyi fenyvek is felkerültek az álmennyezetre, ami tök jól mutat (és muszáj lesz egész évben ott lógnia valaminek, amilyen változatosan sikerült rögzíteni az akasztókat), bár azért nem egy karácsonyfa. jövőre hátha kitalálok valamit, mondjuk egy falra akasztható 2D fácskát, vagy ilyesmit. vagy csak simán feldíszítem megint a fikuszt.

Mi volt a kedvenc tévéműsorod 2023-ban?
idén összesen két évadnyi új sorozatrészt láttunk, az egyik a Vaják harmadik évada, ami előtt azért csak meg kellett néznünk a másodikat is újra, mert semmire nem emlékeztünk a történtekből. elég izgi volt, bár engem továbbra sem igazán érdekel a többi karakter meg a kontinensen átívelő viszályok, simán elnézném Geralt szörnyvadászós kalandozásait évi 40 epizódban -- ahogy mondjuk egy több évados Hobbit-főzőműsort is a Megyéből. a másik A Vox Machina legendája második évada volt Belgiumban, az is fun volt, nagyon csípem ezeket a karaktereket, és nagyon hálás vagyok, hogy kb 150 négyórás Critical Role epizód helyett egy néhány évados animált sorozatban meg lehet majd nézni egy-egy kampányt. pedig amúgy az eredeti Critrole-t is nagyon szeretem, idén mégis csak egy és két fél részt néztem meg, azt is csak azért, mert már nagyon hiányoztak a srácok-lányok, de ennyi időm azért még nekem sincs. hallgattam viszont új podcast, ha az számít, mégpedig a Midst, és hát abszolút csodálatos.

Van olyan, akit most utálsz, de tavaly ilyenkor nem utáltad?
asszem maradtak a tavalyiak.

Mi volt a legjobb könyv, amit 2023-ban olvastál?
idén többnyire inkább gyűjtöttem a könyveket (Cyberpunk, Magus, D&D, Csillagrév), amikből csak az éppen érdekes fejezeteket olvastam el, de egy Critrole-regénynek sikerült a végére érnem, a Kötelékeknek. egész jó volt, leginkább mert kíváncsi voltam a karakterek előtörténetére, de egyrészt felismertem, hogy néhány dolgot eredetiben egész biztos nem úgy írtak, ahogy a fordítás sikerült, másrészt amiről azt reméltem, hogy "csak egy meló" lesz a kalandok között, az végülis maga volt a fő történet.

Ki volt a legnagyobb zenei felfedezetted az idén?
a tavalyi Closure in Moscow és Maneskin után idén a Spoti szerint a Fury Weekend és a Нервы volt a két legmenőbb előadóm, előbbi fantasztikus retrowave-et csinál, utóbbi pedig egy random ukrán punkbanda, ami maximum csak majdnem érdekes, de két daluk annyit pörgött egy időben, hogy a kedvükért újra elkezdtem megtanulni a cirill ábécét. az AWS is elég sokat pörgött idén, épp most láttam a 2021-es emlékkoncertet, ajánlom mindenkinek. sokat segített még Michael Ghelfi gyűjteménye a szerepjáték-mesélésben, kiváló háttereket adott a kalandozásokhoz, felfedezéshez, barlangokhoz, harcokhoz stb, de ezzel együtt teljesen elhúzta a zenés toplistámat, mert hála neki a két legtöbbször lejátszott dalom idén két loopolható tízperces csatazene volt. kéne valami másik lejátszó ugyanerre.

Mi az, amit kértél és meg is kaptad?
mármint a munkaidőcsökkentésen túl? egy egészen pazar Vaják szakácskönyv! az új évben neki is esek, úgyis el vagyok kicsit maradva a főzéssel -- pláne ahhoz képest, hogy az év első felét többnyire egyedül töltöttem, végül mégsem kezdtem el nagyban magamra főzni. (igazából örültem, hogy a hajnali kutyaséta és az egész napos meló után hazaesve gyorsan ettem valami hideget, hogy aztán nekiessek a keverésnek, majd este tízkor megint lemenjek a kutyával, aztán csucsu.)

Mi az, amit kértél, de nem kaptad meg?
azt számolgatom, hogy idén még nem is volt béremelésünk, mármint még bejelentés se volt róla, hogy mikor lesz, arról meg pláne nem, hogy mennyi.

Mi volt a kedvenc 2023-as filmed?
idén kb 30 filmet láttam, meg egyet elkezdtem még tavasszal, aztán kicsit félretettem, mert aznap már álmos voltam befejezni. 9 és 10 csillagos film idén nem került az IMDb listámra, így kedvenc filmem talán nem lett, de nyolcasok azért igen: az Avatar: A víz útja pont olyan volt, mint az első rész, egynek remek volt, de újranézni nem most fogom; a Halványkék szemek és az Enola Holmes 2 egész remek krimik voltak, mostanában szeretem az ilyesmit; a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület bár nem volt annyira lenyűgöző, de a világa miatt most kifejezetten érdekesnek találtam; Az Adam-projekt egy egészen szórakoztató pop-scifi volt; a Pókember: A Pókverzumon át gyönyörű és sokszínű (és muszáj volt újranézni hozzá az előző részt); a Raya és az utolsó sárkány pedig gyorsan felugrott a kedvenc Disney-meséim közé, pedig nem is hallottam még róla korábban. futott aztán még pár régi film, amelyek nem feltétlenül voltak annyira nagy számok, de azért illett már meg- vagy újranéznem őket (az Erőszakikat speciel sikerült pont Brügge-ben, a kib.szott hattyúk városában megnéznünk). volt pár magyar film is, amik egyébként nem is voltak olyan rosszak ahhoz képest, de bár ne kellene ezt mindig hozzátenni! az Oppenheimer és a Barbie közül igazából az előbbi első fele tetszett jobban, de nem feltétlenül értem a Barbieheimer-hype-ot, mármint azon túl, hogy egy napon jött ki két ennyire különböző film. A Boszorkány kicsit a Midsommarra hajazott; az Oxigén egész kellemes klausztrofób scifi volt (mint egy extra hosszú Black Mirror epizód (fú tényleg, azzal is lemaradtam már kicsit (ahogy a Love Death & Robotsszal is...))); a Szeánsz Velencében egynek teljesen jó krimi; a Szellemirtók: Az örökség pontosan azt a nosztalgiavonatot hozta, amit vártam tőle; a Hang nélkül egy nagyon jó alapötlet egész izgalmas megvalósítása; A nővérem húga egy családi dráma, amit lehet hogy már láttam is, mert olyan nagyon nem indított meg; A kutya karmai közt egy fura és lassú western, de legalább nem arról szól, hogy lőnek; az Aljas nyolcas viszont sajnos pontosan arról szól, pedig az első fele alapján lehetne egy gyönyörű havas western némi Poirot-beütéssel, de aztán beindul a vérfürdő és ezzel elveszíti az értelmét az egész.

Hány éves lettél az idén, és mit csináltál a szülinapodon?
35, whiskykóstolón voltam aznap este is, aztán vártam a vízvezetékszerelőt az eldugult vécéhez (csak egybeesés, nem összefüggés), aztán szülinapi esemény volt nálunk, ahol kaptam egy kiváló Tool díszdobozt, és volt még társasozás meg online D&D is.

Mi az az egy dolog, amitől sokkal jobb lett volna az éved?
hát ha nem hagyta volna el a posta négyből három csomagomat, amelyekben pólókat rendeltem magamnak és ajándékba, azt mondjuk nagyra értékeltem volna.

Hogy írnád le az öltözködési stílusodat ebben az évben?
továbbra is gyűjtöm a hobbijaimmal kapcsolatos mintájú pólókat, például a Qwertee-től (meg ha nem lenne ilyen piszok drága a vám meg a szállítás, akkor a teeturtle-től is), amelyeket aztán kiválóan hordok melóba, ahol nemigen értékeli őket kb senki, de én azért jól érzem magam bennük. idén volt azért pár alkalom, hogy inget is vettem fel pluszban, de szokást végül nem csináltam belőle, főleg hogy nyáron túl meleg van hozzá, télen meg megfagynánk a céges pulcsi nélkül.

Mi segített józannak maradni?
háromhavonta fixen whiskykóstolóra járok már két éve, szóval inkább az érdekesség, mintsem a mennyiség motivál. amúgy gyanús, hogy ez a kérdés sem arról szól, mint amire válaszolok már évek óta, dehát így jár, aki nem egyértelműen kérdez.

Melyik ismert ember jött be idén a legjobban (mint pasi/csaj)?
Margot Robbie, és mondanám, hogy Ryan Gosling is, de hiába voltak egy pár a Barbie-ban, Ryan valahogy sokkal kevésbé volt megkapó Kenként, mint amennyire Margot volt Barbie-ként vagy a Babylonban. Henry Cavill még mindig csodálatos Geralt, és nagyon kíváncsi leszek Anya Taylor-Joy-ra a Furiosában, de ez majd jövőre. meg hát perce Matthew Mercer és Marisha Ray is álompárom.

Ki hiányzott a legjobban?
Rica, nagyjából végig az év első öt hónapjában.

Ki volt a legszuperebb ember, akit idén ismertél meg?
azt hiszem, idén sem nagyon ismertem meg új embereket, és ez jól is van így, még az eddigieknek sem értem a végére. persze munkatársak jönnek (és mennek), és persze vannak köztük jó fejek, de a munkatársi kapcsolat jellemzően nem arról szól (legalábbis nálunk), hogy megtudjuk egymásról, hogy ki mennyire szuper. mindenesetre ha mégis magadra ismersz mint legszuperebb új ismerősöm, jelentkezz.

Mi az a tanulság, amit le tudsz vonni 2023 történéseiből?
ha teheted, közlekedj vonattal, de mindig számolj rá az átszállásra!

Idézz egy dalból, ami jellemzi az évedet!
"Te félsz, és inkább nem is nézel hátra
Mert fáj, és vesszen inkább minden kárba!
Csendben vagyunk és te sem szólsz már
Ha ennyit érünk, mi nem rágjuk be a szádba
Elmondtam már, de te nem figyeltél rám
Csak nézed ahogy csúszik, és süllyed lefelé
Érezd ahogy múlik, és lassan felemészt
Te félsz, és inkább nem is nézel hátra
Mert fáj, és vesszen inkább, vesszen inkább el!"