2010. június 4., péntek

vizsgaértékelés

nem tetszik nekem valami ebben a mostani rendszerben. ez a tárgy eddig is a legnehezebbek közé tartozott a szakon, most viszont baromira elvadították a vizsgabeugrót. merthogy nehogymár az legyen, hogy a diák fogja magát, bemagol néhány tucat képletet, azzal beugrik... oké, ez tényleg nem a tanulás csúcsa, de egyrészt még ezen is kipergett a hallgatók nagyrésze, másrészt a beugró után jön a szóbeli vizsga, ott pedig azért csak feltűnik, ha valaki csupán bemagolt egy nagy kupac betűt és számot. szóval "azért, hogy az egyetemi oktatás ne süllyedjen technikumi szintre", a beugrón az eddigi egyképletes-behelyettesítős feladatok helyett mostantól a példákban rákérdeznek az elméleti felkészültségre is, sokkal bonyolultabbak és utánagondolósabbak lettek - és bőven nem elég egyetlen képlet egy feladathoz. rendben van, így néz ki egy vizsgadolgozat. akkor viszont ne ugyanúgy hatvan perc legyen már a tíz feladatra, mint eddig, mert ha már láttam hasonlót, lendületből még talán megoldok egy feladatot öt-hat perc alatt, de ha le kell rajzolnom, levezetnem, hozzátennem egy láncszemet, majd kiintegrálnom az egészet, erre már baromira nem elég ugyanannyi idő; és mindennek a tetejébe még, mivel ez még továbbra is csak beugró, csak a végeredményt nézik, hogy egyezik-e a megoldókulccsal, de az már nem érdekli őket, hogy hogy vezetted le, és esetleg hol vétettél egy majdnem lényegtelen hibát vagy elütést a számológépen (ami ilyen hosszú feladatoknál könnyen előfordulhat). szóval ha azért adnak bonyolultabb feladatokat, hogy lássák hogy értjük-e az elméletet, akkor ne nulla pontot adjanak már egy hibátlanul levezetett, egy helyen elszámolt feladatra... és adjanak rá annyi időt, amennyi a végiggondolásra elég lehet.

jövő héten újra nekifutunk, remélem akkor legalább a szóbeliig eljutok.

Nincsenek megjegyzések: