két dolog

az egyik, hogy a tanulmányi osztályunk igazán remekül működik, diákérvényesítés ügyében jártam el valamelyik nap, és hamarabb kerültem sorra, minthogy elolvashattam volna a kezembe került sorszámomat.

a másik, amin már egy ideje gondolkozom, hogy mégis hogy van az, hogy úgy tudom elvégezni (ha minden jól megy) az ország egyik legjobb műszaki egyetemének alapképzését a megadott idő alatt, hogy egyszer sem puskáztam az elmúlt bő három évben, és mégis erősen kétlem, hogy bármivel is többet tudnék, mint az érettségim idején. oké, hallottam egy csomó mindenről, de nem mernék korrepetálni egy végzős gimnazistát (válogatott hermanos diákot) sem matekból, sem fizikából, sem semmilyen elektronikai témából, mert valószínűleg hamarabb kijavítana, minthogy befejezném az első értelmes mondatomat. (bár általános iskolai matekból még jó vagyok.) szóval egyelőre nem érzem az erőt.