posztgraduális

így, hogy közvetlenül a régi egyetemem mellé járok dolgozni minden nap, egy csomószor gondoltam már rá, hogy milyen jó is volt annak idején tárgyat felvenni, izgulni hogy jól sikerüljön az órarendem, hogy végül majd elinduljon az a kurzus, amit végre már csak azért veszek fel, mert érdekel, és nem azért mert muszáj, szóval ilyenkor néha elgondolkozom, hogy nem lenne-e jó még 1-2 évig egyetemistának lenni. aztán amikor péntek este kilenckor végre hazaérek az órámról, és nekiállhatok készülni a másnap reggeli dolgozatra (ahelyett hogy játszanék a számítógépen, mint minden normális ember), olyankor valahogy kicsit meggondolom magam.

(de legalább Scootert hallgatok közben, ahogy régen is, szóval igazából ez nekem jó.)

reng

nahát, az első földrengés, amit átéltem.
mondjuk kicsit aggódom, hogy mégsem az volt, mert Türüpp nem ébredt fel rá, Facebookon még senki sem írta, és a foldrenges.hu-n sincs még fent, pedig már majdnem másfél perc eltelt. akkor honnan tudhatom, hogy az volt?

hm, ha kézzel írok, úgy tűnik, beremeg az asztal, attól meg a padló.
úgy tűnik, én kiáltok, nem a föld dübörög.

április

időpont kitűzve :)

újhagyma

legutóbb angolon sikerült family reonionnak neveznem egy családi eseményt.
családi újhagyma, milyen jó már.

közönséges

azért az merőben más életfelfogásról tesz tanúbizonyságot, hogy ugyanarról a(z amúgy biztosan marha jó) metálkoncertről kifelé jövet az egyik kollégámmal mindketten mást nehezményezünk.
én azt, hogy utálom az embereket, mert nem lehet tőlük látni, mert vagy eleve magasak, vagy felteszik az összes kezüket hogy végigvideózzák a koncertet, vagy annyira nem bírnak nyugton állni, hogy vagy folyton fel-fellöknek mindenkit maguk körül, vagy folyton el-eltakarják a színpad egy-egy felét, vagy eleve részegen érkeznek a koncertre, és vagy üvegpoharakat törnek az emberek lába alá, vagy félig teli söröspoharakat dobálnak a közönségbe, mert az biztos vicces lesz, és félmeztelenre vetkőznek a tömegben, és úgy néznek körül folyamatosan, hogy ki akar már végre beléjük kötni, mert bunyózhatnának már igazán, és még a koncertterem fala mellett sem lehet nyugton állni, mert folyamatosan mindenki megy előre, pedig már a koncert kezdetekor sem volt hely ott sem.
a munkatársamnak a Tudományos Akadémiáról pedig az nem tetszett a koncertben, hogy szar volt a pogó.

én marhára úgy akarok metálkoncertekre járni, hogy mindenki álljon nyugton, tornasorban, énekeljen szépen teli torokból, és bólogasson magának. helyre szóló állójegyekkel.

figyelem

közel statisztikai igényességű, majdnem reprezentatív felmérésem szerint egy tetszőleges youtube-videó átlagosan 1 perc 20 másodpercig képes fenntartani az érdeklődésemet. (szórás = 6 mp, kábé.)

durva

amikor egy ismerősöd álmodban úgy dönt, hogy megunta az életét, és leveti magát egy panelház erkélyéről, és mindezt végig is nézed, aztán mikor felébredsz, másnap egész nap úgy írkál facebookra mintha mi sem történt volna, na az valami hihetetlenül durva helyzet. remélem, holnapra elfelejtem, mert így nem nagyon tudom elrendezni a világképemet.

(az elfelejtésen persze biztos sokat segít, hogy ide is leírtam a dolgot.)

két hét

a múlt hét amúgy az előadások hete volt: kedden a Zeneakadémián mondta el hat különböző, villamosmérnökből lett akusztikus (köztük a jelenlegi laborjaink tervezője, illetve a kedvenc volt egyetemi tanárom), hogy hogy ment (és miért nem ment simán) az akadémia nagy- és kistermeinek akusztikai felújítása és restaurálása; szerdán egy PhD-s kurzus első felvonásának keretében mesélték el a figyelmi és feldolgozási folyamatok akusztikai alapjait; csütörtökön a Sotén hallgattam meg egy (fél) orvosi TDK szekciót, ahol mellesleg egy biológus is előadta különböző mutánsok előállításának módját és menetét, és aki mellesleg annyira ügyes volt, hogy második lett az orvosok között (és aki mellesleg a menyasszonyom); pénteken pedig az MTA-n mesélte el az egyik munkatársunk, hogy a volt BME-s beszédakusztikai laboros tanárunk témavezetésével milyen akusztikai jellegzetességeket mértek unipoláris depressziós betegeknél az elmúlt időkben.

ez a hét pedig a koncertek hete lesz: épp most értem haza egy God Is An Astronaut koncertről, holnap posztrockpróba, csütörtökön Isten Háta Mögött lesz, pénteken pedig Subscribe. elég ütős hét ez, azt hiszem.

maradék

cserébe megtaláltam, milyen blogbejegyzések maradtak meg véletlenül piszkozatként, félig megírva az elmúlt évekből.

1. egy kép a dokumentáltan legtöbbet hallgatott zenéimről, néhol meglepő eredményekkel.
2. egy keresési eredmény, amely szerint arra, hogy "nem vagyok jó semmiben", nagyjából hat és fél milliárd találat van az interneten, vagyis eszerint gyakorlatilag minden egyes ember érezte már így. (vagy minden második, kétszer.)
3. üres.
4. üres.
5. üres. a blogger (és a gmail) valamiért egy ideje nagyon szereti elmenteni az üres oldalakat.
6. kitöltős: egy mém, amit igazából már megosztottam, nemtom miért szerepel itt is.
7. húzós: viszonylag ritka kifakadásaim egyike tavalyról, miszerint mennyire helytelenítem az egyetem azon eljárását, melynek során hibás tájékoztatás, késedelmes és visszamenőleges szabályváltoztatás után ötszámjegyű büntetést rótt ki a hallgatók jelentős részére.
8. egy rövid bejegyzés, mely szerint "szerettem volna csinálni jegesteát, de úgy fest, el fog fogyni, mielőtt kihűlne. nehéz ügy."
9. egy rövid bejegyzés 2012-ből arról, hogy milyen gyorsan kaptam villamosmérnöki állásajánlatokat egy álláskereső oldalra való regisztrációm után, és hogy mennyire nem abban a munkakörben, ami érdekelne vagy amihez értenék.
10. egy fél rácsodálkozás, hogy sem a dec.24, sem a dec.31 nem szabadnap, és be kell pótolni előre, és hogy ez milyen dolog már.
11. egy egészen apró hirdetés, mely szerint "kis mennyiségű olvadt jégkockát elcserélnék".
12. egy Kowa-klip.
13. egy központozás nélküli szövegrészlet Louis Aragontól, és egy másik a Vad Fruttiktól. (Az Éjszaka Ölének Gázelje; Üvegszilánk.)
14. egy rövid megjegyzés, mely szerint "kellett nekem egyetemre jönni, amikor már a nyolcadikos fizika is tele van diffegyenlettel". (méghozzá olyan lineáris, közönséges, állandó együtthatójú, inhomogén másodrendű diffegyenlettel, mint az F=ma.)
15. egy Porcupine Tree dal, amely lehet, hogy már volt.
16. egy rádöbbenés arra, hogy mien naiv elképzeléseim és elvárásaim voltak az egyetemmel kapcsolatban még gimnazistaként. 2011-nél tartunk.
17. egy Ákos-dal azzal a címkével, hogy "valahogy így?". talán kommentnek szántam valahová.
18. linkek már nem elérhető HMTM-logókhoz, 2010-ből.
19. "így hajnalban, tanulva, itthon léve, barátokkal összefutva,".
20. "Not. Not. Not. Not. dőlt. félkövér."
21. egy rövid bejegyzés még 2009-ből, miszerint "úgy szeretnék már másról is írni...".
22. úgy tűnik, azt álmodtam, hogy befestettem Min arcát fehérre, mert az előző festés már majdnem teljesen lekopott.
23. volt szülinapozás, már majdnem jól szóltak a Bárányfelhő-számok, és a mézes meggynek gyerekfogkrémíze volt.
24. kevéssé izgalmas megjegyzés, miszerint "álmos vagyok, megyek tanulni, azon úgyis mindig olyan hamar elalszom.".
25. egy már nem elérhető Bárányfelhő zenekaros kép.
26. egy Tim Burton videó, talán a Vincent.
27. végül pedig egy egysoros bejegyzés arról, hogy szeretem a You will be my ain' true love című dalt.

veszteség

annak alkalmából, hogy egy egész merevlemeznyi régi dokumentumom, zeném és fényképem tűnt el nyomtalanul és megismételhetetlenül a létezésből, szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy amint lesz rá pénze, vegyen egy új winyót, és másoljon rá mindent, amit nem tud letölteni bármikor az internetről, és ne csak az éppen aktuális dolgozat legyen meg pendrájvon meg googledrájvon meg emailben, hanem félévente fogja magát, és másolja ki azt, ami miatt akár csak egy kicsit is szomorú lenne, ha soha többé nem férhetne hozzá. (és senki ne használja a windowsos titkosítás gombot, amitől zöldek lesznek a mappák, mert azt kizárólag azon a rendszeren lehet megnyitni, ahol ezt a gombot megnyomta, így ha a windowsnak bármi baja esik, menthetetlenné válnak a titkos fájlok is.)

Karnivool - All I Know

say it once more!
say it again!