azt hiszem, ma reggel végre elkaptam.
volt egy szúnyog a szobában.
rettenetes. nappal alszik. nem látni sehol, nem hallani sehol, a levegőt sem kavarja fel ahogy repül. de ha leszáll az éj, és tanulás után végkimerülésemben eldőlök az ágyon, és a sötétben fekve várom az álom vágyva-vágyott ölelő karjait, a szörnyeteg előbújik rejtekhelyéről.
kevés dolgot utálok jobban, mint a szúnyogzümmögést.
ő egyre a fülem mellett repked. aludnék, de nem lehet. jön. repül. zúg. le-leszáll. ha észreveszem, elhajtom, de ő hajthatatlan. visszajön újra, hallom. és egyszercsak, az egyik legyintés után csend. talán elzavartam végre. talán végre nyugodtan alhatok.
minden reggel újabb szúnyogharapásnyom lett rajtam valahol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése