#mindmeghalunk

kiskorom óta tanulom a megoldásokat, mindig újabbat és újabbat, "a turbórágós papírt a kukába dobjuk", "felszedjük a szemetet", "zárd el jól a csapot, hogy ne folyjon feleslegesen", "papírgyűjtés lesz, csöngess be a szomszédokhoz régi újságért", "tiéd lehet az üvegpénz, ha visszaviszed a boltba a szörpös palackot", "nézd csak, van papírgyűjtő konténer az utcában, meg már műanyag is", "rajzverseny lesz, rajzolj valamit a föld megmentéséről, színes ceruzával", "gyűjts mindent szelektíven, ne dobd ki csak úgy", "használd fel valamire, mielőtt újrahasznosítod", "meg se vedd a fölösleges csomagolást", "busszal vagy vonattal menjünk, úgy kevesebb benzin fogy", "ne vegyél új műanyag zacskót, használd újra a régieket", "komposztálj, az se baj ha nincs kerted", és a többi, és lelkem rajta, ezeket be is tartottam mindig, és még élveztem is... de amikor mindezek után azt látom, hogy az egész szart sem ért, mert ugyanúgy meg fogunk fulladni harminc év múlva, és addigra én már túl öreg leszek a homoksivatagban portyázni menni minden délután, hogy legalább vizem legyen, szóval ha látom, hogy 30 év személyes próbálkozása ennyit ért (nem csak az enyém, kb a generációmé), akkor azért ki tudok bukni kicsit :/

aztán 2-3 év önemésztés után lassan előjött belőlem a "szarok én bele" érzés, és már nem szorult össze a gyomrom annyira, amikor a vírusveszély miatt műanyag tányéron/evőeszközökkel szolgálták fel a kantinban az ebédet napi 1500 embernek, meg dobáltuk el fejenként a napi 1 egyszerhasználatos maszkot, mert a saját készítésű textil már nem volt elég biztonságos, szóval ezekben pl már választás sincs, és már inkább csak simán tudomásul veszem, hogy mindmeghalunk, de legalább talán a kutyámnak ezt már nem kell majd látnia, megadom neki még a tizenpár legjobb évét, amit tudok, aztán majd lesz valami...

de lassan már a saját generációnkban sem hiszek hosszú távon, nemhogy a következőben.