2009. június 28., vasárnap

Jamie Winchester - Damned

zanza

annak örömére, hogy itthon végre újra van melegvíz, ma órákon át ömlött a nyakunkba az eső. ez mondjuk azért volt, mert Kistürüppel (meg még néhányakkal) együtt kivittek bennünket a Bükkbe egy furgon koromfekete rakterében, hogy a gyanútlan maratoni futókat (köztük Pellei tanárurat) pépesre ázott nápolyival és lilára kotyvasztott izotóniás sportitallal traktáljuk menet közben. de legalább kaptunk narancssárga pólót, ami összefogta a fehér pólómat, ami így most egész piros színű.

továbbá a napokban végre kinyaradott, lefolytak az érettségik, le és el lett gurítva néhány rózsaszín bowlinggolyó és néhány sör, tegnap este végre megittuk Dávidka szülinapját játszótéren, úton, útfélen, nosztalgiasörkertmögöttifűben, ahol szólt valami elvont (de jó) koncert, a háttérben meg ment a batik. mellékesen megjegyezném, hogy a mézesbodzához igen jól megy a borsodibivaly, volt ezentúl szinvateraszi Kronoszkoncert (akiknek most Járásilaci énekelt, és akiknél mi jobban játszottuk a Friends-et, de attól még nincsenek egészen elveszve), illetve talán a Jurijt hallottam ma félfüllel, bár én a Brontot szerettem volna. volt bankett és volt bankettutánihazakisérés, juteszembe, kezdem egészen megszeretni a 35Éket, mivel igen gyorsan közlekednek, és amúgyis igazán meghitt dolog a buszsofőrrel kettesben száguldozni az éjféli utcákon, sárgákon át, fülben zenével. aztán ma volt zenélgetés itthon ketten, nemsokára lehet hogy lesz zenélgetés mások által, amit meghallgatok jól, és csütörtök táján lesz zenélgetés végre általunk, ír jellegű, ami újra nagyon jó lesz, úgyhogy ezútonis, mindenkit és szeretettel.

2009. június 22., hétfő

brrr...

azért annyira mégsem vidám ez.
merthogy ugye ilyenkor ugyan van melegvíz, csak hideg,
de olyan hideg, hogy az arcom belefájdul a fogmosásba.

tényközlés

régnemlátott unokatesókkal Európaparkban Balatoni Világost inni jó :)

Spartaaa

azért jó ez a panelokban szokásos évenkénti melegvíz-karbantartás, mert ilyenkor mindig kiderül, hogy egy háromfős család igenis képes két perc alatt másfél liter vízzel lezuhanyozni.

2009. június 20., szombat

kocka

lanpartyflééém :P

maest

érdekes este volt ez a mai. állítólag mibajom volt, pedig semmi. a sör lassan fogyott (nálam legalábbis...), a zene jó volt csak jobbára én ezt nem szeretem, a srácok még mindig a srácok, ez legalább nem változik. ahogy az sem, hogy beszélgetni még mindig nem tudok, és néha még ha próbálom sincs semmi értelme... könyörgök, 13 mondatot tudok úgy elmondani hogy senki nem veszi észre, és csak azért nem többet, mert nem vagyok hajlandó tovább próbálkozni, hát milyen ez már, ugye hogy semmilyen. ellenben lettek jó fotók, megint láttam Botit, szerencsére még megvan. lassan nekem is meg kéne lennem, de most megint kicsit mindentől tartok.
bár lennék okosabb, vagy legalább a gitár úgy szólna.

mindenesetre türüpptürüpp, úgyhogy végülis minden jól van.

Chris Daughtry - Crashed


lenne ez akusztikusban is, de most ez van.

2009. június 17., szerda

opfeszt másodszor

csináltattunk Miskolckártyát, hallgattunk koncertet, ittunk Kortyot(r), ettünk húúúst, tologattunk babát, beszélgetve hazajöttünk, végre újra fuvoláztam...
és ez még csak a ma este :)

2009. június 16., kedd

hírtelenségi igény

nem szeretem, hogy az itthoni gépem nem jegyzi meg a felhasználókat az egyes oldalakon, így mindig újra be kell lépnem a gmailbe, qdb-re stb. és a netvibes, amíg bejelentkezik, az origó és egyebek címeit mutatja, és véletlenül beleolvasok, és én nem akarok olyanokat olvasni, hogy ma kit vertek meg és lőttek le és gázoltak halálra... nemkell, nemkell :S

2009. június 15., hétfő

Opfeszt

és Opfeszt van, ami már a nyár előfutára, ezután vizsga nincs egy se, legalábbis nekem, most másokra várunk, lesz lanparty, van zene a városban és élet és irodalom, van kirándulás csakúgy mert mértne, talán újra lesz egy kevés írzene is, lesznek majd filmek és könyvek és zenék és minden lesz és mindenre lesz idő is, volt mályi tó és kártyázás kaviccsal és űrhajós szendvics és egy faaa és biciklizős fiúklányok és palacsinta és csendeseste, és ha nem aggasztana egy hangyányit folyamatosan a háttérben hogy kezdeni kéne már lassan valamit az életemmel, akkor egészen felhőtlen lennék, de azt hiszem, ha végre hivatalosan is nyár lesz, onnantól érdekelisazengem, végre nyár lesz és kész :)

2009. június 14., vasárnap

A Perfect Circle - Passive


avagy Constantine, a démonvadász.

2009. június 9., kedd

végre (futunk)

és átmentem, bár inkább rugdosással mintsem magamtól, de vége, és mostantól végre nyár van ^^

2009. június 8., hétfő

ni

  • korán kelni
  • reggelizni
  • összepakolni
  • találkozni
  • szeretni
  • vonatra szállni
  • tanulni
  • tanulni
  • tanulni
(ez a tervem, ni.)

2009. június 6., szombat

Rammstein - Moskau


(ha van valami, ami jobb a páncélos lovagoknál,
akkor az két páncélos lovag, lézerfegyverekkel.)

2009. június 1., hétfő

állapot

odakint a Földön esik.
a világ kissé talán megint meg lett váltva.
szeressük a mézes bodzát és a palacsintát.
hivatalosan nyár lett, ezért hideg van és szomorú idő.
vasárnap éjjel, szakadó esőben teljesen üres a város.
újra kaptam néhány dolgot, amit nagyon köszönök.