2008. május 6., kedd

állapotjelentés

leírom már, hogy mi a helyzet, legalább kicsit letisztázom magamban is.

a helyzet:
  • ma kedd van. holnap digitpótzéhá, az első zéhá ismeretlen okokból nem lett meg (feleannyi pontot kaptam, mint amennyire kb számítottam), ezt illene jól megírni, ha szeretnék vizsgázni belőle.
  • szerda este és csütörtök délután haladnom kellene a progházival, jövő csütörtökön le kell adni, és otthon nem tudom írni, csak Pesten.
  • még a pénteki hazaút előtt be kellene szereznem két értékes és fontos tárgyat, és ezek mind vadidegen emberek kezében vannak, úgyhogy semmi sem biztos.
  • el kell döntenem, hogy jó-e nekem mikroökonómiából a megajánlott négyes, vagy szeretnék egy ötöst is évvégén. viszont ahhoz vizsgáznom kéne.
  • a matekpótzéhát betették jövőhét szerdára.
  • a szintén szerdára időzített jelekzéhára esélyem sincs felkészülni, majd a pótlási héten a pótzárthelyivel fogom kezdeni, reméljük a legjobbakat. amúgy ez egy olyan tárgy, ahol ha véletlenül átmennék, biztosan nem bíznék magamra a későbbiekben semmilyen villamossági feladatot (úgyismint: "arra a villamosra se ülnék fel"), mert fogalmam sincs semmiről. úgyhogy ha véletlenül átmennék, nyáron meg kell tanulnom, hogy mit is tanítottak ebben a félévben.
  • a csütörtöki progházileadás után pénteken progzéhá, ha jól haladok a házival, az remélhetőleg elég gyakorlásnak bizonyul a zárthelyire, mert többre nem lesz időm. pedig már hónapok óta mondogatják, hogy milyen feladatok lesznek, és példafeladatok bőven állnak a rendelkezésünkre, csak idő nem.
  • ezeken túl remélhetőleg már csak három vizsgám lesz a vizsgaidőszakban, amit most megpróbálok egymástól kicsit távolabb elhelyezni, és így remélhetőleg valami szebb jegyeket is sikerül összekaparni belőlük.
kb ennyi. vélhetően idén még a szülinapom is elmarad :) de legalábbis csúszik egy hetet.

8 megjegyzés:

bemapoe írta...

jaj az egyetem... félek

lightpost írta...

olyat válassz, ami tényleg érdekel.
jóval könnyebb lesz.

bemapoe írta...

miért téged ez nem tényleg érdekel?

lightpost írta...

ami érdekel belőle, az egy olyan szakirány, ami jelenleg nem létezik. korábban már volt, és talán lesz. nagyon remélem.

amúgy a válaszom: nem, tényleg nem. vagyis van ami érdekes, de ennyire azért nem.

bemapoe írta...

kár...

Tomi írta...

na egy - ne nyígjál,mindenkinek szar, nem nyígunk.

kettő - ha a szülinapod elmarad,a saját nyelveddel fojtalak meg. ha csúszik egy hetet,akkor valaki mást fojtok meg a nyelveddel, dönthetsz:D

három - ne nyígjál

négy - örüjjé, h van pótzh, meg pótlási időszak.

öt - ne nyígjál

lightpost írta...

örülök hát, hogy van :) majd holnap konkrétabban nyilatkozom, hogy mennyire is.

a szülinapból meg alkalmasint a második opció lesz alkalmas :D

Nap írta...

keríts egy zsiráfot annak hátha átéri a nyakát beleértve a hatalmas Boticsutkáját.