2011. január 23., vasárnap

zenélős

nem megy most ez a zenélés-dolog.

valami hiányzik, de nem tudom hogy mi az. itt ülök a gitárral, szakadnak el a húrok, és nincs igényem, nincs miért felhúroznom, minek, úgyse szólal meg úgy, ahogyan kéne neki. nem szólnak a dallamok, elfelejtem a szövegeket (nagy részét nem is tudtam soha), eltévednek az akkordok, és nincsen semmi, semmi ötlet. régen lejegyzetelt dallamfoszlányokból élek évek óta, amelyeket azért jó hogy felírtam, mert újrahallgatva teljesen idegennek hatnak, mégis nagyon tetszenek (nyilván tetszenek, állítólag én írtam őket). szövegek sincsenek már nagyon rég, (nagyon régen,) és hiába volna rá igény, nem, valahogy nem megy ez az egész.

az írzenélős duó mondjuk egész jól megszólal, bár fél csapattal az is csak félgőzzel; de olyan igazi együttzenélős bandás dolog nem volt nyár óta, és előtte is csak néha, pedig néha nem baj. lehet hogy ez hiányzik, egy zenekar akikkel lehet lógni, akik hoznak témákat, amiket össze lehet rakni közösen, és úgy szólal meg, hogy mindenki ugyanúgy benne van, és tetszik is mindenkinek. nyilván ehhez nyár is kell, meg csakúgykoncert a haveroknak, ettől jó (na mitől, na mitől).

talán ha nem hallgatnék napi 15-16 órában zenét, még új dolgok is eszembe jutnának.

1 megjegyzés:

Nap írta...

a dőlt betűk kapják a lájkot.