2011. május 17., kedd

minden csoda

arra jutottam, hogy mivel csak egyszer 23 éves az ember, ennek a bekövetkeztét nem árt nyomatékosítani; idén például három napig voltam 23 éves.

az egész egy teljesen átlagos csütörtökkel indult, miután a szerda estét Türüppel, Marika néni jeges teájával, két fél extraburgerrel, a Jurijjal, az ABCD-vel és néhányszáz eltéssel töltöttük a LEN-en. na ezen a csütörtökön reggel, miután elfogyasztottam fél liter tortát és elköszöntem másfél napra a legédesebb lánytól, nyolcra berobogtam az iskolába, ahol tízre már végeztünk is a félév utolsó menetrendszerű demotivációs gyakorlatával (eltekintve a ma kihagyott fakultatív (bár vizsgán számonkért) pótelőadások egyikétől), és ahol megállapíthattam, hogy a második zéhán pontosan feleannyi pontom lett, mint az elsőn. ezután elblattyogtam a Keletibe, félúton útba ejtve a Naplakot, ahol a lányoktól kaptam némi karácsonyisüti-ízű kakaóscsigát, az állomáson pedig Fegyitől egy korty ál-cherrycoke-ot. miután a vonatot fejben végigszámítógépesjátékoztuk, szermányoltam egy görögsalis óriásgiroszt, majd egészen hazakeveredtem, hogy aztán két órával később már Petyáéknál legyek Acouspring-próbán, ahol a zenekar tagjainak köszönhetően mi fejenként másfél felessel, a világ pedig a 2011-es MEN-en történő részvételemmel lett gazdagabb.

a Zegyetemre kiérve megtekintettük a Depresszió hangulatzenekar előadását, majd a Tankcsapda táncházi muzsikájára mulattunk immár négy fősre duzzadt csapatunkkal, meg még vagy ezer további személlyel. a két pazar esemény között kivonultunk, majd bevonultunk a közeli Lidlbe, vételeztünk fejenként három és fél felest (90Ft/db áron), ezután újra kivonultunk a domboldalra, majd visszavonultunk az egyetemre, valamivel kevésbé egyenesen, de jóval lelkesebben, mint annakelőtte. belenéztünk még a Haelóba is (akik bár elvileg jók, mégse szóltak sehogy), a 30Y-ba is (akiknek ha nem ismertem volna a szövegeit, végigunatkoztam volna a koncertjüket), végül megtekintettük Kissádám hátát a bitangteknóteremben, és miután Paddy meg a Patkányok nagyon nem akartak időben kezdeni, hazaindultunk.

a péntek kissé későn kezdődött, majd jórészt el is telt a lentebb hallható felvétel elkészítésével, amely kidolgozottságához képest másfél nagyságrenddel kevesebb idő alatt is elkészíthető lett volna. este, mivel Apum kiment 'Panyolba, Anyummal ketten ettük be magunkat a Palacsintaházba, akiknek mint kiderült, nagyszerű giroszos palacsintájuk és egész jó gyümölcsös vodkáik vannak. hazaérve aztán évekre elegendő olvasnivaló (négy darab könyv) fogadott, valamint a népes-fogyatkozó család: Redeemer, Overdrive, Cantaloup és Cereal egy újabb tesóval bővült, Charizard személyében.

a wombat Türüppel indult, akivel kis késés és nagybevásárlás után kitürüppöltünk a Csanyikba találkozni a Kiscsapattal, édességeket cserélni és megsütni némi szalcsit meg virslit, kinek-kinek kedve, annak pedig rendje és módja szerint. aztán ha még nem lett volna elég a zsírégetésből, némi jótékony délutáni alvás után átvágtattunk a Felkelő Nap Házába, ahol ismét volt sütnivalónk, asztalhoz leültünk, és megittunk sok-sok üveg bort. közben folytatásos koncertsorozat alakult a hintaágyon, ettünk kaktuszos sütit, aludtunk egy franciaágyon a kertben, és még növényinstalláció is készült egy teszleksüveg és egy tornagyűrű felhasználásával, valamint egy képet is kaptam, még megboldogult modellkoromból. az este ránk ott eső része végül a háromhúszas blúz hűlt helye táján ért véget, mikor egy kisebb delegációval hazaindultunk, aztán elhanyagolható veszteségeket szerezve ketten érkeztünk meg (ide)haza, de szerencsére a megfelelő személlyel tartottunk ki a végéig.

na, ez van.

Nincsenek megjegyzések: