2013. december 11., szerda

Égkoszorú



ez a játék valami félelmetesen gyönyörű.
kellemes ünnepeket, januárban jövök.

2013. november 28., csütörtök

2013. november 16., szombat

EF - Delusions Of Grandeur



abszolút epic 25 perc.

2013. november 10., vasárnap

régijók


aki itt megtalálja a kedvencét, kiabáljon.

2013. november 2., szombat

mém kieg.

ó, és a kérdések, azokról majdnem megfeledkeztem. a címzett pedig Te vagy, Kedves Olvasó :)

1. mióta hallgatod azt a fajta zenét, amit mostanában szeretsz, és mi az, ami miatt szereted?
2. jellemzően milyen lejátszóeszközről és milyen fülessel/hangszóróval hallgatsz zenét?
3. mentél már el addig általad ismeretlen zenekar koncertjére, és jöttél ki úgy, hogy lett egy új kedvenced?
4. volt képzeletbeli állatod vagy barátod vagy világod kiskorodban?
5. fogócskázni vagy bújócskázni szeretsz jobban?
6. van olyan láncod, gyűrűd, kabalád, egyebed, ami mindig nálad van?
7. ha úgy érzed, hogy valaminek tényleg muszáj nagyon jól sikerülnie, van valamilyen (nem feltétlenül észszerű) szokásod, amivel megpróbálod a szerencsédet / sorsodat a megfelelő irányba terelni?
8. ha egy-egy könyvet, filmet és albumot választhatnál, amit szerinted a barátaidnak mindenképpen el kellene olvasniuk, meg kellene nézniük és meg kellene hallgatniuk, mik lennének azok?
9. lettél már szerelmes (de legalábbis rajongó) egyetlen nap leforgása alatt egynél többször?
10. mivel tud legkönnyebben levenni a lábadról egy ellenkező nemű személy?
+1: mi volt eddig a legbátrabb, legvakmerőbb tetted, és ha mégegyszer odajutnál, ugyanúgy csinálnád-e?

mém #5

ez pedig Aranyhaltól:

1. Ha elmehetnél egy évre teljesen egyedül a nagy világban, és annyit költhetnél amennyit akarsz vagy a családoddal/pároddal mehetnél el két napra egy strandra, melyiket választanád?
attól tartok, anyumon kívül sem a családom, sem a párom nem élvezné annyira a strandot (mert az annyira szép és jó), én viszont marhára micsinálnék egy évig egyedül, úgyhogy azért elindulnék egyedül a nagyvilágba, aztán annyit költenék, amennyit akarnék, mégpedig repülőjegyre Borinak, hogy mégse menjek egyedül :)

2. Tengerpartra vagy a hegyekbe mennél nyaralni?
talán inkább tengerpartra, mert ott melegebb van. (persze egy ennek megfelelő tenger partjára.) de az se baj, ha van hegy a környéken, azok szépek, és sokkal izgalmasabbak, mint egy lapos terület.

3. Félsz a viharoktól vagy élvezed őket?
szeretem a viharokat, de mostanában kevés időm van nézegetni őket, meg alig látszik egy kevés ég a lakásból, és nem ülök ki az erkélyre, mert nem fér el kint a szék.

4. Ha látsz egy jó filmet, amit egy regényből készítettek utólag szereted elolvasni a könyvet?
a Gyűrűk Urával épp ezt próbálom, de már lassan két éve tart, és még csak most értem a második rész végére. a filmben legalább lehetett gyönyörködni a tájban, ahelyett, hogy oooldalakon keresztül olvashatnád, ahogy mennek és a fű és a fák és a mennek és még mindig mennek. meg zenéje is volt, amit imádok, azóta is hallgattam rengeteget, de a könyvhöz nehéz, mert amikor már a nazgülok menetelnek falásra a zene alapján, a könyvben a hobbitjaim még alig indultak el a szomszéd vackorfákhoz második reggelizni.

5. Ha lenne öt nyelv amin megtanulhatnál beszélni, írni és olvasni, melyik öt nyelv lenne az?
az angol lenne a legpraktikusabb; a németet, ha már eddig rámerőltették, szintén vállalnám; ebből a kettőből meg néhány pohár felesből már kijön a holland is (bár ez nem biztos, hogy megérné); a japán nagyon érdekelne (vagyis érdekel is); és a magyarról nem vagyok hajlandó lemondani. ez öt. pedig jól jöhetne még a spanyol is, de nem igazán tudom magam elképzelni spanyolul beszélni. meg amúgy a francia kiejtésem is egészen remek -- kár, hogy csak annyit tudok mondani, hogy "a nevem Andi, én a becsületlend lovagja vagyok."

6. Van az életben olyan döntés, amiről biztosan érzed, hogy rossz volt és megnehezítette vagy elrontotta az életed?
jaj, már megint. nem szeretek ilyeneken rágódni. nincs. nem tudom. nem kellett volna beleegyeznem, hogy riportfilmet forgasson a tévé rólam, mert nem volt semmi értelme. és lám, megnehezítette az életemet, még jó, hogy nem volt akkoriban internet, mert akkor már mindenki látott volna, de minek.

7. Milyen sportokat űznél szívesen, ha olyan típusú ember lennél aki minden sportban jó?
nyáron sárkányrepülnék és szörföznék, tavasszal és ősszel (és nyáron) gördeszkáznék folyamatos jelleggel, télen meg... szánkóznék, gondolom. az fun.

8. Mitől félsz leginkább?
most nem írom le ide, mert már ahogy rágondoltam is kirázott a hideg. blárgh.

9. Hiszel abban, hogy az embernek csak egy igazi társa lehet az életben?
nem. minden alakulhatott volna másképpen, másképp jól egy megfelelő mással, máshogy is, hiszen ez csak rajtatok múlik. viszont ha kiválasztasz egy ilyen társat, azt azért teszed, mert ő egy ilyen. és nem keresel tovább, mert ez már éppen az, amiért elindultál :)

10. Mi az első gondolatod mikor hazaérsz és üres a lakás?
nahát, üres a lakás. ideje játszani valamit! és csoki. van csoki?

mém #4


1. Hol képzeled el a jövőd? (Ha lehet, ne agyterületet mondjatok, hanem települést, országot :P )
jelenleg nagyon nem tudom. egy éve még egyértelműen Miskolcot mondtam volna, ma pedig maximum annyit mernék kijelenteni, hogy Európa határain belül. aggódom, mert marhára nem fogok hazatalálni.

2. Ha hirtelen el kéne költened 50.000 forintot, melyikre költenéd: ruhákra (+ cipők, kiegészítők), valamilyen elektronikai eszközre, vagy egy néhány napos utazásra?
hirtelen épp két gitáreffektre költöttem el ennyit, amikre már elég régóta vágytam.

3. Melyik tárgyhoz ragaszkodsz leginkább?
mindegyikhez. mindazonáltal épp most vagyok abban az életszakaszomban, amikor lakásfelújítás miatt át kell értékelnem, hogy hogy fognak visszaférni a cuccaim a szobámba / szekrényeimbe / dobozaimba, és végre el tudtam kezdeni megválni tárgyaktól, de még így is csak úgy, hogy három vagy négy különböző kategória képződött, hogy mit kinek kellene inkább elajándékozni. szóval nagyon nehezen válok meg tárgyaktól, de azt hiszem, ebben apumra ütöttem, van ugyanis egy olyan helyiség a lakásunkban, ami eredetileg egy műszerészkuckó volt, és bár az eszközök meg az íróasztal máig bent áll, de az egyébb hasznos tárgyaktól gyakorlatilag csak akkor lehet két lábbal belépni, ha előtte a szobámat telepakoljuk cuccal.

4. Szoktál magyar szerzőtől olvasni? Van kedvenc íród, költőd? (nemtankönyv)
így hirtelen Vavyan Fable-t mondanám, neki eddig minden könyvén marha jól szórakoztam (bár mivel ez mindig nyaraláshoz kötődik, eleve előnnyel indul), de sajos sokkal több olyan író van, akikre csak kíváncsi lennék, de még nem kerültem hozzájuk közelebb annyira, hogy olvassak is valamit tőlük. költők közül érettségi környékén József Attila volt a nyertes (még szerencse, mert kötelező jelleggel egy egész tanévet vele töltöttünk, szóval bajban lettem volna, ha nem tetszik), bár a szabad ötletek jegyzéke kicsit megingatta a naiv rajongásomat. kortársak közül meg teljesen le vagyok maradva, az a baj. (azt viszont tudom, hogy nagyon nehezen mondom azt egy költőre, hogy na igen, ez tényleg jó. sok meg egyenesen szörnyű.)

5. Ha a jelenlegi foglalkozásod / érdeklődési területed helyett valami mást kellene választanod, mi lenne az? (A válaszadásban, ha lehet, ne a foglalkozással járó kevés vagy sok fizetés motiváljon, hanem hogy mit csinálnál szívesen.)
ha valami olyat kellene választanom, ami nem érdekel, akkor igazából azt hiszem, mindegy. múlt nyáron asszem lettem volna kertész, az olyan nyugisnak tűnik, meg nem kell miatta korán kelni, ha nem túl nagy a kert. de költő is szívesen lennék, csak hogy megmutathassam a korábban felmerülteknek, hogy na így kéne csinálni ezt, srácok.

6. Szerinted mi a legnagyobb hiba, amit a szülők elkövethetnek, hogy az aztán oka lehet a gyerekük elzüllésének (pl. a gyerek nem jár haza, esetleg drogozik, eltitkolja a jegyeit, titokban tartozik valakinek, stb.)?
gondolom, ha folyamatosan veszekszenek másokkal, egymással, vele, akkor a kölyök marhára nem fog rájuk nemhogy felnézni, de hallgatni se, és még ha eltanul is tőlük valamit, abban sem lesz köszönet. szóval szülők, ne legyetek parasztok se másokkal, se otthon.

7. Ha olyan helyen mosol kezet, ahol szárító helyett papírtörlő van, hány darabot veszel el?
egyet. ami persze nem elég, dehát miért is hord az ember farmernadrágot...

8. Szerinted manapság és mondjuk a következő 100-150 évben mi veszélyezteti leginkább a bolygónkat és az emberiséget? (pl. a harmadik világháború kitörése, szénalapú energiaforrások kimerülése, globális klímaváltozás, meteorbecsapódás, zombi apokalipszis, byealex, dzsásztinbíber, stb.)
hogy a költőt idézzem, "azért sz_r ez az egész világ, mert ti emberek sz_rok vagytok." ki fogjuk egymást nyírni rövid úton, és szerintem előbb direkt, mint véletlenül.

9. Nevezz meg egy olyan dolgot az életedben, amire egyáltalán nem vagy büszke! (Cselekedet, személyiségjelleg...)
mivel utálom magamban végigsorolni az eddig elkövetett hülyeségeimet, ezért talán maradjunk annál, hogy nem vagyok büszke arra, hogy úgy kaptam villamosmérnöki diplomát, ráadásul kettőt, hogy annak idején azzal a nyamvadt kettessel átengedtek elektróból. mérnököket rohadtul ne engedjenek át kettessel semmiből.

10. Írd le, miért olvasod a blogomat, miért kedvelsz engem, esetleg mi az, amit nagyon nehezen viselsz el bennem! (Nem fogok megsértődni ígérem, őszinte kritikát várok.)
inkább elmondom ;)

2013. november 1., péntek

mém #3

szóvalhogy nemrég kaptam (köszönettel) egy mémet, meg még nyár elejéről van elmaradásom vagy két másikkal, úgyhogy most megpróbálom ezeket bepótolni, mert muszáj vagyok.


1) Mi a kedvenc számítógépes/mobilos játékod? (Nincs olyan hogy ne lenne, mindenkinek van)
nemrég kaptam egy régi-új Nokia butatelefont, amin igazából még meg se néztem, hogy van-e játék, de talán nincs. van viszont rajta GPS (igazából ezért kaptam, hogy ritkábban tévedjek el), amivel legalább annyira jól el lehet játszani, mint a kettővel ezelőtti Nokiámon lévő pénzfeldobós játékkal. (négyféle "pálya" volt benne, és lehetett dobni fejet, meg írást.) az első Nokiámon volt Snake2, azt nagyon szerettem, meg azt az űrhajós-búváros játékot is, ami még volt rajta. számítógépes játék ügyében ennél jóval bővebb a választék, de hirtelen kedvencet nem is tudnék mondani... az első egyértelműen a Doom első része volt (mondjuk erős konkurenciája volt a Win3.1-es Aknakereső, Pasziánsz és Paint személyében...), a Duke Nukem 3D-t is szerettem, bár csak múlt nyáron sikerült végigjátszanom, az Age of Empires meg a C&C Red Alert is pazar volt, meg az Unreal Tournament (UT, persze magyar szinkronnal), meg még egy csomó régi doszos játék is, amik még valahol meg is vannak játékcédéken, arj-be meg uc2-be tömörítve... és tuti, hogy valami nagyon jót még kihagytam. mostanában meg (mióta megint futnak játékok a gépemen) a Call of Duty sorozat, na az nagyon bejött, a Fable szintén, a Sine Mora meg a Nightsky még szintébben, most legutóbb a Mirror's Edge volt, amit végigjátszottam, és most erősen gondolkozom a Torchlighton is. de hogy melyik a kedvenc... talán az UT, ahhoz annak idején még csapatot is csináltunk az osztálytársainkból, a következő résznek meg gyakorlatilag a teljes magyarítását megírtuk NTS-sel.

2) Ha film készülne az életedről, mi lenne a főcímdala és a címe?
hm, nem is tudom. vélhetően nem lenne kifejezetten akciódús cselekménye, bár Csehovnál azért jobban tolom. ha van egy kis szerencsém, a végére koncertfilm lesz belőle -- akkor viszont a főcímdala is adott lesz. a címe meg attól függ, lehetne mondjuk Nem emlékszem, de ha amerikaiak rendeznék, Towarding Headlight, ha meg franciák, akkor Lightpost csodálatos élete.

3) Mit gondolsz a reggeli rádiós beszélgetős műsorokról, amikben a műsorvezetők önmagukon röhögnek?
hál'istennek évek óta nem hallottam ilyesmit, de amikor legutóbb igen, akkor bedugtam a fülembe a zenémet, a szemembe húztam a sapkámat, és próbáltam még aludni egy kicsit, mert hétfő reggel volt, hajnali fél hét, és épp Pest felé tartottunk kocsival, hogy a dugón átverekedve magunkat kissé késve beérhessek Digitális Technika előadásra. (most jövök rá, hogy milyen jó, hogy nem én vezettem, mert akkor mindezt nem tehettem volna meg. bár akkor talán nem is kapcsolom be azt a rádiót.)

4) Hány GB-nyi elérhető (üres) digitális tárolási lehetőség van a szobádban?
ezen a gépen 593 GB, a pendrájvjaimon még vagy 7, a telefonom kártyáján még egy, az mp3-lejátszóm meg tele van. ó, és néhány parizernyi CD és DVD mellett van még itt számottevő mennyiségű kisflopi is, de utóbbiak rövidesen kidobásra kerülnek. (bár az egyikre azt láttam felírva, hogy "Doom saját pályák", szóval még meggondolom...)

5) Mi a hobbid?
a zene. szinte folyamatosan hallgatom, aztán valamivel ritkábban, de végremár viszonylag rendszeresen gyakorlom is, és egyes barátaimmal a beszélgetéseink legalább 60%-át ki tudja tenni, pedig lassan egy-másfél-két évtizedről is szó van. és bármikor tudok gitárokat és erősítőket nézegetni, akár van rá időm, akár nincs.

6) Mutass be három fiktív lényt, akik jó lenne, ha nem lennének fiktívek.
persze a sárkányokkal kezdeném, dehát róluk nyilván tudjuk, hogy nem fiktívek. úgyhogy legyen mondjuk egy olyan fakopáncsféle, aki azzal foglalja el magát, hogy a fákba általa készített lyukakat furatokat olyanra faragja, hogy ha fúj a szél, azok kis orgonasípként fütyüljenek, amiket ráadásul az esővíz minden alkalommal szépen összehangol, aztán ahogy megszárad, megint visszaáll a másik, eredeti hangnem. a második fiktív lény legyen mondjuk az az állat, aminek bár négy lába, de emellett csirkeíze van, füvet eszik, csupa izom, hengeres, vagyis inkább enyhén kúpszerű testtel bír, a szőre puha és rövid, és magától elpusztul, amikor vágósúlyba ér, ekkor pedig nyársra húzva és függőlegesen beállítva közvetlenül giroszként hasznosítható. a harmadikféle állatok meg legyenek a mulefák, mert őket szerettem.

7) Ha lenne szelíd házi dinoszauruszod, milyen lenne?
szelíd. és kicsi, mert kicsi a házunk, és egy nagyobb már nem férne be.

8) Napokon belül elköltöznél egy épülő marsi bázisra, és sose térnél vissza. Maximum 5 kg-nyi súlyt vihetsz magaddal egy bőröndben. Mit pakolnál bele?
egy elektromos gitárt (póthúrokkal!), egy zseberősítőt, és rengeteg fényképet. (persze ha lenne laptopom, azon könnyebb lenne. meg hátha még wifi is lesz ott addigra. bár egy marsi bázison meg miért is lenne számítógép, nekem meg nincs laptopom.) gondolom, kaja, víz meg levegő azért lesz ott is, ha már embereket küldözgetnek felfelé...

9) Mi a legfurább fájl, ami a pendriveodon található?
családi fotók vannak rajta, MTA-s kísérleti anyagok, valamint egy nagycsomó program, ami ahhoz kell, hogy bármikor otthonosan érezzem magam egy új Windowson. ezek közül talán a legfurább az a kísérleti ingeranyag, amely egy tricikliző pudliról szól, és szegény kísérleti alanyainknak akár huszonégyszer is meg kell hallgatniuk egymás után.

10) Holnap reggel ellenkező neműként ébrednél. Mi lenne az első dolog amit tennél?
azt hiszem, ebben, mint minden épeszű fiúnak, nekem is egyet kell értenem L-lel.

hajj

csak legyen két szabad órám valamikor, és végre megkapjátok azt a rengeteg mémet, amire már mindenki olyan régóta vár, hogy hajj.

2013. október 28., hétfő

Képzelt Város - Epszilon



"nem ugyanaz a szél, de ugyanúgy kísér..."

2013. október 21., hétfő

mötál

igazából nem is olyan bonyolult magyar metálzenekarneveket kitalálni. csak egy szótár kell hozzá, némi jóérzés, mély hang és szakáll. azzal sokkal metálabban hangzik bármi.

RögtöN.
SziToK.
RioliT.
Karcol.
Kolibri.
SzeReTleK.
DagaD.

és persze képzeljétek hozzá a megfelelő, démoni betűrajzokat. hiszen, ahogy az ősi skandináv mondás is tartja, ha el lehet olvasni a zenekarod nevét, nem vagy elég kemény.

kölcsönkutya

ja, sétáltattunk beagle-t.

2013. október 20., vasárnap

2013. október 10., csütörtök

2013. október 3., csütörtök

Hajnal-táj

kedves házi paramicsomunk, Tas mára 2, azaz kettő darab, gyönyörűséges sárga paradicsombogyóval ajándékozott meg minket.
további 9 apróság folyamatban van.

mezőgazdasági műsorunkat hallották.

2013. szeptember 25., szerda

not bad

az elmúlt hét napban kétszer is sikerült legyőznöm a sárkányt, és még egy szimfonikus felvétel hangmérnöki szobájába is bejutottam.
már csak az erősítőmet szeretném végre visszakapni, és minden kerek lenne.

2013. szeptember 24., kedd

irgalom atyja, ne hagyj el

már több mint egy éve hallok olyan hangokat, amiket más nem.
kezdek aggódni.

2013. szeptember 15., vasárnap

Margit

életem első sétája a Margit-szigeten.
ez marhanagy.

2013. szeptember 7., szombat

What Does The Fox Say


ez jobb, mint az il pulcino pio!

2013. szeptember 1., vasárnap

kutat

muszáj megemlítenem, hogy a mai naptól hivatalosan űrkutató lettem.
persze kizárólag financiális okokból.

2013. augusztus 13., kedd

ausztrál

miért nem szólt nekem eddig senki, hogy Ausztráliának nem is Sydney a fővárosa?!

2013. augusztus 8., csütörtök

2013. augusztus 5., hétfő

Vivaldi

és akkor felszállt a barnára sült, napszemüveges, félmeztelen-kertésznadrágos, borostás fickó a villamosra, megszívta az orrát, két kézzel felkapaszkodott a legmagasabb kapaszkodóra, felhúzta a lábát, hintázni kezdett, és közben Vivaldit fütyült -- Vivaldit! ráadásul gyönyörűen --, majd a következő megállónál letette a lábát, csúnyán nézett mindenkire, megropogtatta a nyakát, "áh, ez jól esett", mondta, majd leszállt.

2013. augusztus 1., csütörtök

kapcs.ford.

Doctor Who: The Doctor Dances - A mutáns gázálarcosok támadása.
ezek a sorozatcím-fordítók mindig meg tudnak lepni.

2013. július 17., szerda

mém #2

kitöltős móka, második rész: Subcsibe kérdései.
(ideje folytatnom, mert hogy el ne felejtsek válaszolgatni, addig a blogolvasásban is kényszerszünetet tartok, és már nagyon gyűlnek a dolgok.)

1. Ha felnőtt korodban állandó állásként valamilyen álommunkád lehetne, mit csinálnál szívesen?
hú, hát hangmérnökösködnék Magyarország legjobb (rock)zenekarainak új albumainál egy pazarul berendezett stúdióban, ahol nincsen almáslaptop, lehet viszont felvenni és keverni a szabadban az erdőben, ha úgy alakul.

2. Ki a kedvenc mesehősöd, akinek például a bőrébe is bújnál? Miért pont őt választottad?
hirtelen nem is tudom. Transformer pl szívesen lennék, de nem tudnám megmondani, hogy konkrétan melyik. (mondjuk az tuti, hogy Autobot.) ha már mesehős lennék, lehetnék szuperhős is, akkor viszont biztos, hogy repülni is tudnék -- Superman viszont annyira nem menő, Pókember meg leesik a fonalai nélkül, szóval ő sem egészen biztos. amúgy régen GI-Joe vagy Robotzsaru is könnyen lehettem volna... tradicionálisabb vizekre evezve lehetnék éppen Don Quijote, aki ugyan szintén nem egyértelműen mesehős, valamint valójában nem is olvastam az ő kalandjait, de él a fejemben egy elképzelés róla, és gyakran érzem úgy, hogy ő például még lehetek valamikor. vagy Alice Csodaországban, csak fiúban. vagy ha rajzfilmek, akkor valamelyik Háromkiskacsa :) vagy egy sárkány! ó igen. sárkány.

3. Mit gondolsz, mi lesz 5-10 év múlva a 3 legfontosabb dolog az életedben?
3 baba ^^

4. Ha zombiapokalipszis lenne és csak egy kevés pénzt és időt kapnál, mit vásárolnál?
semmit: ha már sárkány vagyok, széjjelpörkölném az összeset fentről.
egyéb esetben viszont ez nem is annyira egyszerű történet, mert ugye ezek szárazföldön mindenhova odamásznak, levegőben maradni örökké nem lehet, kénytelen lennék vízre szállni, a csónakázásért a nyílt tengeren viszont annyira nem vagyok oda. mindenesetre szerintem befizetnék egy last minute útra valami szimpatikus lakatlan szigetre, csakoda; víztisztító berendezés kéne, meg egy bicska. mondjuk mi a fenét csinálnék a lakatlan szigeten, megvárnám, amíg nem marad más a világon, csak zombik, és szépen lassan éhen halnak? akkor talán inkább hamar be kéne állni egy tisztogató csapatba. persze jól meg kell választani, mert bár az ilyen sztorikban mindig az állami katonaságnak vannak a legmenőbb cuccai, de róluk előbb-utóbb kiderül, hogy ők állnak az egész mögött, és a vezetőiknek eszükben sincs komolyan venni a harcot, csak a katonákat küldik oda etetőbe... szóval egy saját szupercsapat kell. a megoldás tehát: összeszedem a lanpartis srácokat a régi sulimból, mert náluk jobban senki nem céloz (és aknáz alá kifutópályát); a családomat valahogy eljuttatom egy olyan szigetre, ahol még nincsenek zombik, de befelé menet már csak ellenőrzött vizsgálaton át lehet közlekedni; én pedig eladok mindent, és fegyvert veszek. azt hiszem, ezt kellene tenni. (meg vizet, víz is kell.)

5. Mi volt az eddigi legvadabb/legizgalmasabb álmod?
ó, ez tök jó kérdés, de sajnos nem tudok rá válaszolni, mert elég gyorsan elfelejtem az álmaimat, általában már aznap délelőtt.

6. Mivel igyekeznéd megnyerni a párod/kiszemelted tetszését, ha igazán ki szeretnéd mutatni neki a szerelmed?
jegygyűrűvel ;)

7. Mi a kedvenc könyved/regényed, és melyik szerinted a leglényegretörőbb, illetve legtanulságosabb sor belőle?
szívem szerint kedvencként mondanám A Gyűrűk Urát, már a film alapján, de sajnos még mindig nem sikerült végigolvasnom, olyan régóta csak mennek. és mennek. (és mennek.) pedig ahol néha történik valami, ott végre kiderül belőle, hogy a filmben miért csinálják a dolgokat, de ettől még nem lett izgalmas. a filmet sokkal jobban élveztem.
a válasz tehét Douglas Adams Galaxis Útikalauz trilógiája. a legjobb sorok pedig: ezezinnen a repüléses rész, meg mondjuk ez.

8. Mikor sírtál utoljára és mi volt az oka? [remélem nem a küszöb lerúgását említitek]

9. Ha van olyan barátod, akire őszintén fel tudsz nézni, melyik az a tulajdonsága, amiért tiszteled?
az itthon maradó orvosis ismerőseimre feltétlenül. azt hiszem, nem kell magyaráznom, hogy miért.

10. Ha kifognád most az aranyhalat, mi lenne tőle a három kívánságod? [aktuálisan persze]
egy kertesház Miskolcon, környezettudatos (de legalább simán tudatos) államvezetés, és vállalható nyugdíj a családomnak. így hirtelen ezek. (meg persze világbéke, de azt már a szépségkirálynők úgyis megrendelték.)

2013. július 10., szerda

mém #1

kaptam ilyen bloggerbigyót M-től, meg aztán Subcsibétől is, meg még 1-2 leányzó szintén tett fel kérdéseket, amit egyrészt köszönök, másrészt viszont mindez azzal jár, hogy indokolatlan mennyiségű kérdésre kell most válaszolnom, úgyhogy kezdem is, mielőtt még tovább gyűlnek. aztán majd lassan elolvasom azt is, hogy a kedves kérdezők miket írtak válasznak.

(a játék amúgy ilyen:
1. linkkel jelöld azt az embert, aki téged jelölt/nevezett a díjra;
2. válaszolj a tíz kérdésre, amelyet a neveződ kiírt;
3. nevezz/jelölj te is tíz embert a díjra;
4. írj te is kérdéseket az általad jelölteknek;
5. jelezd a jelöltjeid blogjain, hogy jelölted/nevezted őket.)

először M kérdései:

1. Hogyan látod magad tíz év múlva?
egész jól, bár néhány tekintetben kissé homályosan. ami biztos, hogy Türüppel, Miskolcon, és már picit nagyobb családdal :) de hogy mit fogok csinálni éppen akkor, meg hogy lesz-e már kutyánk, azt még nem tudnám megmondani. azért gitárom az biztos lesz, és szerintem a srácokkal még mindig találkozni fogunk, legalább havonta. (és szerintem még lanpartik is lesznek.)

2. Mi az, amit el szeretnél érni az életedben?
az előzőeken túl: cseresznyefa-virágzást nézni Japánban, felmenni a Szabadság-szobor tetejére, utcazenélni Dublinban és megtanulni didzseriduzni a kenguruknak -- ezeket például tervezem, még ha nem is most rögtön. ja, és egy nagyszínpados koncertet mindenképpen szeretnék. nagyjából ezek a távlati terveim.

3. Milyenek a vásárlási szokásaid?
általában (cél)tudatos vásárló vagyok, viszonylag ritkán vetemedem impulzusvásárlásra, de akkor leginkább sikeres vizsgák vagy szülinap után, vagy ha féláron adják, mert másnap lejár, én meg épp éhes vagyok. az viszont tuti, hogy félórákat el tudok tölteni azzal, hogy végigolvasgassam és megtaláljam pl a legmegfelelőbb összetételű májkrémkonzervet, amit egy nagyáruház csak nyújtani képes. ja, és mióta lediplomáztam, 3,5%-os tejet veszek, mert megérdemlem.

4. Ha már vásárlás, melyek azok a dolgok, amelyek a vásárlási listádon szerepelnek?
ha eltekintünk attól, hogy épp nincsen itthon elég sajt, jelenleg erősen szeretnék egy Blackstar HT-Metal torzítópedált, egy könnyített keménytokot, egy mikrofonállványt és egy -kábelt. illetve egy új 400 forintos hevederrögzítőt, mert az egyiket épp most sikerült eltörnöm, 4000-eset meg nem veszek. meg ha találnék egy közepesen nemtúldrága Ovation akusztikus gitárt, azt is megnézném szívesen. ó, meg egy csendesebb procihűtő meg egy tápegység sem ártana, de lusta vagyok visszacipelni a gépemet a boltba. függöny is kell.

5. Mit gondolsz a fiú-lány barátság létezéséről?
gyakori kérdés ez, de igazából nem tudom, mit kell róla gondolni. örülök, ha egy fiú meg egy lány tudnak barátok lenni. aztán azt, hogy igaz-e, hogy ilyenkor legalább az egyikük szeretne valamit a másiktól, azt nem tudom, mennyire kötelező jellegű. másokat elnézve könnyen lehet, de magamtól nem gondolnám. mindenesetre a volt barátnőmmel azóta is jóbarátok tudtunk maradni, és nem igazán értem, hogy ez (vagy egyáltalán az, hogy megmaradjanak egyazon helyiségben, neadj'isten szóljanak egymáshoz) más volt párok esetében miért akkora probléma.

6. Számodra mi a tökéletesség?
a 2. pontot végigjárni Türüppel, és egy Képzelt Város koncert.

7. Milyen lenne számodra egy tökéletes nap?
arra ébredni, hogy a hasamra süt a Nap, Türüpp pedig egy kocka csokival próbál keltegetni. egész délelőtt számítógépes játékokat játszani ketten, délután átjönnek a srácoklányok, akkor többen. meg társast. meg gitárt. közben pedig indokolatlan mennyiségű pizza és duplán csokis csokis brownie. ó, és este egy Képzelt Város koncert. (de nem túl messze, mert álmos vagyok, és hamar szeretnék hazaérni.)

8. Mikor van a szülinapod? :)
május közepe táján :)

9. Ha visszagondolsz a gyerekkorodra, összhangban van az akkori elképzelésed a felnőttkorodról a mostani tényleges életeddel?
nem igazán. gyerekként sebészorvos akartam lenni, hogy a) meg tudjam gyógyítani a nagyszüleimet, ha bármi bajuk lenne, b) hogy nekem is legyen olyan menő műtősmaszkom; aztán akartam még tudós is lenni, bár ahogy emlékszem, ezt inkább csak mondogatták, én meg rájuk hagytam; aztán meg számítógépesjáték-tesztelő akartam lenni. na ez mondjuk még mindig menne.

10. Szerinted a lányok tényleg érzékenyebbek, mint a fiúk?
lánya válogatja, meg fiúja is persze. én például el tudok érzékenyülni akár egy Bruce Willis művön is. legalábbis a végén.

ú, késő lett. a további kérdésekkel majd legközelebb folytatom.

2013. július 5., péntek

youtube

nem tudom mit alkottak az elmúlt egy-másfél évben a flash playert fejlesztő programozók, de elég elkeserítő, hogy ugyanazok a számítógépek, amelyek 4 évvel ezelőtt még simán vittek minden YouTube-os videót, 3 éve gond nélkül boldogultak az új HQ beállítással, 2 éve 480p-vel minden pöpecül futott (és néha még a 720p is) -- na ugyanezek a gépek már vagy egy éve nemhogy 480p-ben szaggatnak mint a veszedelem (jobb esetben csak a kép, de sokszor a hang is), de gyakorlatilag ugyanolyan diavetítést produkálnak 144p-ben, mint 720p felbontás mellett. és miközben a flash player hivatalos fórumán felhasználók tucatjai panaszkodnak ugyanerre, a support mindössze annyival képes reagálni, hogy kérdezgeti, vajon biztos, hogy a legfrissebb verzió van-e fent mindenből, esetleg újratelepítette-e már a windowsát, hátha az megoldaná a dolgot -- merthogy náluk ez a hiba nem jelentkezik, és nem is igazán hiszik el, hogy bárki használná még ugyanazt a számítógépét, amelyen 4 éve videókat nézett.

2013. július 4., csütörtök

2013. július 2., kedd

jegyek

valahogy marhagyorsan ki kell találnom, hogy hogyan lehet egyetlen egyszerű mondatban megfogalmazni azt, hogy szeretnék két retúrjegyet Miskolcra erre a napra; az egyik legyen diák, a másik legyen teljesárú -- de számlával; az egyik irányban erre az IC-re, a másikban arra; és valahogy még azt is meg kellene oldani, hogy egymás mellé szóljon a két helyjegy (ezt sajnos, mint kiderült, technikailag nem tudják megoldani), vagy hogy csak az összevont helyjegyek feléről szóljon számla (amit szintén nem lehet megvalósítani), vagy csak az egyik pár helyjegyről (hiszen az is két darab helyjegy), de az eredetiket le is kell majd adnom, ahol meg ciki lesz, ha rajta lesz egy másik helyjegy is, ami nem az enyém.

csak hogy minden egyszerű legyen.
gondolom, akinek számla kell, az utazzon egyedül.

2013. június 28., péntek

hír

véletlenül odakeveredtem az indexponthura, és az első két dolog amivel szembesültem az volt, hogy egy politikus évek óta egy földönkívülivel csalja a feleségét, a magyar volánbuszosok meg Ausztriában hagytak egy lányt egyedül, telefon nélkül, mert véletlenül otthon hagyta a bérletét.

szóval nem, továbbra sem akarok híreket olvasni.

2013. június 27., csütörtök

szünet

mióta lediplomáztam, ettem fish&chipset sült halból és valódi paprikás csipszből, jártam fent hagyományt őrizni a Budai Várban, leittuk a srácokkal az egyetemi éveinket, telepítgettem vadiúj számítógépet, keverésztem dalrészleteket, végigvittem egy repülős és egy zombis játékot, mészároltam kicsit társasjátékilag, megnéztem két este alatt négy operát (ami több, mint amennyit eddig egész életemben...), voltam két extrakislétszámú zenekari próbán, találkoztam pár régi ismerőssel, és megnéztem egy teljes részt a Trónok Harcából. a tervek szerint a hétvégén még a kiscsaláddal megtekintjük a Dunakanyart, aztán azzal azt hiszem, nagyjából vége is az idei nyári szünetemnek.

kicsit szomorú ez, bár alapvetően azért nem panaszkodhatom.

2013. június 23., vasárnap

tisza partján

nem gondoltam volna, hogy tiszavirágnézés után este tízkor még egy tiszaparti kis faluban fogok nótázni a szüleimmel és a szomszédainkkal. főleg mert neveltetésemből adódóan több orosz népdalt ismerek, mint magyar nótát -- de azt hiszem, muszáj lesz megtanulnom valamit, hiszen akinek nótája nincsen, annak szíve siiincs...

2013. június 22., szombat

itthon a legjobb



a zene kicsit rádióbarátabb a kelleténél, de szerintem ez egy jól sikerült videó.

2013. június 19., szerda

három Bartók másodszor

"Ebben a műben a tonális kötöttségek alól felszabadított disszonancia teljes mértékben a kifejezés szolgálatában áll."

na igen. talán ez is közrejátszott abban, hogy a Bartók-operákból összességében a tánc tetszett a legjobban.

zajfény

attól hogy ide leírom, biztos rögtön sokkal jobb lesz.

az elmúlt két évben nem bírtam rájönni, hogy a szemközti ház második emeletének erkélyén (ahol mellesleg takaros sorban állnak a csöppnyi cserepes tuják) minek kapcsolják fel azt az ipari mennyiségű lámpát odakint, amikor egy lélek nem jár ki éjszaka arra az erkélyre, a szobában bent sötét van, és egyedül annyi haszna van, hogy pont a pofámba világítanak vele minden este tíztől hajnal háromig. persze ha rendelkeznénk a reluxa (vagy legalább a függőny) áldásos jelenlétével, már kevésbé lenne zavaró a dolog, de odáig eddig még nem sikerült eljutnunk. (majd nyáron.)

a közvetlen szomszédainkat meg nyaranta szeretem kevésbé. amúgy bizonyára rendes emberek, ha cigiznek is, nem füstölik tele a lakásukat, hanem kultúráltan kijárnak az erkélyre, ami csak azért jó, mert így a nyitott ablakunkon az összes füstjük bedől szépen ebbe a lakásba, ami pedig garzon, így kifelé már nem nagyon tud hova menni, ami bejött. ehhez még hozzátartozik az a leleményesség is, hogy rájöttek, hogy nyáron meleg van, amin úgy lehet segíteni, hogy felszerelnek egy légkondit közvetlenül az ablakunk mellé. a légkondi ugye azért jó, mert a hangos fele ugye kint van, a hűvös fele meg ugye bent. így ők becsukhatják az ablakukat, hiszen akkor lesz jóidő, viszont a többi szomszéd lakásban, ahol nincs ilyen céleszköz, már nem ilyen vidám a helyzet: itt vagy a meleg, vagy a zúgás közül lehet választani. egészen remek.

és ez az egész azért jó, mert ha egyvalaki elkezdi, egy idő után szépen sorban mindenkinek muszáj lesz légkondit felszerelnie, reluxát leengednie, és szépen elzárja magát minden ember ettől a kevés zöldtől is, ami a két ház között a kertben van. aztán jönnek a toronyházak, az állandó szmog, a gépesített városok, a humanoid robotok, a gépuralom és az apokalipszis. hát kinek jó ez?

(hosszú távon viszont én nyerek. a légkonditól véd a csukott ablak. a torzítótól nem. muhaha.)

2013. június 15., szombat

kitöltős

mém M-től, megaztán Boritól is.
angolul van, én meg nem fordítgatom le, ej.

- Growing up, who was the easier mark: Mom or Dad?
igazából nem volt nehéz egyikükkel sem. én rendes voltam itthon, ők is velem, meg egymással is, nem kellett küzdenünk sosem :)

- What is the stupidest pet that you ever saw?
a szőrmével bélelt kapucnis mellénykébe öltöztetett húsz centis marmagasságú vérebektől én is agymenést tudok kapni, de igazából a tengerimalacot mint olyat sem tudom mire vélni. olyan, mint egy hatalmas hörcsög, csak lustább, és sokkal kevésbé helyes.

- Tell us about a band whose every CD is a “must have”.
a Staind nálam egyértelműen egy ilyen zenekar, még ha néhol kicsi be is poposodnak 1-2 lemezen. a Subscribe is odatette magát az albumain igenjól, és az Offspringet is mondanám. meg most van néhány új versenyző, lassan majd róluk is eldöntöm.

- Where you surprised when Jim Parsons came out?
szerintem hamarabb hallottam arról, hogy meleg, mint hogy először láttam volna őt az Agymenőkben. ami elég hülyeség, mert miért érdekes ez annyira, hiszen az ő dolga. vagy ez most menő? lehet hogy menő. egy ideje kezdek arra jutni, hogy egyre felkapottabb magukra vállalni hollywoodi színészeknek, hogy melegek - mint ahogy a pesti (híres/hirtelen) embereknek is, hogy zsidók. pedig ehhez egyrészt mi köze bárkinek is, másrészt meg miért érdekeljen?!

- Have you ever driven a Ferrari?
maximum toltam kiskoromban, de különösebben nem érdekelnek az autók. azért majd lassan lehet, hogy megtanulok vezetni, de kb csak szükség esetére. (hogy Apa végre nyugodtan sörözhessen :))

- What do you call those little plastic things on the ends of shoelaces?
nem szoktam hívni őket sehogy, de mondjuk cipőfűzővég?

- Have you ever walked more than a mile?
hogy sétáltam-e valaha többet, mint egy mérföld? csaknem ennyi volt nyolc évig minden nap a Herman, azóta a BME-re kellett legalább ennyit gyalogolnom minden nap, az MTA-ig is van ennyi a metrómegállótól, de könyörgöm... az egyetemen a két fő épületünk között van egy mérföld távolság, ezt a távot kb kétóránként le kellett sétálnom évekig. méghogy hev jú evör.

- Do you believe in magic?
a mesékben hiszek, azokban meg van varázslat, úgyhogy naná!

- Have you ever skinny dipped?
"fürdőkádban mindig, nyilvánosan soha."

- Explain what you think about hippies.
öhm... batikolt póló, napszemüveg, pszichedélia, képzeltriport? ritkán látok hippiket.

- Have you ever been dumped?
végülis.

- What are you wearing right now?
pizsamaaaa!

- Did you watch the series finale of House?
elakadtam valahol a 4-5. évad környékén, amikor épp elvonóra megy. de rövidesen bepótolom, ha már így ráérek meg minden.

- Name 4 things you always have with you.
víz, rágó, pengető, mp3.

- How many SERIOUS exes do you have?
egy; három év szerintem elég serious. (meg persze néhány plátóibb történet, ami részemről abszolút komoly volt, de korántsem biztos, hogy ezekről mindkét érintett fél tudott.)

- What causes you to admire people?
"azokat az embereket csodálom, akik tiszta házasságban élnek, kimutatják egymás felé a szeretetüket, szerelmüket, és a legnagyobb odafigyeléssel és gondoskodással nevelik a gyerekeiket úgy, hogy közben van idejük a munkára, a főzésre, a házimunkára, a barátaikra, megamindenre."
és ezért imádom annyira a szüleimet :)

- Would you have sex after marriage? Why or why not?
ez egy nagyon érdekesen megfogalmazott kérdés, de akkor inkább "why not?" :)

- Do animals go to Heaven?
ha van ilyen hely, akkor szerintem szinte csak ők.

- Last time you had a great time with your dad?
épp tegnap kaptam tőle a diplomámra egy hatalmas zacskó PEZ cukorkát :D

- Do you like your name?
becézve.

- When was the last time that you quit your job?
15-16 évesen egy nyáron újságot hordtam, aztán annak vége lett, na akkor.

- When you wake up, what is the first thing you think?
hát milyen édesen alszik már itt ez a lány már vagy 11 órája ^^

- Have you ever pulled an all-niter?
amikor Borival kb először beszélgettünk msn-en, az estétől kitartott reggel 7-ig :) ő utána még ment bioszdogát írni, én meg inkább aludtam otthon egy két órát, mintsemhogy ugyanezt a medencében adjam elő. aztán az évi rendszeres LAN-partikon (meg Szilvesztereken) korábban simán volt ilyen, de most már, azt hiszem, öregszem. ó, és persze az egyetemen kb egy kezemen meg tudnám számolni, hány olyan vizsgám volt, ami előtt vállalható mennyiséget sikerült aludnom.

- Last time you cleaned the bathroom?
a múlt héten valamikor. tanulás közben minden érdekes.

- Have you ever failed a grade? Why?
a fizikának többször is neki kellett futnom, mire rájöttem, hogy hogyan kéne összerakni fejben a dolgokat. mondjuk nem biztos, hogy sikerült, de végül csak meglettek.

- Have you met anyone online?
volt egy elevelezőtársam, akivel chat.hu-n találkoztam véletlenül. évekig emaileztünk, és úgy írtam neki kb, mint egy távoli, idősebb unokatesómnak. aztán valahogy ez elkopott... pedig ha tudná, sokat segített nekem abban az időben.

2013. június 13., csütörtök

2013. június 8., szombat

lebeg

Miskolc, jóidő, jó zene, ágyon fekve olvasgatás, rántotthúsillat... ha nem lebegne a fejem fölött Damoklész Záróvizsgája, most egészen kisimult lehetnék.

2013. június 5., szerda

kabrió

láttam ma, ahogy két fickó próbált költözködés gyanánt bepakolni egy garzonlakásnyi antik bútort egy kétüléses kabrióba. érdekes jelenet volt.

faeper

valójában azért szeretek az MTA-n dolgozni, mert útban odafelé minden nap le lehet legelni az eperfát.

2013. június 4., kedd

vízjárás

az még érthető, hogy az ár-emelkedés miatt elterelik a buszokat a Dunapartról -- nade hogy pont a BKV hajói ne tudjanak közlekedni, mert túl sok a víz...

2013. május 28., kedd

balláb

azért jó, hogy az ágyam mellett van az erősítő, mert ha véletlenül bal lábbal kelek, bekapcsol a torzító.

2013. május 27., hétfő

2013. május 26., vasárnap

4

végül négy perc maradt.
NÉGY.

mégse

hm, tévedtem.
mégsincs kész.

egészen készen

hihetetlen.
kész, befejeztem, leadtam -- pedig még volt hátra majdnem öt(!) óra a határidőig.
sose vót' még ilyen.

2013. május 25., szombat

2013. május 18., szombat

2013. május 14., kedd

lefety

azon gondolkoztam, hogy a kutyák meg a macskák minek lefetyelnek, meg pocsolják szét a vizet, amikor simán beledughatnák az egész pofájukat a vizestálba, és ihatnának úgy. persze lehet mondani, hogy telemegy az orruk vízzel, dehát nem az orrán át iszik az ember (kutya), meg nem kiskakas az az állat, hogy "szívdfelbegyemasokvizet", szóval hogy miért nem.

kipróbáltam: sokkal kényelmesebben lehet úgy inni, mint pohárból. nem korlátozódik kis kortyokra az egyszerre megiható vízmennyiség, lehet csak úgy dönteni magadba, közben nem kell azon aggódni, hogy hová nézz, egyszerűen csak fogsz egy tál vizet, belemeríted az arcod (álltól homlokig), és kortyolsz, ameddig bírod levegővel... tudom ajánlani. persze társaságban elsőre kicsit lehet, hogy meglepődnek majd körülötted az emberek, de majd hozzászoknak.

mondjuk vörösborral (vagy paradicsomlével) durván nézhet ki a dolog, azt azért elismerem.

amúgyis észrevettétek már, hogy amikor valaki iszik, szinte mindig belelóg az orra a pohárba? (csak legtöbbször nem ér le a vízig.)

2013. május 10., péntek

kéne

Shaolin mesternek is kéne lenni.

2013. május 9., csütörtök

memóóó

soha ne rejtsétek az étkezési utalványaitokat memóriavitaminos dobozba.
én az enyémeket két hétig kerestem.

2013. május 8., szerda

nahát

nahát, nem is tudtam, hogy szeretem a Karnivoolt.

2013. május 7., kedd

jog

idiótának lenni különben is alkotmányos jog.

2013. május 5., vasárnap

memó

az a baj a memóriajavító vitaminokkal, hogy az ember sosem tudhatja, vajon szedi-e rendesen.

2013. május 2., csütörtök

Las Ketchup - Sevillanas Pink



ha valahogy el tudtok tekinteni a Ketchup Songtól, ez a zenekar tudott rendes zenét is csinálni.

2013. április 28., vasárnap

álom-G3

azért egy Joe Satriani + John Petrucci + Andy James G3-at csak megnéznék. meg mögéjük egy Special Providence basszus + szinti + dob hátteret.
igen, azt hiszem így pont optimális lenne.

(ha valaki még gondolkozna, minek örülnék; hiszen mindjárt itt a szülinapom.)

2013. április 18., csütörtök

ligatúra


éljenek a ligatúrák!

2013. április 16., kedd

zöld

az etetőbe vadiúj zöldikék érkeztek!
(a félreértések elkerülése végett: nem erről van szó.)

2013. április 13., szombat

2013. április 11., csütörtök

egy esztendőben

épp most láttam verebet lépni.

2013. április 9., kedd

Van der Graaf Generator - Boleas Panic



erről a zenekarról azt hallottam nemrég, hogy "inkább szövegben erősek".
de attól még jó ez.

az erkély még mindig tele van madárral.

2013. április 8., hétfő

An Coire - Blue Ball / The False Proof



ha végre újra beindul majd az írzenekarunk, ezzel szeretnék kezdeni.

2013. április 7., vasárnap

cickány

mióta egy szimpatikus őstörténetkönyvből megtanultam, hogy valami cickányféle rágcsálófajzat volt valaha minden szárazföldi emlős őse, azóta amikor kutyát látok valahol, rendszeresen eszembe jut, és ha jobban megfigyelitek őket, lehet is látni, hogy még a németjuhászok is hasonlítanak valamelyest egy nagyobbacska gombszemű, hosszúorrú, bajuszos rágcsálóra. elég lenne néhányszor lederiválni azt a kutyát, és máris hogy hasonlítana a cickányra. (csivavákat elég egyszer.)

madááár

indokolatlan mennyiségű madár van az erkélyen :)
köpködik itt szanaszét a makukahéjakat.

2013. március 28., csütörtök

jelel

nemrég rá kellett döbbennem arra, hogy milyen jó már a siketeknek, mert simán tudnak beszélgetni egy rockkoncerten az első sorban.
aztán eszembe jutott, hogy annyira azért mégsem, mert a mellettük pogózók biztosan félrelökik a jelelő kezeket.
aztán az jutott eszembe, hogy mégis mit keresnének a siketek egy rockkoncerten az első sorban.

2013. március 26., kedd

veszély

az egészséges életmód veszélyes. ma elvágtam az ujjam egy C-vitaminnal.

ráadásul ez ugyanaz az ujjam volt, aminél fogva tegnap kis híján felpillanatragasztottam magam a függönykarnisra.

havas


"Hajnal van! Reggel van! Ébred a város! (Ébred a város!)
Rossz volt kelni mellőled, és most már nagyon fázom! (Fázom, fázom!)
Fölösleges, de mindenki havat lapátol!
Azt mondom, fölösleges, de mindenki havat lapátol!"


Vologda Vr. - Hó zuhan a városra

2013. március 25., hétfő

marad

amúgy igaza van a hajléktalan bácsinak: bár az a mondás tartja, hogy mindenki menjen külföldre, akinek van egy kis esze - azért az annyira nem lenne jó, hiszen mit fognak csinálni, akik épp emiatt itthon maradnak?

szegény politikusaink milyen szomorúak lesznek itt egyedül.

2013. március 24., vasárnap

hajlék

azért az milyen, hogy amikor azt mondom a hajléktalan alkoholista bácsinak, aki épp még egy üveg borra gyűjt a hideg ellen, hogy sajnos nem tudunk most pénzt adni, mert egyetemisták vagyunk, akkor még ő kér elnézést és kíván nekünk sok szerencsét és kitartást?

2013. március 16., szombat

satírozzál ki egy hetet

az érzés, amikor négy és egynegyed óráig számol a programod, és végül kiderül, hogy rossz kódot indítottál el.
mondjuk három és fél órányi mélyen depresszív izlandi falzettposztrock után végülis már nincs is nagyon hova lejjebb.

déja vu

MatLabbal dolgozni jó.
az ember egész nap keresheti a hibát a mátrixban.

2013. március 10., vasárnap

fajta

az a baj, hogy én nem vagyok az a fajta villamosmérnök.

2013. március 9., szombat

Neon Genesis Evangelion



tejóég, annak idején mennyire vártam mindig, hogy végre meglegyen egy újabb rész...

2013. március 7., csütörtök

hőcserélő

a mostani setéli-setavaszi időben sikerült kifejlesztenem egy újfajta képességet: most már tud melegem lenni, miközben fázom. (persze úgy is lehetne fogalmazni, hogy fázom, miközben melegem van, de abban nem lenne semmi meglepő.)

2013. március 6., szerda

lóval imádkozni

>>nahát, egy hónapja nem frissítetted a Windowsodat. akkor most felteszek 30 új frissítést, jó? ne aggódj, kb. 14 perc alatt megvan az egész!
>>hoppá, véletlenül inkább három órába fog telni, remélem nem baj! addig mondjuk inkább ne csinálj semmi mást, mert szükségem van minden létező erőforrásra!
>>hm, valami nem jó, a frissítések egyharmadát nem tudtam feltelepíteni. nem baj, legközelebb újra megpróbálom, hátha akkor sikerül!
>>ó, majd' elfelejtettem, nagyon fontos lenne feltenned a javításokat a .NET keretrendszer 4. verziójához! meg a harmadikhoz is, a 3.5-höz, és az elsőhöz is, hú, az is nagyon fontos!
>>egyébként frissítened kell az Office 2007-et is a gépeden! az nem baj, hogy csak a 2003 van telepítve, de erre bármikor nagy szükséged lehet!
>>megpróbálok újra felrakni mindent, amit az előbb nem sikerült! remélem nem baj, bár most se fog sikerülni, hiszen azóta nem változott semmi!
>>akkor most elindítom mégegyszer az egészet, jó? de most az Office 2010-et is frissítem!
>>ó, rögtön megnyomtad a Mégse-gombot, lehet hogy mégse akarod letölteni és telepíteni ezeket? na nem baj, azért ezt most letöltöm neked, legközelebb még jól jöhet! meg a következőt is, az csak 150 mega. közben elfogyott a hely a C: meghajtódon, igaz hogy tegnap este még 3 giga volt rajta szabadon, de arra most szükségem volt, valahova muszáj volt elpakolnom ezt a 150 megát, hússzor. mindenesetre amíg nem csinálsz nekem még egy kis helyet, addig tuti nem fogom abbahagyni a telepítést, hiába nyomtad meg a mégsét még a legelején! 42 giga helyre mindenképpen szükséged van, hogy gördülékenyen és akadásmentesen futhasson a szép, kijavított, mindig automatikusan frissített Windowsod! ja, hogy csak 40 gigás a winyód, amin két éve még a zenéid meg a fájljaid is elfértek?
>>és el ne felejtsem: feltétlenül újra kell indítanod a gépedet! nem baj hogy most dolgod van, ez nagyon fontos. addig nem is megyek arrébb, amíg újra nem indítasz, és tíz percenként külön szólni fogok! remélem nem baj, hiszen ez az egész csakis azért van, hogy Te bármikor gondtalanul számítógépezhess ^^

2013. március 5., kedd

játék #6

#6: a Repedések
ezt a játékot valamilyen formában tuti mindenki játszotta. a lényege, hogy amikor az utcán, a folyosón, bárhol gyalogközlekedsz éppen, tilos a járófelület szándékos vagy véletlen repedéseire lépned. hogy miért, az persze nem feltétlenül világos, de valami balszerencséhez lehet köze. úgyhogy sem a járdahibákra, sem a járólapok illesztéseire nem szabad rátenned a lábad, még véletlenül sem. macskaköves utcákon ez különösen nehéz feladat, bár korántsem lehetetlen - és ha egyszerre többen is játsszátok, egészen látványos lehet.

#6.1 alternatíva:
a járdán elhelyezett csatornafedelek különösen veszélyesek lehetnek egy átlagos hermanos diákra, ugyanis aki iskola után akár csak egyszer is egy ilyen csatornafedélre lép, másnap tuti hogy felelni fog az egyik órán. (persze egy átlagos hermanos diák ilyenkor nem aggódik, hiszen természetesen ötösre tudja az anyagot. kivéve persze ha töriről van szó, mert akkor csak négyötödöre.)

rezgő

azért az ijesztő tud lenni, amikor a rezgőn felejtett telefonod ébresztés közben szépen csendben elkezd lekúszni a polcról, aztán lezuhan eléd az asztalra.

2013. március 2., szombat

2013. február 27., szerda

otthon


"Az otthon az a hely, ahol az autóban ülve percenként látsz egy-egy olyan ablakot, ami mögött buliztál, ami alatt csajra vártál, ahonnan elküldtek mert részegen üvöltöztél, ahova sírva telefonáltál, mégis minden alkalommal újra képes vagy meglátni benne a szépet és képtelen vagy megunni."


na ezért marad nekem Miskolc az otthonom, és ezért nem lesz az Budapest még egy jó darabig.

sudo

mennyivel egyszerűbb lenne az élet linux, ha lenne sudo mukodj parancs...

2013. február 22., péntek

csoki

mivel a hét elején egyik nap sikerült elkerülnünk egymást az ebédemmel, az egyetemen egy diplomaterv-konzultáció, egy bizonyítványátvétel és egy hangtechnikai előadás között épp annyi időm volt, hogy belépjek a Q épület büféjébe. egy egészen új épületről van szó, amely előtt a híres Y (másnéven az a Rozsdás Kocka) áll, és ahová a gazdásztanszékeinket telepítették, hogy szegény villanykarosok lássanak már igazi, offline lányokat is. na ebben az egészen modern épületben található a BME messze legdrágább büféje, és ami a számomra a legmeglepőbb, hogy ennek ellenére félelmetesen sok gazdász jár oda minden nap enni-inni, pedig ha valakinek, hát nekik pont tudniuk kéne, hogy ha csak a szomszéd épület büféjéig elbattyognának, az ebből eredő tranzakciós költségek még mindig messze alatta maradnának annak a többletköltségnek, melyet így vállalnak, és hasonló hasznosságú, egészen használható helyettesítő termékek kaphatóak ott is. meg hogy egy 38 grammos, eleve bruttó 136 Ft árú csokoládét 225-ért árulni mekkora pofátlanság. még ha Lila Pause-ról van szó, ami minden idők legfinomabb csokoládéja, akkor is.

cserébe ez az egyetlen olyan általam ismert egyetemi büfé, ahol nemcsak hogy szusit lehet kapni, de még választék is van belőle. mondjuk az ára ennek is félelmetes.

2013. február 20., szerda

játék #5

#5: az Utcai Felnézős
a játék hasonló a teremben játszott változatához, csak ezt az utcán (tipikusan sétálóutcán, ahol sok a gyalogos) kell játszani. a lényege, hogy valaki (vagy ha többen vagytok, akár többen is) egyszercsak megáll az utca közepén, és felnéz, mintha valami marha érdekeset látna odafent - ehhez lehet hümmögni, szakállat dörzsölgetni (lehetőleg mindenki a sajátját), fejet csóválni, akármit, csak marha érdekesnek hasson. a cél, hogy a felnézők minél több gyalogost vegyenek rá - pusztán érdeklődő nézelődésükkel - arra, hogy ők is felnézzenek, keresvén azt a marha érdekes valamit. mindeközben a csapat egy másik tagja (vagy akár többen is) csak úgy áll, és számolja, hány gyalogost sikerült rászedni.
aki azonos idő alatt több embert tud felnézetni, az nyer.

2013. február 18., hétfő

barna


nemrégiben azt hallottam, hogy egyesek szerint nincs olyan szín, hogy barna. ezen felbuzdulva kicsit utánajártam a dolognak.

van.

a nyomdatechnikában narancssárga + fekete = barna.
a világítástechnikában ugyanez kb két rész vörös, egy rész zöld, aztán az arányok megtartása mellett az intenzitást kell tekerni szépen lefelé, egy idő után ez is barna lesz.
vagyis mind festékből, mind fényből kikeverhető ez a szín.

az angol wiki szerint (ami köztudottan minden források leghitelesebbike) "brown is not a color of light", ellenben "a low-intensity orange-yellow is brown". szóval bár alapvetően a barnának maximális a telítettsége, az intenzitása nem az - ha az lenne, narancssárga lenne. így ha valaki szegény barnát nem tekinti valódi színnek, csak mert nincs benne a szivárványban / a Dark Side of the Moon borítóján, annak ugyanilyen elítélőnek kell lennie a bordóval, az olajzölddel, a türkizekkel és az égbolt naplemente utáni összes színeivel. ha valaki végigpróbálgatja a 66, 33, 00 permutációit hexában (pl #330066), na pl azokról beszélek. (valójában a bíborszínek sincsenek benne a szivárványban, pedig azok lehetnek maximális intenzitásúak. erről jut eszembe, ha valaki mutat nekem egy valódi lila (bíbor) színű lézert, azt aranyba foglalom.)

a magyar wiki meg nem ismeri azt, hogy barna.

játék #4

#4: a Felnézős
a játék lényege, hogy egy teljesen átlagos iskolai órán valaki elindít egy levelet, miszerint:

figyeld a szalámit a plafonon!
(add tovább)

és szépen figyeli, ahogy sorra mindenki tekergeti a nyakát és pislog felfelé, keresve a soha-nem-is-volt szalámit a plafonon.

#4.1 alternatíva:
a játék szalámi helyett parizerrel is kiválóan játszható.

#4.2 kiegészítés:
a levelet érdemes a hátsó sorok egyikéből elindítani, onnan jobb a kilátás a többiekre, és ragyogóan lehet követni, hogyan terjed a hatás.

#4.3 keményebb alternatíva:
bevállalósabbak valóban felragaszthatnak egy szelet felvágottat a plafonra. ehhez egy erős dobás vagy egy létra kell, vagy egy magas osztálytárs, vagy legalább egy partvisnyél. mellékes megjegyzés, hogy összerágott papírgalacsinokat fúvócsővel vagy egy hosszabb vonalzóval is fel lehet juttatni a plafonra, és ha elég alaposan meg voltak csócsálva, 1-2 évig biztosan nem esnek le onnan.

2013. február 16., szombat

lelkes

most, hogy az itthoni gépem még két fokkal csendesebb lett, újra lehet hallani belőle a tíz éve elkárhozott lelkek hangjait.
rémisztő egy múltja van ennek a gépnek.

gitárolás



kétgitáros akusztikus Fegyivel, még 2009 júliusából.

2013. február 15., péntek

Képzelt Város - Hélium (MR2 Akusztik)



bár kicsit szomorkásfajta zene, mégis nagyon szeretem. mondjuk esetenként a torzító is jól tud neki állni, amikor nem épp így játsszák.

2013. február 14., csütörtök

játék #3

#3: a Színház
amikor a miskolci főutcán sétálsz, légy óvatos a Nemzeti Színház árkádjainál. ha csak egy szó is elhagyja a szádat, mialatt áthaladsz alattuk, meg fogsz bukni az érettségiden. ha netán már végeztél, többé nem kell ettől tartanod, de azért olyankor sem árt az óvatosság.

#3.1 kultúrbarát kiegészítés:
ha van színházjegyed vagy -bérleted, a következmények mérséklődnek - ilyenkor csupán egy jeggyel kell rosszabbra számítanod minden egyes megszólalásod után.

#3.2 gonosz kiegészítés:
a játéknak fontos része a kárörvendés. ezért ha már ismered is a játékot, másoknak egészen addig ne mesélj róla, amíg ők is áldozatául nem esnek. akkor viszont már mondhatod hangos szóval, hogy "muhaha... most már TE IS MEG FOGSZ BUKNI!!4négy".

2013. február 13., szerda

játék #2

#2: az Oszlop
mikor többen sétáltok az utcán a barátaiddal, mindig gondosan ügyelnetek kell arra, hogy kupacotokat ne válassza szét egyetlen villanyoszlop, közlekedési tábla vagy más (tárgy, gyalogos, kóborállat) sem - ez ugyanis bajtársiasságotok és közös szerencsétek fonalának elszakadását jelentené.

#2.1 kiegészítés:
ha valamilyen okból mégis bekövetkezne a fenti szörnyűség, még nincs azonnal minden veszve. ugyanis ha a csoport azon tagja, tagjai, rosszabb esetben azon fele, aki "rossz" irányból kerülte az oszlopot, még visszamehet, és az ellenkező irányba megkerülve kibogozhatja a fennakadt szálakat. szélsőséges esetben erre akár több megálló legyalogolása után is célszerű lehet felhívni az illető(k) figyelmét, aztán galádul vigyorogva megvárni, míg visszaszalad(nak) az érintett oszlopig.

#2.2 alternatíva:
amennyiben a csoportnak nem minden tagja ismeri a szabályokat, vagy csak szimplán meguntuk a keringőzést a főutcán, az oszlopok és egyebek megkerülése helyett azok kézzel vagy lábbal történő megérintése is elegendő lehet. mindig legyen azonban valaki, aki a csoport érdekeit szem előtt tartva terelgeti, érintgeti illetve rugdossa a szükséges tárgyakat és személyeket. a közénk keveredő idegen bácsik és más gyalogosok esetén ez félreértéseket szülhet, így e módszert csak kellő körültekintéssel alkalmazzuk.

#2.3 kiegészítés:
a lustábbak megegyezhetnek abban, hogy a derékmagasság alatti tárgyak nem számítanak a játék szempontjából.

2013. február 12., kedd

olvadás

ma építettem egy arasznyi hóembert az erkélyen 2 liter hóból, 11 szem szegfűszegből, 2 fogpiszkálóból, 1/2 hurkapálcából és 1/2 licsihéjból, de mire lefényképeztem volna, elolvadt.

most már csak egy kicsi szomorú hógolyó.

játék #1

folytatásos összeállítás azokból a teljesen értelmetlen játékokból, amelyeket még válogatott hermanos diákként játszottunk - nemcsak néha, hanem folyamatosan. kiegészítések kommentbe jöhetnek.

#1: a Zebra
mikor áthaladsz egy gyalogátkelőhelyen, nagyon fontos, hogy csak a fehér sávokra lépj rá, még ha emiatt kissé nagyobbakat is kell lépned a szokásosnál - máskülönben felfalnak a vérszomjas zebraszörnyek.

#1.1 kiegészítés:
a járdáról az első csíkra érkezést páros lábbal a járdaszegélyről elrugaszkodással oldd meg, és az utolsó csíkról a túloldali járda peremére is hasonlóképpen érkezz.

#1.2 alternatíva:
mivel a zebraszörnyek rendkívül veszélyesek, továbbá a gyalogosokat érintő közúti balesetek kb.83%-a gyalogátkelőkön történik, érdemes lehet közvetlenül a zebra mellett átkelni az úttesten, hiszen így mindkét említett veszélyforrás megkerülhetővé válik.

2013. február 7., csütörtök

brigant

hosszas várakozás után végre sikerült megnéznem a Becstelen Brigantikat, és... nem nyert. persze tudom, hogy mostanában menő dolgokat nem kedvelni menő, mindenesetre ez a film nekem olyan volt, mint egy Mephisto, amiben többet lőnek. és mivel már a Mephistót sem szerettem, a lövöldözés nem sokkal tette jobbá az élményt.

német (film)színházas helyszínek, nyájaskodó náci tisztek mindenütt, SS jelzések hatására a teremben megfagyó levegő - ez nekem egy mozifilmben a legkevésbé sem szórakoztató miliő  (mondjuk máshol sem). aztán feltűnnek az amerikai zsidók, akik mosolyogva mészárolgatják a németeket. előbbieknél ez a skalpolósdi nem tudom honnan jött, Brad Pitt eddig ebben a filmjében tűnik a legkevésbé amerikainak ever, nemhogy indiánnak... aztán van egy kocsmajelenet, ahol mindenki meghal tök fölöslegesen, meg van egy mozigéptermi jelenet is, ahol szintén fölöslegesen hal meg a jelenlévők fele (spoiler: a mozis csaj lelövi a náci fickót, aki rátörte az ajtót, azután odamegy simogatni a lábát, csak azért, hogy az is lelőhesse őt) (de az se volt rossz, amikor a néger csávó rázárja a nézőtéren ülő teljes német vezérkarra az összes ajtót, miközben nemhogy a vécéről visszatérő Führerbe, de egy nyamvadt őrbe sem botlik bele - majd a fent említett náci fickó simán kisétál a nézőtérről, hogy aztán kinyírhassák egymást a vetítős lánnyal). szóval ezeknek a számomra érthetetlen jeleneteknek is köszönhetően végül nem maradt olyan szereplő, akinek szurkolhattam volna, anélkül pedig egy akciófilm semmit nem ér. a wikipédiáról kellett megtudnom, hogy nem csak Brad Pitt meg a német nyomozó voltak amúgy főszereplői a filmnek, hanem összesen vagy nyolcan, akik nem mellékszereplőnek lettek volna szánva, pedig vagy meghaltak a film felénél, vagy ha nem, hát akkor sem ismerném fel őket, ha előttem lenne egy moziplakát. (mondjuk az is igaz, hogy Christoph Waltzot sem ismertem meg, pedig egy hete láttam a Django főszerepében...)

ráadásul a film egyharmadában beszélnek csak magyarul (angolul), egyharmadában franciául, a maradékban pedig németül, ami külön idegesített, hogy miért nem lehet rendesen leszinkronizálni egy filmet, miért kell vagy kétharmadrészt, vagy egészében feliratokat olvasni. (lehet, hogy ezért sem sikerült megjegyeznem a szereplőket, hiszen a feliratozás miatt sosem néztem az arcukat, amikor beszéltek.) jó, tudom, mindent szinkronizálva a nagy lelepleződések meg az az egy akcentusos poén nem működött volna, de ez így nekem sokkal zavaróbb volt. és mindehhez sikerült még mind Churchill, mind Hitler szerepére olyan színészeket találniuk, akik nagyon nem úgy festettek, ahogy vártam volna. előbbit konkrétan fel sem ismertem, pedig a színész, hogy hitelesen játszhassa, állítólag több tucat filmet nézett meg róla a forgatás előtt. (mondjuk lehet, hogy kettőnk közül ő tudja jobban, hogy is nézett ki Churchill.) Hitler pedig ez alapján a film alapján maximum egy harmadik helyet hozhatott volna el egy vasmegyei hitlerhasonmás-versenyen.

hát kár. megint úgy jártam, mint a Padlással: túl sok jót hallottam már róla korábban, és ezért túl sokat vártam a filmtől is. ha ajánlhatok valamit, inkább a Djangót nézzétek meg. az legalább - még a véresebb jelenetei ellenére is - szórakoztató volt.

2013. február 6., szerda

Andy James - Wall March



na jó, azért rendes zene is legyen.

2013. február 3., vasárnap

Pulcino Pio



olasz oldmacdonald...
ez már majdnem jobb, mint a méltán híres Táncoslábú Hidraulikusemelő :D

köldökpösz

meglepve tapasztaltam, hogy az interneten nincs találat arra a szóra, hogy köldökpösz. pedig ez a szó számomra egészen nyilvánvalóan létezik, de szóljatok ha valóban csak az én képzeletem szüleménye...

mindenesetre remélem, most már lesz találat rá.
híres leszek.


egyébként, mint megtudtam, a jelenség köldökszösz néven már ismeretes.
köszi Gergő :)

2013. január 31., csütörtök

egy korszak vége

idén, több mint másfél évtizede először nem szerepelt a GyEP - Gyula És Pártja a Herman Héten.
szomorúság költözött a szívembe.

2013. január 25., péntek

007

tegnap láttam életem első James Bond filmjét.
nem rossz, nem rossz, de a "hagyományos" szuperhősöket valahogy hihetőbbnek tartom.

2013. január 23., szerda

nyál

az előbb az utcán sétálva egy gyönyörű magyar vizsla meglepetésszerűen, orvul, alattomosan, hátulról bekapta a kisujjamat.

2013. január 21., hétfő

2013. január 13., vasárnap

napos

az időjárásjelző szerint Budapesten jelenleg -1°C van, és napos idő.
este nyolckor. napos.

2013. január 8., kedd

2012

régen volt már évértékelés, meg egy mém is esedékes lenne lassan, úgyhogy.

Mi olyat tettél 2012-ben, amit eddig még soha?
sose gondoltam volna, hogy valaha is TDK-zni fogok, aztán mégis. mondjuk nem nagyon figyeltem, hogy hogy történt, de végülis nem bánom.

Betartottad az újévi fogadalmaidat? Fogadsz valamit 2013-ra?
a legutóbbi fogadalmam az volt, hogy többet alszom; és bár történtek előrelépések az ügyben, azt hiszem, vannak még lehetőségek a témában, amiket érdemes lenne kibontakoztatni.

Született valakinek gyereke a környezetedben?
a szűkebb környezetemben nem, a picit tágabban talán igen, de lehet hogy még múlt tél környékén.

Halt meg valaki, aki közel állt hozzád?
sajnos már nem olyan közel, mint régen.

Milyen országban jártál 2012-ben?
itthon voltam egész évben, azt hiszem.

Mit szeretnél 2013-ban, ami hiányzott 2012-ben?
legalább egy működő zenekart.

Melyik 2012-es dátum marad örökre az emlékezetedben?
12.12.12 biztosan, kiskorom óta figyelem az ilyesmiket a digitális órákon. a világvégére viszont nem biztos hogy emlékezni fogok.

Mi volt a legnagyobb sikered 2012-ben?
vagy a TDK harmadik hely egy egészen másik karon, vagy egy egész jól összehozott koncert a nyáron, vagy pedig az, hogy évek óta először végre nem maradt vizsgám karácsony után.

Mi volt a legnagyobb kudarcod?
talán a fizika kettesem, de igazából azt is a sikerekhez sorolnám.

Volt komoly betegséged vagy sérülésed?
nem rémlik hogy lett volna, úgyhogy ha volt is, valószínűleg agyrázkódással járt.

Mi volt a legjobb dolog, amit vásároltál?
Nightwish koncertjegy, Evanescence koncertjegy, feketegitár, négysávos külső hangkártya, ezek közül nemigen tudnék választani. bár azóta láttam egy még szebb feketegitárt.

Kinek a viselkedése érdemel elismerést?
az enyém.

Kinek a viselkedése háborított fel?
a kormánypárté mind állami, mind regionális szinten.

Mire ment el a legtöbb pénzed?
azt hiszem, zenére.

Mi az, amitől nagyon-nagyon izgatott lettél?
nem tudom. úgy tűnik, nem hagyott annyira mély nyomot.

Melyik dal fog 2012-re emlékeztetni?
még nincs címe.

Tavaly ilyenkorhoz képest boldogabb vagy szomorúbb vagy?
egy évvel boldogabb :)

Híztál vagy fogytál?
évek óta nem csinálom egyiket sem.

Gazdagabb vagy szegényebb vagy?
a tanulmányi ösztöndíjam mindenképpen jobban alakult.

Mit szerettél volna többet csinálni?
gitározni. és olvasni, rengeteget. meg aludni.

Miből lett volna jobb kevesebbet csinálni?
ki kéne húznom az internetet.

Hogy töltötted a karácsonyt?
kiscsaládommal, a szerelmemmel és kutyákkal.

Estél szerelembe 2012-ben?
előfordult :)

Volt egyéjszakás kalandod?
az elmúlt 1-2 hétben elég sok éjszakába nyúló kalandom volt a Fable első részével.

Mi volt a kedvenc tévéműsorod 2012-ben?
az idei év felfedezettje egyértelműen a Dokik (Scrubs).

Van olyan, akit most utálsz, de tavaly ilyenkor nem utáltad?
egyszer megvágott egy ismeretlen némi pénzzel, és még el is késtem miatta laborról. őt speciel utálom.

Mi volt a legjobb könyv, amit idén olvastál?
volt az Észak lángjai, volt A Zacher, elég jó volt mindkettő, de a nyertes egyértelműen Steve Jackson Kharé, a csapdák kikötővárosa c. kaland-játék-varázslat könyve. (lapozgatós könyv, már akinek ez mond valamit azon túl is, hogy dehát minden könyv lapozgatós.)

Ki volt a legnagyobb zenei felfedezetted az idén?
a last.fm szerint a Cold, a Road, a Delain, Jeremy Soule (Skyrim soundtrack), a Mumford & Sons, a Special Providence, a Kerekes Band és az Ordinary Brainwash voltak számomra 2012 legjobb újdonságai; szerintem leginkább talán a Road, bár a korábbi lemezeiktől inkább határolódom.

Mi az, amit kértél és meg is kaptad?
egy gyönyörű, szénszálas, 2x12-es Marshall láda.

Mi az, amit kértél, de nem kaptad meg?
bár nem bíztam benne, de azért örültem volna, ha az országunk vezetése végre összeszedi magát, és értelmesen kezd kormányozni.

Mi volt a kedvenc 2012-es filmed?
egyértelműen A Hobbit, bár a megtekintése 2013-ra csúszott.

Hány éves lettél az idén, és mit csináltál a szülinapodon?
fú... 25? jobban belegondolva csak 24. ezzel mindig bajban vagyok. aznap azt hiszem, Diósgyőrben futottam össze a srácoklányokkal, meg talán a belvárosban is a többiekkel, de nem emlékszem biztosan.

Mi az az egy dolog, amitől sokkal jobb lett volna az éved?
ha nem sötétedett volna ilyen korán majd' minden nap.

Hogy írnád le az öltözködési stílusodat ebben az évben?
gondolom ugyanúgy, ahogy az elmúlt ötben, kivéve, hogy lett egy pazar narancssárga bakancsom. amúgy télen szövetkabát, tavasszal-ősszel bőrdzseki, meg farmer, ami választék híján divatosan lyukas, de rendesen befoltozva sokkal menőbb.

Mi segített józannak maradni?
hogy utálom a pálinkát.

Melyik ismert ember jött be idén a legjobban (mint pasi/csaj)?
ha a YouTube már önmagában ismertségnek számít, akkor vagy Lindsey Stirling, a táncoslábú hidraulikusemelő hegedűslány (aki amúgy Lilyre emlékeztet a How I Met...-ből), vagy Charlotte Wessels, aki a Delain énekeslánya, és pont egy évvel idősebb mint én. a szűkebb körben ismertek közül pedig egyértelműen ugyanaz a lány, aki már lassan négy éve :)

Ki hiányzott a legjobban?
a nagypapám.

Ki volt a legszuperebb ember, akit idén ismertél meg?
nem tudom, nem sok mindenkit ismerek meg úgy általában.

Mi az a tanulság, amit le tudsz vonni 2012 történéseiből?
látjátok, ezért nem szabad hagyni, hogy egy párt kétharmadot szerezzen.

Idézz egy dalból, ami jellemzi az évedet!
bár kiválóan tudom imitálni koncerten, valójában dalszövegekben nem vagyok túl jó; találtam viszont egy nagycsomó olyan dalt, amiket csak felidézni elég volt ahhoz, hogy végigfusson a hátamon a hideg. szóval az említett dalok, amiket a legtöbbet hallgattam 2012-ben:

Foo Fighters - Dear Rosemary
Eleven Hold - A fák istenéhez
Incubus - Warmth
Porcupine Tree - Shesmovedon
Special Providence - Fences of Reality
Stone Sour - Say You'll Haunt Me
Subscribe - Álomtégla
The Offspring - Dirty Magic

2013. január 5., szombat

jogos

menjenek a youtube meg a harmadik felek a p_csába a szerzői jogos letiltogatásaikkal az országomban.

2013. január 4., péntek

The Hobbit - Misty Mountains Song



ez a film igen jó lett. és ez a dal magyarul is legalább ilyen hidegrázós, a jó értelemben véve.